![](images_article/konzik2.jpg)
| Dióssi Csaba polgármester konzultációra hívta a dunakeszi gyermekorvosokat és a bölcsődék, óvodák, iskolák vezetőit az ügyben, hogy a gyerekeknek ne kelljen külön igazolást vinni az intézményekbe arról, hogy egészségesek. |
Az oktatási, nevelés intézmények részéről igény van olyan igazolásra, amely nem csak a gyermek távollétének okát és napjait, hanem az egészségét is igazolja. A gyermekorvosok nem tartják indokoltnak azokat az eseteket, amikor a gyerek elmegy, megvizsgálják, majd amikor meggyógyul vagy már nem produkál tünetet újra vissza kell menni az orvoshoz, hogy kiállítson egy olyan igazolást, miszerint egészséges, közösségbe mehet.
![](/img-cikk/konzik2)
Természetesen az óvodáknak és iskoláknak törvény által előírt kötelessége, hogy a gyermek hiányzásának napjait igazolják, ami pedig a szülő kötelessége. A konzultáció célja a közös nézőpont megtalálása volt az orvosok és az intézmények között. A beszélgetés során azt próbáltuk kivédeni, hogy egészséges gyermeknek ne kelljen elmennie igazolásért.
„A résztvevőknek sikerült megegyezniük, hogy az általános, hiányzást igazoló papíron túl nem szükséges igazolni azt, ha a gyermek egészséges. Nagy terhet veszünk le így a dunakeszi gyermekorvosok és a szülők válláról. Ezúton kérem a tisztelt szülőket, hogy amennyiben azt tapasztalják, hogy gyermekük beteg, vagy még nem gyógyult meg teljesen, közösségbe ne vigyék, haladéktalanul keressék fel az orvosukat!” – olvasható Dióssi Csaba polgármester közösségi oldalán - írja a duankeszi.hu.
|