A korábbi fejlesztések ismertetése közben elmondta; konténer-büféket, strandröplabda pályát, Duna-parti állat- és növényvilágot bemutató tanösvényt alakított ki az önkormányzat. A kulturált kikapcsolódás érdekében padok, kandelábereket, ivó kutak és szalonnasütő került kihelyezésre.
![](/img-cikk/furdoz2)
- Idén a strand és a Katonadomb közötti területre mosdók épülnek, melyek majd nemcsak a helyieket, hanem a jövőre átadásra kerülő és itt haladó EuroVelo6 Budapest-Dunakeszi kerékpárút közönségét is kiszolgálják. Az idei szezonnyitásra igyekeztünk a környezetet és a kiszolgáló szociális létesítményeket még igényesebbé formálni, öltőzőket, újabb ívó kutat, padokat, szalonnasütőt építettünk, hogy minél jobban érezzék magukat a vízparton a dunakesziek. A családok, a felnőttek mellett a gyerekekre is gondoltunk, akiket két új trambulinnal örvendeztettünk meg a Katonadombon – sorolta az alpolgármester.
![](/img-cikk/furdoz6)
Erdész Zoltán örömmel jelentette be, hogy az ANTSZ kiválóra minősítette a Duna vizét, melynek eredményeként és a koronavírus járvány enyhülése után hozott kormány határozat alapján június elsején megnyitották a dunai szabad strandot.
![](/img-cikk/furdoz7)
- Mindkettő jó hír, de nem szabad megfeledkeznünk, hogy továbbra is érvényben vannak a járványügyi szabályok. Be kell tartani az előírt távolságot és az egyéb előírásokat. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mindenki vigyázzon, óvja a környezetet, ne szemeteljenek, melynek elősegítése érdekében újabb hulladékgyűjtőket helyeztünk ki. Szabad strandként működik, de be kell tartani az alapvető szabályokat, figyelni kell rá, hogy mások is nyugodtan pihenhessenek, ne zavarják egymás sportolását, kikapcsolódását. Ebben nyújt segítséget – ha szükséges – a kibővített strandőrség. Eligazító táblákkal hívjuk a fel a strandolók figyelmét a szabályok betartására, pl. arra, hogy melyik szakaszon lehet sportolni, hol pihenhetnek a családok, és azt is megjelöltük, hogy a partszakasz déli részét a kutyával érkezők látogathatják. Egyértelmű szabályok, mindenkinek be kell tartania, és akkor mindannyian jól érezhetik magukat - hangsúlyozta.
Az alpolgármester arra is felhívta a strandolók figyelmét, hogy csak a bójákkal kijelölt vonalig menjenek be a Dunába, mert nincs úszómester, mindenki saját felelősségére ússzon, fürdőzzön a vízben.
A Duna-partra látogatóktól azt kérte, hogy mindenki tartsa tiszteletben a fürdőzők, pihenni vágyók nyugalmát, közösen védjék a szépen formálódó környezetet. - Ezért külön megkérem a vendégeket, hogy kizárólag a közelben lévő parkolókban hagyják az autójukat, ne hajtsanak rá a füves területre. Gépjárművel tilos behajtani a strandra. Élvezzék a szép környezetet, az éttermek gasztronómiai kínálatát, pihenjenek. Az önkormányzat nevében nagyon szép, tartalmas nyarat kívánok városunk valamennyi polgárának és a hozzánk látogató vendégeknek. Érezzék jól magukat! – hangzottak Erdész Zoltán alpolgármester szavai.
![](/img-cikk/furodz3) ![](/img-cikk/furdoz3)
![](/img-cikk/furdoz4)
![](/img-cikk/furdoz5)
Vetési Imre (Dunakeszi Polgár) Fotó: KesziPress
|