- A járvány helyzet miatt csak május 16-án kezdhettük el a közös edzést. Nagy örömünkre sokkal több fiatal jött le, mint gondoltuk, hogy elkezdhessék a kajakozást – tájékoztatott Rasztotzky Gizella edző, aki férjével, Rasztotzky János vezetőedzővel, a klub elnökévelés két egykori kiváló sportoló lányukkal együtt irányítják az ország egyik legsikeresebb utánpótlás-nevelő egyesületben sportoló közel 120 fiatal felkészítését.
- A gyerekekhez hasonlóan a szülők is örülnek, hogy a fiatalok újra sportolhatnak. A normalizáló helyzetnek köszönhetően az edzések mellett 30-40 fős csoportokkal működő nyári napközis sporttábort is szervezünk, melyre már most sokan jelentkeztek – hallhattuk Rasztotzky Gizellától, aki férjével együtt számos országos szakmai kitüntetéssel büszkélkedhet.
A járvány helyzet miatt az idei versenyidény kezdete kitolódott, a szövetség és az egyesületek is kevés versenyt tudnak tervezni.
- Sajnos idén egyetlen nemzetközi verseny lesz Szegeden, melyre reményeink szerint két-három versenyzőnk is kivívja az indulás jogát. Emellett megrendezik az országos síkvízi és maraton bajnokságot a kölyök mezőnyben. Tavaly Erdész Mihály 10 km-en, míg unokánk, Nagy-Rasztotzky Vince 5 km-es távon nyert maraton bajnokságot. Mindketten nagy reménységünk, Misi idén átült a K1-be, 500 és 1000 méteren indul. A versenyszellem fenntartása érdekében házi versenyeket rendezünk fiataljaink számára, akik ezen kívül augusztus 1-jén a klubunk által életre hívott Dunakanyar Régió Kupán mérhetik össze felkészültségüket a térség egyesületeiben kajakozó fiatalokkal – mondta Rasztotzky Gizella.
![](/img-cikk/kajak17)
A péntek délutáni intenzív edzést teljesítő fiatalok és edzőik
Vetési Imre (Dunakeszi Polgár) Fotó: KesziPress
|