Egyértelművé vált péntek éjszaka, hogy Dunakeszi városvezetése ismét jót húzott azzal, amikor engedélyezte, hogy a Duna partján ismét a sport legyen a főszereplő esténként. A Mi a Kavics/Strand Bisztró mellett felállított óriási ledfal segítségével a labdarúgás szerelmesei közösen szurkolva tekinthetik meg az idei Bajnokok Ligája nyolcas döntőjének mérkőzéseit.
„Nagyon megörültünk annak, hogy a város partner volt ebben, hiszen az ilyen, közös meccsnézéseknek már a 2016-os Európa-bajnokság óta hagyománya van Dunakeszin. Idén a koronavírus szinte minden előre eltervezett programot átírt, így mindenki örült ennek a lehetőségnek. Még a Duna is mellénk állt, hiszen a tetőzése után immár visszatért a medrébe” – árulta el lapunknak Bondár Viktor, a bisztró társtulajdonosa és chéfje.
A hír ugyan gyorsan terjedt a közvetítésekről, ám mégis a péntek késő esti, Bayern München-Barcelona találkozón lehetett első ízben kitenni a megtelt táblát a ledfal elé épített „lelátókra”. Már a meccs előtt úgy egy órával gyülekezni kezdtek a szurkolók, és amikor e sorok írója a feleségével le akart ülni az egyik, akkor még üresnek tűnő asztalhoz, a háttérből finoman figyelmeztettek minket, hogy az előre le van foglalva... Hát, ezt is megéltük.
Ahogy közeledett a várva várt találkozó, úgy emelkedett a hangulat. Kin Barcelona-sál, kin pedig Bayern-mez volt látható, akárcsak abban a társaságban, akik lefoglalták az asztalt. Ment a zrika, ugratták egymást a szurkolók, és amire a szlovén játékvezető jelt adott a kezdésre, már egy tűt sem lehetett leejteni.
„Hogy is mondta az áruló Vidal? A Barca a világ legjobbja, és vigyázzunk, mert most nem egy Bundesliga csapattal játszunk?” – kiabálta a világba egy boldog bajoroknak szurkoló férfi, miután a müncheniek Thomas Müller második találatával már 4-1-re elhúztak az első félidőben.
Az asztaltársaság katalánokért rajongó része csak legyintett, míg volt köztük egy fiatalember, aki le nem vette a szemét az okostelefonjáról. Mint kiderült, szinte mindenre fogadott, amire csak a netes fogadóiroda lehetőséget adott.
„Figyu, háromszoros a szorzója annak, ha lesz 13 szöglet a meccsen. Szerinted megtegyem?” – kérdezte a mellette ülő ismerősét. Megtette, és a végén kiderült, jól tette, hiszen összesen 15 sarokrúgást végeztek el a csapatok a bajor focisulit hozó találkozón.
Volt olyan család, akinek legifjabb tagja Messi-mezben érkezett, majd amikor Kimmich egy csodálatos Davies-szólót követően berúgta a Bayern ötödik gólját – a vége 8-2 lett… –, a kisfiú szemében egy könnycsepp jelent meg, majd nem sokkal ezután felálltak és hazamentek. Nézni sem tudták a katalánok gyenge játékát. Nem úgy a bajorokért rajongók, akik újabb és újabb kör sört rendelve még a lefújást követően is hosszú percekig énekelve ünnepelték kedvenceiket.
„Öcsém, emlékszel, a 2014-es világbajnokságon láthattunk utoljára ilyen álomfocit, amikor a németek 7-1-re verték a brazilokat. Úgy tűnik, ilyen játékra csak Thomas Müllerék képesek” – állította egy férfi, majd azonnal tovább énekelt a többiekkel.
És, ha mindezt nem is hallhatta meg a találkozón két gólt szerző német játékos, de mintha erre a megjegyzésre reagált volna a Sky Sports riporterének.
„Szerintem jobban játszottunk, mint a német válogatott 2014-ben, amikor 7-1-re vertük a világbajnokság elődöntőjében a brazilokat. Nagyon különleges volt, ahogy most nyertünk. Akkor nem kontrolláltuk annyira a játékot, mint most, jók voltunk akkor is, az igaz, de most brutális volt a fölényünk” – mondta Müller.
![](/img-cikk/muller)
Az ünneplő társaság egyik tagja tovább fokozta a hangulatot azzal, hogy okostelefonja segítségével kiderítette, az idei az első kiírása a legrangosabb európai kupasorozatnak a 2005/06-os idény óta, amikor sem a hatszoros aranylabdás Lionel Messi, sem az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo nincs ott együttesével a legjobb négy között.
Ott van viszont az a Lewandowski, aki idén a Bayern minden BL-meccsén gólt szerzett, és 14 találatnál jár. Hogy megdönti-e Ronaldo 17 gólos csúcsát – kiderül a Duna partján.
B. Molnár László (Dunakeszi Polgár) Fotó:eurosport.hosszabbitas.hu
|