A Katonadombon létesített szabadidő- és kulturális rendezvényeknek otthont adó területnél épített parkolók mellett a közeli Kiserdő utca és az Újszőlő utca között az elmúlt hetekben nyitotta az önkormányzat a 110 gépjármű befogadására alkalmas parkolót.
A fejlesztésnek két jelentős célja van: egyrészt a strandra és Katonadombra személygépkocsival érkezők kulturált kiszolgálása, másrészt a zöldfelület, a füves terület megóvása.
A jó idő beköszöntével, a járvány helyzet okozta szigorítások enyhítése lehetővé tette a szabadtéri sportprogramok (pl. Mozdulj Dunakeszi) és a strand megnyitását, melyet örömmel fogadtak az emberek. A érkezők többsége a parkolókat veszi igénybe, ám vannak, akik nem veszik figyelembe Dunakeszi Közterület-felügyelet korábban kiadott felhívását, vagy nem tudnak róla és a zöld területen parkolnak.
Szombaton is nagyon sokan látogattak ki a Duna-partra, akikkel sikerült kommunikálni, azokat tájékoztatták a helyszínen dolgozó közterület felügyelők, hogy csak a kiépített parkolót vegyék igénybe. De bizony többen voltak, akik csak majd a személygépkocsi szélvédőjén elhelyezet tájékoztatóból értesülnek, hogy szabálytalanul parkoltak. Ők pénzbírságra számíthatnak.
A közterület-felügyelők kérdésünkre elmondták, hogy letelt a három hetes türelmi idő -, amikor még csak figyelmeztettek - ezért, akik nem tartják be a szabályokat, azokat kénytelenek megbírságolni. A lakosság tájékoztatására példaként említették az idei első Mozdulj Dunakeszi rendezvényt, amikor a Polgárőrséggel együttműködve színes szalaggal is elzárták a zöld területet a parkolók elől.
Tény, hogy ma délután is megteltek a parkolók, nehéz volt szabad helyet találni, ezért azok cselekedtek jól, akik nem sajnáltak pár száz métert gyalogolni, és nem álltak a zöldfelületre, védve azt és így elkerülték a bírságolást.
![](/img-cikk/dkozter8)
![](/img-cikk/kozter2)
![](/img-cikk/kozter3)
![](/img-cikk/kozter)
![](/img-cikk/dkozter9)
![](/img-cikk/kozter4)
![](/img-cikk/kozter5)
![](/img-cikk/kozter6)
![](/img-cikk/dkozter7)
Vetési Imre (Dunakanyar Régió) Fotó: KesziPress
|