![](/img-cikk/szalals1) ![](/img-cikk/szallas1)
A Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) és az önkormányzat példaértékű összefogását és együttműködését emelte ki köszöntő beszédében a város polgármestere. A Duna-parti nyári tábor igényes programjaihoz az új nyíltvízi edzőközpont átadásával a környezet is felzárkózott – mondta Dióssi Csaba, aki külön köszönetet mondott a város országgyűlési képviselőjének, Tuzson Bence államtitkárnak, aki jóvoltából sikerült jelentős állami forrásokat elnyerni az 52 fő elhelyezését biztosító szálláshely- és edzőközpontot felépíteni, melyhez az önkormányzat adta az ingatlant. – A város sportolói, és civilszervezetei számára igazi közösségi helyszínként funkcionálhat az igényesen felépített impozáns épület – mondta a polgármester.
![](/img-cikk/szallas5)
Nagy nap ez a városi sportegyesületnek és a városnak is. Ezzel a létesítménnyel is tovább fejlődik Dunakeszi sportélete – fogalmazott Temesvári István, a VSD elnöke, aki szerint már nagyon hiányzott egy ilyen igényesen felépített létesítmény az egyesület életében, amely folyamatosan bővül a sportolók és a sportágak számában egyaránt. A VSD-ben napjainkban közel háromezren sportolnak a 16 szakosztályban. Az új szálláshely és edzőközpont kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a város sportolói mellett hazánkból, de akár külföldről, Dunakeszi testvérvárosaiból érkező sportolókat, edzőket igényes környezetben fogadhassuk – tette hozzá.
Csoma Attila úgy látta, hogy egy elmaradott terület (régi napközis tábor) indult ezzel a központtal fejlődésnek. A körzet önkormányzati képviselője azt hangsúlyozta: A beruházás igazi értékteremtő és értéknövelő jelleggel jött létre. Az önkormányzat legszebb Duna-parti telkén az ingatlanban 6 apartman és 52 fős diákszállás, 100 személyt kiszolgáló étterem került kialakításra, támogatva a sportot és a közösségeket. A város ebben az épületben már méltó körülmények között tudja elszállásolni a településre érkező testvérvárosi vendégeket, sport- és kulturális partnereit is.
Seltenreich József városi sportigazgató történelmi áttekintésben idézte fel a hetvenes évektől napjainkig az egykori napközis nyári táborok hangulatát, és környezetét, amely az utóbbi időszakban nagy ívű változáson ment keresztül. – Ez a gyönyörű létesítmény, olyan érték, amelyre mindannyian büszkék lehetünk – emelte ki Seltenreich József, aki azt is hangsúlyozta, hogy a fiatalok körében is tudatosítsák egy ilyen impozáns sportlétesítmény értéket, hiszen mindenért meg kell dolgozni, semmi sem jön csak úgy magától.
![](/img-cikk/szallas6)
![](/img-cikk/szallas7)
![](/img-cikk/szallas3)
![](/img-cikk/szallas4)
![](/img-cikk/szallas10)
![](/img-cikk/szallas12)
![](/img-cikk/szallas13)
![](/img-cikk/szallas14)
![](/img-cikk/szallas15)
![](/img-cikk/szallas16)
![](/img-cikk/szallas11)
![](/img-cikk/szallas8)
![](/img-cikk/szallas9)
![](/img-cikk/szallas17)
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|