- Mit éreztél mikor beütött a koronavírus? Hogyan éltétek meg mindezt, mint család?

- Hál ’istennek én sem vagyok kivétel, így a nagy átlaghoz hasonlóan én is megdöbbenve figyeltem a vírus betörését az országba, az arra hozott intézkedéseket, az emberek reakcióit. Szakmámból fakadóan én nem csak belülről, mint aktív szereplő figyeltem a történéseket, hanem kicsit kívülre is kellett helyezkednem, hogy szakmailag is szemlélője legyek ennek az emberpróbáló folyamatnak.

Ami kihívást jelentett, hogy átpozícionáljam a szerepeimet, hiszen egyik napról a másikra lettem, anya, feleség mellett, tanító, edző is és persze akkor még ott volt a munkám is, amit át kellett helyeznem az online térbe. Kb két hétre volt szükség, amíg kialakítottuk azt az új életet, amiben minannyian komfortosan tudunk létezni. Meg kellett találni az egyensúlyt, hogy legyen időm a családdal is foglalkozni és jusson egy kis „énidő” is.

-  Mit okozott a vírus, ami egy coach-mentál tréner szemszögéből elmondható?

- A legrosszabb – és ez már a kezdeteknél is látszott – hogy a vírus és az arra bevezetett intézkedések bizonytalanságot hoztak az emberek életébe. Nem tudjuk mikor lesz vége, hogy megfertőződünk-e, hogy a szeretteink biztonságban vannak-e. A bizonytalanságot az emberi elme nagyon rosszul kezeli, megviseli az embereket. Nem nálam van a kontroll, nem mehetek bármikor boltba, elvesztettem az állásom, nem ölelhetem meg a szeretteimet… mindez olyan krízisállapotot szül, amitől az ember stresszes helyzetbe kerül. Több éves rutinokat kellett feladni, és ez nem megy olyan gyorsan. Aki képes volt ezt jól és határozottan kezelni, az profitálni is tudott ebből, de aki nem ott bizony kellett a segítség.

- És hogyan érkezett a segítség?

- Ahogy említettem, a munkámat igyekeztem áthelyezni az online térbe és minden tudott folytatódni a maga útján, de nem elégedtem meg ennyivel. Mivel ez egy segítő szakma, így a kollégáimmal együtt kijelöltünk a napjainkban néhány ingyenes idősávot, amikor karitatív jelleggel folytattunk online segítő beszélgetéseket olyanokkal, akiknek arra nagy szüksége volt. A jelentkezés természetesen önkéntes alapon működött, mindenki, aki hozzám fordult egyedi és egyéni problémákkal jött. Volt, aki azzal keresett meg, hogy bűntudata van, mert nem csinált semmi hasznosat. Nem végzett el új online tanfolyamot, nem tanult meg kovászos kenyeret sütni, nem érezte magát többnek, holott lett volna rá ideje és lehetősége.  El kell fogadni, hogy még ha van is idő, stresszes állapotban nem mindig nyitott az ember az ilyesmire. Aztán voltak többen, a magányosak, sőt voltak a társas magányban élők is, akik a segítségemet kérték. Volt, aki csak annyit kért, hogy beszélgessek vele. Van család, de mégsem jó együtt, mert feszültségben élnek. Ez most nagyon jellemző a családoknál sajnos, az odafigyelés hiánya vezet ide, amit most nehéz kezelni, hiszen ezerfelé terelődik a figyelem.

- Milyen területen okozott még károkat a bezártság? Volt pozitív hozadéka is?

- A sportban például kézzelfoghatóak a károk. Ott a motiváció hiánya nagyon felerősödött. Nincsenek edzések, versenyek, nincs meg az, ami egy sportolónak lételeme, a küzdelem, a megmérettetés, a siker. A munkában is ugyanez a jelenség tört felszínre. Nincsen fizikai kontakt, csak az online meetingek. Az emberekben ilyenkor felerősödik az érdektelenség, a fásultság. Ez most teljesen normális emberi reakció, de azért szeretném kiemelni azt is, hogy volt, akire ez a vírushelyzet nagyon pozitívan hatott. Nyert egy kis időt, hogy átgondolja az életét és építkezzen. Kikerült a mókuskerékből, leült, lehiggadt és kitalálta, hogyan tovább. Most a jövőbe tekint, inspirálóik. Na, ezek a történetek engem is nagyon jól feltöltenek.

- Mi lesz, ha elindul megint az élet?

- Ez egy nagyon aktuális kérdés, azt hiszem hamarosan jön ez a szakasz is. Ez egy másik folyamat lesz. Ahogy nyílik vissza az élet, újabb kihívásokkal találkozunk szembe. Ismét visszaáll az élet a korábbi működési rendbe, a cégek visszatérnek a piacra, újra lesznek meccsek, sportélet, programok, újra lesznek kihívások, új célok, amikhez alkalmazkodni kell majd. Biztos vagyok benne, hogy lesz, akire ez nagyon inspirálóan fog hatni és lesznek, akiknek a visszatérés egy újabb gyötrelmes időszakot hoz majd, de ezért vagyok, hogy ezeken a kritikus időszakokon átsegítsem az embereket.

- Hogyan segít egy coach, egy mentál tréner?

- Nagyon fontos, hogy nálam minden találkozás az egyénből indul ki. Alapgondolatom, hogy „Te értékes vagy és egyedi” és ezt minden ember szereti hallani, szeretik, ha ebben megerősítést nyernek. Minden beszélgetésnél az egyén adott témájára reagálunk, keressük az utat a megoldást felé, célokat fogalmazunk meg. Fontos a bizalom kialakítása, a célok mentén a megteendő lépések kidolgozása, majd a motivációjuk fenntartása. Olyan új látásmódot közvetítek feléjük, amely segíti őket, hogy sikeresen átkeretezzenek bizonyos helyzeteket és változtassanak is azokon. Azt gondolom, hogy időnként mindenkinek szüksége lenne erre.

 ***

Kis-Simon Ildikó,

Coach /sport- és life coach/, mentál-tréner, mediátor:

 A legfontosabb szó az életemben, az egyensúly. Abban segítem az embereket, hogy megtalálják az életükben a harmóniát, az egyensúlyt. Sportban, munkahelyi szituációkban, csapatokban, életközepi válságban, gyerekszülés utáni élethelyzetekben segítem az ügyfeleimet. Maximálisan az motivál, ha támogathatom az embereket a céljaik megfogalmazásában, azok kitűzében és az odavezető út megtalálásában.