![](/img-cikk/nyaris2)
- Nagy örömömre szolgál, hogy - habár a tavaszi kulturális kínálatot elvitte a járvány - most viszont a helyzet változásával rendezhetünk már programokat, természetesen az óvintézkedések betartása mellett. Vác városa erre a nyárra négy féle rendezvénnyel készül – mondta Matkovich Ilona polgármester, aki bízik abban, hogy augusztus 15-ke után már korlátozások nélkül szervezhetnek szórakoztató programokat.
Reményét fejezte ki, hogy augusztus 20-án a Szent István-napi ünnepséget együtt ünnepelheti a város lakossága a püspöki palota árnyékában, akiket a Dunakanyar Rendezvényiroda háromnapos sörfesztivállal is vár majd.
![](/img-cikk/nyaris3)
A hétvégén rendezik meg első ízben, de hagyományteremtő jelleggel a Vác a Tiéd elnevezésű egésznapos programot, amelyre leginkább a nemrég a városba költözőket várják. A Váci Világi Vigalom hétvégéjén pedig koncertekkel, színházi előadásokkal, táncos produkciókkal és kézműves foglalkozásokkal várják a látogatókat – hangzott el.
Bejelentették, hogy a színház és a művelődési központ is társult az Orlai Produkcióval, így hamarosan olyan neves művészek állnak majd színpadra Vácon, mint Tompos Kátya, Adorján Bálint, Fullajtár Andrea, ők nyáron lesznek láthatóak, a színházi évadban pedig Hernádi Judit, Molnár Piroska, Kern András, Udvaros Dorottya, Kovács Patrícia, Szabó Kimmel Tamás, Mészáros Máté, Pogány Judit lép majd fel.
Orlai Tibor producer megtiszteltetésnek tartja, hogy együttműködhetnek a váci színházzal, és maximálisan igyekeznek kiszolgálni a helyi közönséget és az agglomerációban élőket. Az együttműködés nem csak az idei nyárra, hanem az egész színházi évadra szól, amelyben nem csak a színházzal, hanem a Váci Madách Imre Művelődési Központtal is szorosan együtt dolgoznak.
![](/img-cikk/nyaris) ![](/img-cikk/nyaris4)
Július 16-án este 18 órakor nyílik meg Adorján Attila helyi festőművész kiállítása az Elefántos Házban, melyet Varga Mátyás szobrászművésszel közösen szerveznek. Adorján Attila neve nem csak Vác szerte ismert, hanem a nagyvilágban is. Több év után ez lesz az első magyarországi kiállítása.
Laczi Sarolta, a Váci Madách Imre Művelődési Központ igazgatója a Váci Nyár programjairól beszélt. Kiemelte: igyekeztek hasonlóan a vigalomhoz országos és helyi művészeket is hozni a nagyközönségnek. Július 17-19-ig a városháza udvarán és a Pannónia Házban kapnak majd helyet a rendezvények, koncertek, előadások.
- Mi azt tűztük ki célul, hogy a város léptékéhez, egy általunk megalkotott, csodásan felújított épületben mi nem kizárólag a magunk színházát szeretnénk megvalósítani, hanem azt akarjuk, hogy a város életébe szervesen bekapcsolódó intézmény legyünk. Abban hiszünk, hogy ez egy kisváros, egy kulturális élettel, és akkor vagyunk sikeresek, ha mindannyian beletesszük a sajátunkat és szívvel, lélekkel, egymás iránti tisztelettel, valamint a művészet és a nézők iránti alázattal végezzük munkánkat – mondta az igazgató.
A színház újonnan kinevezett művészeti vezetője, Molnár Bence -, aki Kolozsváron tanulta ki a színész mesterséget, Erdély számos társulatának volt tagja - arról beszélt, hogy Vácon ismerkedett meg a színházzal. Bízik benne, hogy az színház arculatán keresztül a jövőben sokkal többen megismerik majd őt.
- Nagy megtiszteltetés ez a feladat, és jó érzéssel tölt el, hogy csapatban dolgozunk még az arculat kialakításával kapcsolatban is. Nagyon hálás vagyok, hogy Orlai Tibor is betársult, hiszen szakmai színvonal gerincét ő fogja biztosítani – mondta.
A tervek szerint szeptember 25-én nyit újra a Váci Dunakanyar Színház, Hernádi Judit darabjával.
A sajtótájékoztatót Toldi Tamás és Beszkid József zenés összeállítása színesítette.
![](/img-cikk/nyaris1)
Furucz Anita (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|