Rétvári Bence - aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője - arról beszélt, hogy míg Napóleon, "aki az egyik legnagyobb tömeggyilkos volt az emberiség történetében", úgy tervezte meg a saját sírhelyét, hogy amikor valaki oda belép, mindenképpen meg kelljen hajolnia, lefelé kelljen néznie, addig itt a Pálos emlékhelyen, a régi pálos kolostor helyén emelt kis kápolna keresztje úgy készült, hogy aki ellátogat ide és ránéz a keresztre, az fel kell, hogy emelje a tekintetét. A keresztény ember így mindig biztatást, mindig erőt kap, mert nem lehet bús, hiszen megváltott - mondta a kereszténydemokrata politikus.
Rétvári Bence elmondta, jelképes is, hogy a természetben található az emlékhely, mivel a természet járása a természetes gondolkodáshoz, a józan eszünkhöz is vissza tud vezetni, szemben a romboló globalizált eszmerendszerrel.
Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár azt mondta, hogy amikor újra életre keltünk egy ilyen objektumot, akkor mindig egy kicsit az emberségünk, a magyarságtudatunk kell, hogy megmozduljon, ébredjen fel.
Hozzátette, hogy az állami erdőgazdaságok évente csaknem négymilliárd forintot fordítanak azoknak a turisztikai létesítményeknek a fenntartására, megóvására, amelyek szolgáltatásait egyre többen veszik igénybe.
Az Ipoly Erdő Zrt. közleménye szerint a Pálos emlékhely létesítése a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) "Gyalogszerrel felfedezni a Börzsöny turisztikai termékkínálatát" elnevezésű uniós forrásból megvalósított pályázat része. Az emlékhely 18,6 millió forintból valósult meg.
Tassy Márk, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy minden megvalósuló beruházás mögött aprólékos háttérmunka zajlik, a két szervezet szoros együttműködésben dolgozik. Az igazgató kiemelte, amellett, hogy a meglévő értékeket hangsúlyozza minden létesítmény, újakat is teremt a közönség számára.
|