A sződi családi gyökerekkel rendelkező Ildikót elsőként arról kérdeztük; újságíróként hogyan tudja feldolgozni, hogy öt nyári és négy téli olimpia után riporterként, műsorvezetőként vagy szakkommentátorként nem közvetíthet a világ legkedveltebb és legnézettebb sporteseményéről, a tokiói nyári olimpiáról?

 - Mi volt az első gondolata, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a sportolók és a közvélemény négy éve dédelgetett álma idén nem válhat valóra, ami miatt a földkerekség sportrajongói nagyszerű sportteljesítmények és csodálatos élmények sokaságával lettek szegényebbek?

- Leginkább a sportolókra gondoltam és nem saját magamra. Tudom, hogy mennyire nehéz a felkészülés, mennyi áldozattal, lemondással, esetenként fájdalommal jár és még ezek mellett sem mindig születnek meg azok az eredmények, amelyekre a sportolók számítanak, amiben reménykednek. A helyzet azoknak a legnehezebb, akik Tokió után befejezték volna a pályafutásukat. Nekik komolyan át kell, kellett gondolniuk, hogy hogyan tovább. Mivel a Digi Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban sem tudjuk már élőben megszólaltatni a sportolókat, így az első gondolatom az volt, hogy az online teret kell kihasználni arra, hogy megmutassuk a sportot kedvelőknek, hogy hogyan dolgoznak, edzenek, élnek tovább a sportolók. Rögtön az első “munka nélküli” héten elindítottam a Sportolók a sportért sorozatot, ahol már eddig is több sportoló mesélt arról, hogy hogyan építette fel az életét ebben az új szituációban és több “rutinosabb” versenyző is elmondta, hogy nem hagyja veszni az eddigi munkát, és ha kell, meghosszabbítja pályafutását egy évvel  az olimpia érdekében. Érdekes élethelyzeteket és a legváltozatosabb megküzdési stratégiákat tudom megosztani az emberekkel, így azt hiszem ebből az eddig példa nélküli helyzetből is ki lehet hozni a legjobbat.

- Úgyis kérdezem Öntől -, mint egykori kiváló úszótól, kosárlabda játékostól, edzőtől, pedagógustól, és nem utolsó sorban sportriportertől -, hogy milyen hatással lehet egy sportoló karrierjére, aki tudatosan felépített szakmai terv szerint négy éven át készül az olimpiára, melyet azonban szinte a finisben kényszerűségből egy évvel elhalasztanak?

- Ez egy nagyon érdekes kérdés! Ami sokaknak szerencsétlenség, az sokaknak szerencse. A fiatal sportolóknak, azoknak, akik számára egy sérülés miatt veszélyben volt az olimpiai indulás lehetősége talán még jól is jött ez a halasztás. Végre tökéletesen meggyógyulhatnak, vagy még több rutint szerezhetnek, új technikai elemeket tanulhatnak, tovább erősödhetnek, gyorsulhatnak, stb. Az idősebb versenyzők bizony sokat veszítenek vele, hogy közülük ki tudja a legjobban kihasználni ezt az időszakot, hogy jó stratégiát választottak-e a felkészülésre az csak a kvalifikációk és a 2021-es olimpia után derül ki. De természetesen nem csak ez a két csoport létezik. Vannak, akik pályafutásuk legideálisabb szakaszában vannak, sőt már olimpia kvótával is rendelkeznek. Nekik szerintem lelkileg és mentálisan is nehéz feldolgozni ezt a helyzet.

Az biztos, hogy mindenkit rosszul érintett ez a változás, hiszen ez egyfajta veszteség, és lesznek, akik könnyebben, lesznek, akik nehezebben dolgozzák majd fel legbelül. Egy gyászfolyamat kezdődik ehhez pedig egyértelműen segítség kell majd nekik még akkor is, ha nem mutatják. Az edzők, menedzserek, csapattársak, akár szülők, vagy barátok fontos feladata lesz, hogy ezt észrevegyék ezt, és ha a sportoló egyedül nem fordul segítségért, akkor támogassák őket ebben. Sportpszichológus, sport coach, mentális segítő szinte mindegy, a lényeg, hogy támogató, segítő közeg vegye őket körül.

- Közismert, hogy a sportolók már az olimpiai kvóta megszerzéséért is gigászi küzdelmet vívnak, a siker folyamatos koncentrációt és kiváló teljesítményt kíván tőlük. A riporterek, a műsorvezetők hogyan készülnek az ötkarikás játékokra?

- Alapvetően azzal tudunk készülni, hogy “képben” vagyunk a sportágak történéseivel, a sportolók eredményeivel. Figyeljük a bajnokságokon, versenyeken nyújtott egész éves teljesítményeket, már ott begyűjtjük a háttér információkat, családról, sérülésről, fejlődésről, váltásokról, stb. De bevallom, hogy én sosem voltam egy élő lexikon. Persze az én sportágaimban, amiket közvetítettem, sokat tudtam a sportolókról, de mindig leültem az adott esemény előtt összegeztem a saját információimat, kerestem újakat és ezekkel “felvértezve" mentem a közvetítésekre. Az olimpiákon egyébként létezik egy zárt információs csatorna is, amelyen még több adatot, érdekességet kapunk az egyes sportolókról, esetenként ez is nagy segítség tud lenni. Ha a sporteseményeket élőben az adott helyszínről tudjuk közvetíteni az is nagy segítség, mert ott más nemzetek kommentátoraival is találkozhatunk, és sok érdekességet megtudhatunk a sportolóikról, edzőikről, akár a felkészülésük hátteréről stb.

 - A magyar televíziózás élő legendájával, Vitray Tamással és a rádiózás nagy ikonjával, Vass István Zoltánnal számos műsort készítettek együtt. Hogyan gondol vissza szakmai kapcsolatukra, milyen útravalót kapott tőlük, amit napjainkban is értékként őriz?

- Vitray Tamással az Én olimpiáim című sorozatban dolgoztam először. Sok dolgom nem volt,  szinte csak egy kérdést tettem fel és ő mesélt az élményeiről. De azok fantasztikusak voltak, különösen egy olyan sportriporter számára, aki még nem járt olimpián. Már akkor hatalmas volt a különbség például abban, hogy hogyan készültünk fel. Ők végig lapozták az összes sportújságot, akár évekre visszamenőleg, hogy megtalálják, amit keresnek, mi bekapcsoltuk az internetet és dőltek az információk.

Vass István Zoltánnal más volt a helyzet egyenrangú félként vezettük a Sydney olimpia napi összefoglalóját minden este főműsoridőben. Az időeltolódás miatt ez elképesztően nézett műsor volt. Abban az időben fiatal, lelkes, makacs és forrófejű voltam. Lassúnak és körülményesnek éreztem sok mindent. Nem alakult a legideálisabban a kapcsolatunk…

De mindkét kapcsolódásból a tiszteletet, az alázatot tanultam meg. Ezek ma is nélkülözhetetlenek.

- Ma már számos sportcsatornán élvezhetjük a világ legrangosabb bajnokságait, a sportágak rangosabbnál rangosabb versenyeit a különböző stílusú és felkészültségű riporterek közvetítésében. Ön szerint milyen a jó sportriporter? Önnek melyik a kedvenc sportága, melyiket közvetíti legnagyobb örömmel?

- A jó sportriporter érthetően beszél, felkészült, pártatlan, persze nemzetközi porondon egyértelműen a magyarok mellett áll, de nem felejtheti el, hogy akkor sem szurkoló!  Vicces, minden helyzetben feltalálja magát, alázatos a sportolókkal, edzőkkel, de provokál is (kellő tisztelettel), ha úgy érzi “mellébeszélnek”. Ezek persze az én elképzeléseim, mások másként láthatják - bőven van rá példa. A kedvenc sportágam a kosárlabda, de műkorcsolyát, műugrást, szinkronúszást és tornát közvetítettem - ez utóbbiban sosem éreztem magam otthonosan. Nehéz volt a különböző elemeket felismernem, pedig vizsgáztam is belőle a TF-en. Valahogy nem állt rá a szemem, ilyenkor jön jól egy szakkommentátor! segítsége. :)

- Ön szerint manapság mi a siker titka? Sokan vallják, szülessen bárhol is valaki, a tehetség minden helyzetben utat tör magának? Osztja ezt a vélekedést?

- Őszintén? Nem! Sajnos azt tapasztaltam, hogy a tehetséges versenyzők sok esetben nem kellően elszántak és szorgalmasak, így sokan elkallódnak. Tisztelet a kivételnek. Szerencsére bőven akadnak ma itthon tehetséges és szorgalmas sportolók is, de még többen vannak a kicsit tehetségesek és nagyon szorgalmasak. Nagy kihívás a mai világ is. Az internet, a TV megtizedeli a tehetségeket. A könnyebb, kényelmesebb út sokaknak vonzóbb, mint a kemény edzésmunka.

Az elszánt, de nehéz helyzetben lévő tehetségeknek sem egyenes az útja a siker felé. Ha nem támogatják őket, nem biztos, hogy eljutnak oda, hogy egy edző felismerje a bennük rejlő tehetséget.  Előfordulhat, hogy már felismerték őket, de a szülőknek nincs lehetőségük az utazást, a sportfelszereléseket előteremteni, akkor is lemorzsolódnak. Nem könnyű a helyzet, inkább csak remélni tudom, hogy egy tehetség tényleg bármilyen helyzetből utat tud törni magának.