![](/img-cikk/rb)
Dr. Rétvári Bence országgyűlési képviselő hétfő délelőtt a helyszínen tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a MÁV és a Mahart együttműködésének eredményeként vonatpótló hajók szállítják az utasokat Nagymaros és Zebegény között
"Nagyon széles körű összefogás jött létre azonnal. A polgármesterek, a járási hivatal, a MÁV, a közút, a rendőrség és minden érintett részéről, amelyet köszönünk nekik. Ahogy látható az úton már hordalék nincsen, az esővíz elvezetőkből zajlik most a hordalék elszállítása. A közlekedés megnyitása is csak szakaszosan várható. Először a bicikli út, majd a fél útpálya megnyitása fog megtörténni. A vasúti sínek egyik fele jobban, a másik kevésbé rongálódott meg van, ahol teljes újjáépítést igényel. A vasúti sínek Duna felöli része lesz majd utoljára megnyitva” – mondta a helyszínen a képviselő.
Már nem csak vonatpóló buszokkal lehet közlekedni a dömösi átkelésre zúdult sárlavina miatt lezárt Nagymaros–Szob szakaszon, hanem hajókkal is. A Mahart kialakította, a vasúttársaság pedig közzétette a hétfőtől érvényes menetrendet, ami alapján a hajójáratok közlekednek.
A MÁV közleménye szerint a hajójáratok Nagymarosról 7 órától 22 óráig, minden óra 05-kor indulnak, Zebegénybe 7:40-től 22:40-ig, minden óra 45-kor érkeznek meg. Zebegényből 5:20-tól 19:20-ig, minden óra 30-kor indulnak, Nagymarosra 5:50-től 19:50-ig, minden egész órakor érkeznek. Nagymarosra 30 perc, Zebegény felé 40 perc a menetidő. A hajók légkondicionáltak, 250 fő utazására alkalmasak.
A vasúttársaság arra hívta fel a figyelmet, hogy menetjegyet nem árusítanak a hajón és azokat is elszállítják, akik nem Budapest felé utaznak vasúti bérlettel, hanem csak a két település, Nagymaros és Zebegény között.
Akik inkább busszal közlekednének, azoknak arra kell felkészülniük, hogy kerülőútvonalon járnak a 12-es főút lezárása miatt. A menetidejük irányonként általában 40-60 perc ezen a szakaszon, de a közúti torlódások miatt esetenként ennél hosszabb is lehet.
A szerdai esőzés több mint egy kilométernyi szakaszon öntötte el sárral, kövekkel a vasúti pályát a dömösi átkelésnél. Mintegy 70 méteren a vágány alatti töltés több helyen károsodott, az ágyazatot kimosta a hegyoldalról lezúduló víz.
![](/img-cikk/szvasut)
Mint azt korábban megírtuk az omlások során körülbelül 800 köbméternyi, 10-50 centiméteres darabokból álló kőtörmelék került a vasúti pályára.
Előzetes becslések szerint a vágányok szabaddá tétele a hét második felére fejeződhet be, ezt követi a támfal mögött összegyűlt anyag kitermelése, elszállítása, amely várhatóan 7-10 napot vesz igénybe - áll a MÁV közleményében.
![](/img-cikk/szvasut2)
|