![](/img-cikk/aco6)
Az izgalommal teli gyermekzsivaj közben felhangzó iskolacsengő hangja egy új, egy ismeretlen kezdetét hozta el a kis elsősök életében, akiket és szüleiket Tallérné Szabó Krisztina tanítónő köszöntött a tantestület nevében. A Himnusz elhangzása után a hatodik osztályos tanulók egy csoportja színes, kedves hangulatú műsorral köszöntötte a három elsős osztály kisdiákjait.
![](/img-cikk/aco1)
Különlegesnek nevezte az idei tanévkezdést Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára. A város országgyűlési képviselője kedves szavakkal köszöntötte az első osztályba lépő gyerekeket és szüleiket, akik az előírt egészségügyi protokoll szerint védőmaszkban vettek részt az ünnepélyes tanévnyitón.
![](/img-cikk/aco10)
– Számomra kétszeresen is különleges az idei tanévnyitó. Egyrészt azért, mert a koronavírus-járvány miatt hasonló még soha nem volt hazánkban. Másrészt különleges azért is, mert az én ikreim is most lépik át először az iskola kapuját – mondta a négy gyermekes édesapa, aki reményét fejezte ki, hogy a következő tanév már a régi hagyományok szerint kezdődhet majd.
![](/img-cikk/aco11)
Mint fogalmazott az új helyzetet a tanulók és a tanárok mellett a szülőknek is tanulniuk kell.
– Azt kívánom nektek gyerekek, hogy egy sikeres és jó évet zárjatok, életre szóló barátságok alakuljanak ki köztetek – mondta miközben felidézte a tanulópadban töltött első évét, a mellette ülő kisfiúval máig tartó barátságának kialakulását.
– Bízom benne, hogy ti is ilyen barátra találtok osztálytársatokban – hangzott a politikus jó kívánsága, aki az iskolakezdés jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: - Mindannyiunknak fontos ez a nap, de legfontosabb a szülőknek, akik féltő gondoskodással elindítják gyermeküket az iskolába.
![](/img-cikk/aco5)
Az új tanév sikeréhez reménnyel és bíztatással átszőtt gondolataiban Tuzson Bence köszönettel és elismeréssel a hangjában szólt a gyermekeket tanító és jövőjüket formáló pedagógusok helytállásáról, akik a tudás mellett olyan plusszal vértezik fel a diákokat, amit a szülőktől nem kaphatnak meg.
Az országgyűlési képviselő ünnepi köszöntője végén jó egészséget, sok sikert, és az elmúlt évekhez hasonló jó teljesítmény elérését kívánta a tantestületnek, a diákoknak!
![](/img-cikk/aco13)
Kárpáti Zoltánné igazgató asszony tanévnyitó beszéde kezdetén köszönetet mondott a szülőknek, akik teljes mértékben partnerek voltak abban, hogy zökkenőmentesen kezdődhessen az elsősök számára az iskolakezdés. – Bízom benne, hogy ez a jó partneri viszony lesz az alapja az előttünk álló nyolc esztendő együttműködésének - mondta.
Elismerését ki az ünnepi műsorban szereplő diákoknak és felkészítő tanáraiknak, osztályfőnökeiknek - Jedlicané Borsos Magdolna, Szlobodnyikné Sas Ilona és Tallérné Szabó Krisztina -, akik a rendkívüli helyzet miatt alig egy hetes felkészüléssel igazán frappáns és jó hangulatú műsorral örvendeztették meg az első osztályos tanulókat és szüleiket.
![](/img-cikk/aco9)
Méltatta a pedagógusok és a technikai munkatársak segítőkész tevékenységét, akiknek köszönhetően járvány-egészségügyi szempontból biztonságosan és zavartalanul kezdődhet a 2020/2021-es tanév a Kőrösi iskolában.
Kárpáti Zoltánné – a gyerekek felé fordulva – kedves, kötetlen „beszélgetős” stílusban és hangon mutatta be az iskola névadójának kiemelkedő életútját ismertető emléklapot, mellyel megajándékozták az elsős osztályok tanulóit.
- Van még egy szép tájkép ezen a lapon: Hatalmas hegyek, előtte pedig egy vándor, aki vándorbotjára támaszkodik. Ő is Kőrösi Csoma Sándor – az az ember, aki a fél világot bejárta – és képzeljétek el, gyalog jutott el a Föld legmagasabb hegyei közé, a Himalájába! – mondta elismerően. - Éppen ezért – folytatta - nevezték el róla az iskolánkat: Kőrösi Csoma Sándor a mindig kíváncsi, a mindig újabb dolgokat tanuló, és a test edzésével is foglalkozó, a mindig előrébb, magasabbra jutó, és mégis szerény, segítőkész emberről. – Itt olvasható Kőrösi Csoma Sándor hitvallása – mutatott az aula központi helyén emelkedő emlékfalra:
ASCENDE SUPERIUS
ELŐRÉBB, MAGASABBRA!
Mielőtt a gyerekek átvehették volna az emléklapot, verssel és virággal köszöntötték a négy évtizedes sikeres és rendkívül eredményes tanári pályafutás után nyugdíjba vonuló Planicska Szilviát, aki 1979 óta magyar nyelvet és irodalmat, valamint német nyelvet tanított a Kőrösiben.
„Ötletgazdája, szervezője, 9 éve lebonyolítója a tankerületi szinten elismert Gérecz Attila Vers- és Prózamondó Versenynek. Tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a dunakeszi születésű 1956-os hős, Gérecz Attila költői munkássága városi, kistérségi szinten egyre nagyobb rétegek körében is ismert legyen.
Planicska Szilvia minden tevékenységével az igényességre nevelte tanítványait. A nevelés ügye iránti elhivatottsága, kiemelkedő színvonalon végzett szakmai munkája a városban működő nevelő társai számára példa értékű.” – hangzott a példaértékű életpálya méltatása, melyet számos kitüntetéssel és díjjal ismertek el.
![](/img-cikk/aco15)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a több évtizeden át tartó, kimagasló szakmai munkája elismeréseként Pedagógus Szolgálati Emlékérem kitüntetést adományozott Planicska Szilvia tanárnőnek, melyet Tuzson Bence államtitkár adott át a közkedvelt pedagógusnak.
A folytatásban következett a Bújj, bújj zöld ág… a kis elsősöket Kőrösi diákká fogadták, akik névsorát Tóth Zoltán igazgató-helyettes olvasta fel miközben a gyerekek az osztályfőnökök vezetésével átbújtak a zöldág alatt a fátyolos tekintetű szülők nagy örömére.
![](/img-cikk/aco17)
A városi önkormányzat egy-egy hátizsákkal ajándékozta meg az elsősöket, melyben kedves meglepetésként elhelyezték a Dédi, mesélj még! című városi mesekönyvet.
A Kőrösi iskola 43. – benne a 2020/2021-es – tanévét Kárpáti Zoltánné igazgató asszony az elsősökkel együtt nyitotta meg.
A formájában rendkívüli, ám idén is színvonalas tanévnyitó ünnepség az iskola himnuszának eléneklésével zárult, hogy másnap, szeptember elsején kezdetét vegye a nyolc éven át tartó tanítás, hogy a Kőrösis diákok névadójuk hitvallása szerint minél ELŐRÉBB, MAGASABBRA jussanak az életben…
![](/img-cikk/aco3)
![](/img-cikk/aco6)
![](/img-cikk/aco7)
![](/img-cikk/aco4)
![](/img-cikk/aco16)
![](/img-cikk/aco2)
![](/img-cikk/aco18)
![](/img-cikk/aco19)
![](/img-cikk/aco20)
Vetési Imre (Dunakeszi Polgár) Fotó: KesziPress
|