A városi fürdő bejáratánál kedd délelőtt tartott sajtótájékoztatón példaként említette: „felnőtt 10 alkalmas bérlet 46 %-kal emelkedett. A gyermek, diák, nyugdíjas havi reggeli úszóbérlet 43 %-kal emelkedett.”
Szabó Csaba szólt arról is, hogy a legnagyobb közösségi oldalon sokan felemelték hangjukat a drasztikus áremelés miatt. - Az egyik hozzászóló egy nagyon egyszerű kérdést tett fel: „Mire fel?” – idézte a bejegyzést. - Ez egy teljesen jogos kérdés. Ennél rosszabbkor, egy világjárvány után nem is emelhették volna az árakat. Megemelték a tábor és az úszásoktatás díját is, de nem elég, hogy növelték, még a testvér kedvezményt is törölték, ezzel is megsarcolva a többgyermekes szülőket. Matkovich „családbarátnak” vallja magát és ezt úgy próbálja alátámasztani, hogy plusz költségeket teremt a családoknak? Milyen logikus. Nemde? – tette fel a kérdést.
![](/img-cikk/szabcs)
A Fidelitas váci elnöke így folytatta: „Milyen ismerős, hogy pont ők azok, akik vállalkozó barátok is, és ezt úgy támasztották alá, hogy a meglévő adókat emelik és mellé bevezettek két új adónemet: a kiszabható legnagyobb mértékű telekadót és a reklámadót.”
Felidézte az országos sajtót is megjárt városházi iroda felújításokat: „Bezzeg, amikor a saját juttatásaikról vagy iroda felújításról van szó, akkor magukkal szemben bőkezűek, csak a vállalkozok és a váci lakosok érdekeit nem képviselik.”
Befejezésül felkérte Matkovich Ilona vezette városvezetést: „amennyiben tényleg ő vezeti a várost, hogy állítsák vissza a belépő, a bérlet, a tábor és az úszásoktatás árait. Amennyiben a pletykák igazak és még sem Ő irányit, akkor azt a háttérben tartózkodó személyt kérem meg, hogy most már ne csak a saját érdekeiket képviseljék, hanem a váciakét is. Legyen bennük legalább annyi emberség, hogy ebben a nehéz helyzetben nem rúgnak bele a családokba.”
Újságírói kérdésre elmondta: az áremelések helyett a szolgáltatások bővítésével, pl. melegvizes medence nyitásával, illetve a meg lévő kínálat minőségi javításával lehetne növelni a strand látogatottságát és a bevételeket.
***
Szerkesztőségünk felajánlotta a reagálás lehetőségét a Városházának, melyet az alábbiakban közlünk. Aszerk.
***
Kiss Zsolt alpolgármester reagált az Összefogás Frakció nevében Szabó Csaba felvetésére:
"Egy szereplési vágytól hajtott sajtótájékoztatót tartott a Fidelitas helyi elnöke, ki korábban arról híresült el, hogy hétvégén, suttyomban hatolt be a váci városházára irodákat fotózgatni. A városban a választók akaratából ellenzékbe szorult társaság érdekében újra a feszültségkeltésre, a váci emberek megtévesztésére szorítkoztak szavai. Ellenben a nehéz helyzetet előidéző kormányzati elvonások és a korábbi helyi vezetés által felhalmozott félmilliárdos tartozás kezelésére sokadszor sem ismerhettünk meg a várost segítő javaslatokat.
Kiss Zsolt, az Összefogás Vácért frakció nevében elmondta: furcsa a helyi ellenzék által említett probléma váci felvetése is, ugyanis nem értesültek ilyen tiltakozásról olyan hasonló adottságú települések esetében, ahol bizony legalább másfél-kétszeres árakat határoztak meg az ottani fideszes településvezetők a strandjaikra vonatkozóan. Az átgondolatlan támadás mellett egy szó sem esik részükről arról, hogy Vácon még a kismértékű emelés ellenére is az egyik legolcsóbb a strandlátogatás költsége. Mert a városvezetés a váciak mellett áll ki, számukra jelentős kedvezményeket biztosít. De úgy tűnik, a Fidelitas váci vezetőjét a tények nem zavarják: az általa emlegetett arányokhoz még csak nem is közelít a váciakat érintő emelés. Abban pedig konkrétan hazudik Szabó Csaba, hogy Vácon „a kiszabható legnagyobb mértékű telekadót és a reklámadót” vezette be az új városvezetés. A Fidesz hazugságával szemben az igazság az, hogy ezen adók mértéke Vácon még a felső határ közelében sincsenek.
Vác alpolgármestere azt javasolja, hogy legközelebb immár arról tájékoztassák az ifjú fideszesek a kormány által megsarcolt váci polgárokat, hogy milyen formában kezdeményeznek kormányzati fellépést az elvonások kompenzálására és miként próbálják elérni párttárs államtitkáruknál, hogy végre lobbizzon választókörzetének legnagyobb települése érdekében" - olvasható az Összefogás Frakció reagálásában.
(Vetési) Dunakanyar Régió Fotó: KesziPress
|