1914 őszére világossá vált, hogy a háborúba elmentek nem térnek vissza hamarosan, sőt, sokan egyáltalán nem jönnek többé haza. Már ekkor létrejött a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (HEMOB), amelynek a települések emlékű-állítási programjának lebonyolítása lett a feladata. A bizottság elismert művészeket bízott meg emlékmű-modellek megtervezésével, amelyekből katalógust készített. Pongrácz D. Szigfrid terve is szerepelt ebben. Szempont volt, hogy ezeknek az emlékműveknek a megépítése ne kívánjon túl nagy anyagi erőt, hogy „a hősök emléke mindenütt, még a legkisebb községben is és a legszegényebb hajlékban is művészi emlékjellel örökíttessék meg.”

1917-ben – Abele Ferenc vezérkari főnök kezdeményezésére, IV. Károly magyar király (1916‒1918) javaslatára – törvénybe iktatták az elesett magyar hősök emlékezetét: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” Az 1924-ben a „Hősök emléknapját” is becikkelyezték, amelyet minden év május utolsó vasárnapján tartottak meg. Ugyanekkor feloszlatták HEMOB-ot, a továbbiakban a Hősi Emlékműtervek Bírálóbizottsága koordinálta az országos emlékmű-építéseket, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium berkein belül.

A két törvényben foglaltakat a legtöbb magyarországi település sajátjának érezte, és ezt követően számos hősi emlékművet emeltek. (1938 végéig összesen 1086-ot.) Ezek lehettek szobrok (mint Dunakeszin), de volt, ahol emlékfát ültettek, a hősök nevét tartalmazó táblát helyeztek el, és olyan is, ahol létrehozták a hősök kertjét. A települések rendszerint mély tisztelettel és ünnepélyességgel emlékeztek meg a „Hősök emlékünnepéről”.

Dunakeszi község képviselő-testülete 1928. január 10-én kötött szerződést Prongrácz Szigfrid és Reichenberger József szobrászművészekkel a falu hősi emlékművének elkészítésére.

A Szent István utcában álló Hősök szobra mészkőből készült, belül üreges alkotás, amelynek alsó részén az özvegy anya öleli két árváját. A művészek helyi modellek alapján formálták meg a két árvát: a legendás dunakeszi tanítónő, Tóth Mária (Mariska) javaslatára az első osztályos Budai Jánosra és Kiss Arankára esett a választás. Az emlékmű felső részén első világháborús katona fogja kettős kereszttel a magyar zászló rúdját.

Az emlékmű középső részén a címer látható, azt alatt lévő táblán a következő szöveg olvasható: „1914–1918 hősei dicső emlékének emeltette Dunakeszi népe 1928.” Oldalán két márványtáblán 116 hősi halott neve olvasható. Az emlékmű összköltsége 8500 pengő volt, ennek 73,5%-át közadakozásból, további költségeket a földek haszonbér összegéből (18,2%), illetve e célból tartott előadásokból (8,3%) teremtették elő.

Az emlékművet nagy ünnepség keretében avatták fel 1928-ban, a „Hősök emléknapján”.

A rendszerváltás utáni első hősök napi megemlékezésre az 1990-es évek elején került sor, majd 2001-ben ismét törvény mondta ki a hősök napjának megünneplését. Dunakeszin a Tóth Mariska Hagyományőrző Alapítvány 2008 óta minden évben ünnepséget tart május végén a hősi halottak tiszteletére, amelyen Dunakeszi általános iskolái is részt vesznek.

A Hősi emlékmű avatása 1928-ban (a falu akkori elöljárói)

Hősök napi ünnepségen vonuló leventék (Szent István utca, 1938)

A Hősi emlékmű ma (2020)