Professzionális rendezéssel lehetőséget biztosított arra, hogy a helyi lakosság egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon vegyen részt. A részvétellel ugyanakkor nem csupán saját egészségükért tehettek lépéseket, hanem a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet fejlesztését is támogatták. Ugyanis minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásokért 300 forint értékben kapott adománypontokkal gyarapíthatták a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 3 500 000 forintos alapadományt. Online pontgyűjtésre is lehetőség nyílt. Ennek célja a szakorvosi rendelőintézet számára egy műtőasztal beszerzése.
Ennyit elöljáróban. A bejárathoz érkezett érdeklődök már a belépéskor felvették a kötelező maszkot, a hőmérőzés és kézfertőtlenítés után elhelyezték a csuklón a hostessek a chipet, ugyanis ennek segítéségével regisztráltathatták a 300 forintokat.
A megnyitón elsőként Sipos Dávid alpolgármester mondott köszönetet, amiért az egészségváros sorozatban Dunakeszit választották. Wolfort Ágnes, a szakrendelő ügyvezetője elmondta, hogy a rendelőintézet számára óriási lehetőség ez a nap, mivel reményeik szerint a felújítás részeként elindulhat majd az egynapos sebészet, melyhez nélkülözhetetlen a minél jobb minőségben megvásárolható műtőasztal. Köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, akik részt vesznek a munkában. Dr. Kozma Róbert, a Richter Gedeon Nyrt. belföldi értékesítés és marketing igazgatója kiemelte, hogy évente hat-hét helyszínre mennek el, ám a járványhelyzet miatt idén csak augusztusban adódott lehetőség az indulásra, s így jutottak el Dunakeszire.
![](/img-cikk/ric15)
És persze érkeztek a dunakesziek, akik közül legtöbbeket a szűrések érdekeltek. Néhány óra alatt kiderült, hogy ezek közül a legnépszerűbb volt a koleszterinszint- és vérnyomás mérés, a csontritkulás szűrés és csontsűrűség mérés. A tanácsadások közül a memóriazavar, a nőgyógyászati, az asztma vagy éppen a változókori problémák témakörei iránt volt nagy az érdeklődés. Mindeközben egymást követték az érdekes, információkban rendkívül gazdag előadások, beszélgetések, többek között Rudolf Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésszel, fővédnökkel, Katus Attila aerobik világbajnokkal, és Béres Alexandra fitnesz világbajnokkal. Nagyszerűek voltak a beszélgetések moderátorai, Szily Nóra, Radványi Dorottya és Jaksity Katalin. Remekelt az egész napos program „szóvivője” Abaházi Csaba is, aki a nap végén, mint rock énekes is „megcsillogtatta” művészetét. És eközben egyre csak gyűltek a 300 forintok.
Aztán késő délután elérkezett az összesített eredmény kihirdetése. Dióssi Csaba polgármester beszédében kiemelte, hogy Dunakeszin az egészség nagyon fontos kérdés. Ennek jegyében megújultak a körzeti orvosi rendelők, jelenleg zajlik a kívülről már megújult rendelőintézet belső rekonstrukciója, s várhatóan néhány hónap múlva teljesen korszerű egészségügyi intézmény várja a betegeket. A fejlesztés folyamatában lesz nagyon fontos a műtőasztal megvásárlása. Köszönetet mondott minden résztvevőnek a járványügyi szabályok betartásáért és az egészségügyi dolgozóknak az egész napos munkáért.
Wolfort Ágnes azt hangsúlyozta, hogy a kialakítandó egynapos sebészeti ellátáshoz szükséges műtőasztal ára a négy-öt milliótól a tízmillióig terjed.
Dr. Kozma Róbert elmondta, hogy eddig 77 városban rendezték meg a programot. Dunakeszi arányait figyelembe véve az eddigiek közül itt volt a legnagyobb, mintegy kétezer az online aktivitás. A nap folyamán mintegy ezer szűrésre került sor. S hogy a pénzről is szó essék, online 692 400 forint gyűlt össze, a helyszínen a lakosság aktivitásának köszönhetően 1 millió 914 600 forintot könyvelhettek el. Végül kihirdette az igazgató, hogy a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézet számára fantasztikus rekord összeg, hatmillió százhétezer forint állhat rendelkezésre.
![](/img-cikk/ric13)
Kérdésünkre Dióssi Csaba örömmel mondta: „Nagyon köszönjük a Richter Gedeon Nyrt.-nek ezt a nagyszerű lehetőséget és büszkék lehetünk a dunakesziek összefogására a kiemelkedő aktivitásért. Wolfort Ágnes pedig azt újságolhatta, hogy ebből a pénzből már tudnak korszerű műtőasztalt vásárolni. Egyúttal köszönetet mondott Dióssi Csabának azért a munkáért, melynek eredményeként ez a rendezvény megvalósulhatott.
![](/img-cikk/ric1)
![](/img-cikk/ric2)
![](/img-cikk/ric3)
![](/img-cikk/ric4)
![](/img-cikk/ric5)
![](/img-cikk/ric6)
![](/img-cikk/ric7)
![](/img-cikk/ric8)
![](/img-cikk/ric9)
![](/img-cikk/ric10)
![](/img-cikk/ric11)
![](/img-cikk/ric12)
![](/img-cikk/ric14)
Katona M. István (Dunakanyar Régió) A szerző felvételei
|