Erika Nagyváradon született. Hét éves volt, amikor szüleivel Magyarországra költöztek. Gyermekkorában nagyon mozgékony volt, el is határozta, hogy tornatanár lesz, ám végül „győzött” a biológia és a fizika szeretete és sikeresen felvételizett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre.

– Megismerkedtem a férjemmel, aki két évvel előbbre járt az egyetemen. Ő Marosvásárhelyen született. Összeházasodtunk, ő közben megszerezte a diplomáját. Tanulmányaim utolsó félévének első hónapjában megszületett Anna lányom, aki idén szeptemberben lesz 14 éves. A diplomázásom idején pedig már a pocakomban volt Kinga lányom.

   Annak idején dr. Mihály Zoltán – jelenleg a Honvéd Kórház baleseti sebész ortopédia-traumatológus szakorvosa – és felesége, dr. Mihályné dr. Kintzli Erika, két leánygyermekkel arra gondoltak, hogy jó lenne egy fiú is a családban.   

– A rezidensképzésben dolgoztam, és ismét gyermeket vártam. Megint leányunk született, Lilla, ő azonban oxigénhiányosan jött a világra, vele az eltelt évek alatt rendkívül sokat foglalkoztunk, s mára tulajdonképpen majdnem teljesen rendbe jött. Akkor már itt laktunk Dunakeszin, a jelenlegi kertes házunkban, amit nagyon szeretünk, ez az otthonunk és nagyon szívesen éljük itt és a városban is az életünket, még most, karantén idején is.

– Visszatérve a gyermekkoromra, a szüleimmel együtt római katolikusok vagyunk és már első áldozóként is azért imádkoztam a Jóistenhez, hogy mutassa majd meg a nekem szánt férjet és legyenek gyermekeink, akiket az Ő útján fogunk együtt nevelni. Már a megismerkedésünk idején is arról beszélgettünk, hogy lesz majd négy gyermekünk és csodálatos lesz az életünk. A Jóisten segítségével Lillácska is rendbe jött, s amikor elkezdte a Szent Erzsébet Katolikus Óvodát, megszületett Csaba fiunk.

   Az anyaság már négy gyermeknél is teljes életet igényel, ám egy véletlen folytán visszatért Erika életébe a mozgás. Elvégzett egy aerobik oktatói tanfolyamot és az óvodában a dolgozóknak és a szülőknek elkezdett tornát tartani. Lett volna ennek folytatása, de…

– Kértek, hogy a torna mellett tartsak anatómiai, élettani előadásokat is, de minden másként alakult. A Jóisten megáldott minket ötödik gyermekünkkel, Rékával, így most már jó ideig az anyai teendők töltik ki mindennapjaimat. a hivatásomat tekintve végül is háziorvos rezidens lettem, és ha már lehetőség lesz rá, elkezdek dolgozni.

   – Ajándékba kapjuk a gyermekeket a Jóistentől, és neveljük őket, mint ahogy a botanikus ápolja a növényeit. Lenyesegetjük a rossz tulajdonságaikat, és ezzel megerősítjük a jó tulajdonságaikat. Azt gondolom, hogy a mai társadalomnak nagy szüksége van arra, hogy az édesanyák, a családok egészséges lelkületű gyermekeket neveljenek, akik ha felnőnek, nem félnek a munkától. Nekünk az a dolgunk, hogy kicsit kordában tartsuk az igényeket, a koruknak megfelelő szabályokat, korlátokat szabjunk, amiken belül szabadon mozoghatnak. Persze ez nagyon nehéz, főleg nálunk, ahol az egytől a tizennégy éves korig vannak a gyermekeink. Anna és Kinga Újpesten, a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskolába járnak, és jól teljesítenek. Lilla ősszel kezd a Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskolában, Csaba pedig középső csoportos óvodás. Anna zongorázik, Kinga hegedül, a férjem pedig gitározik. Házimuzsika? Az is lehet…

–  Öt gyermek? Én nem tudom másként elképzelni az életemet a gyermekeim nélkül. Pedig én egyke vagyok, férjemnek egy testvére van. A szülők is és a nagyszüleim is élnek, most sajnos a távolságot nem lehet legyőzni, marad a telefon. Vannak álmaink és ezek viszik előre az életünket.  

–  Milyen anya a feleségem? Nem könnyű, hiszen elfogult vagyok. Nagyon készséges édesanya, az a acélja, hogy mindenkinek a kívánsága szerint eleget tegyen, majdnem el is halmozza őket a szolgálatkészségével, mindent megad a gyerekeknek. Ha azt mondom, hogy jó édesanya, azzal mindent elmondtam. Annak idején beszélgettünk arról, hogyan képzeljük el a családi életünket és már akkor több gyermekről beszéltünk. Ő kész volt az anyaságra, én pedig az apaságra. Mind a ketten hívők és azonos érzelmi töltésűek vagyunk. Ha kérdezik azt, hogy szerelmes vagyok-e a feleségembe, természetesen igen a válaszom.

    És a gyerekek?

    Anna: Anyuka a legjobb anya a világon. Kinga: Nagyon kedves és jószívű. Lilla: Anyukásat szeretünk játszani. Csaba: Mindig odabújok anyához, ha befejezem a sírást, de ha nem sírok, akkor is odabújok. Réka? Ő még szótlanul bújik anya ölébe, de ha már tud beszélni, bizonyára azzal kezdi: Szeretlek Anya.