Mindannyian ismerjük valamilyen szinten a húsvéti történetet, talán lélekben vagy a valóságban már mi is bejártuk Jézussal a keresztutat, a Via Dolorosa-t. Ma, a járvány miatt nem lehetünk együtt, hogy passió-olvasással legyünk közösségben a Megfeszítettel, így otthonunkban emlékezünk a kétezer évvel ezelőtti eseményekről.

Sok pap, lelkész, teológus kérdezte már, hogy vajon mi magunk melyik szereplője lennénk a szenvedéstörténetnek. Jutottunk-e olyan önismeretre, hogy felvállaljuk: bizony, én is ott voltam a keresztút mentén, részese voltam, vagyok Jézus halálának.

Azonnal adódik a másik kérdés is: részese vagyok-e a feltámadás csodájának, kaptam-e új életet a hihetetlen mélységből kiemelkedő Megváltótól?

Ugyan ki vállalná fel ma, hogy ő lélekben Júdás, Kajafás, Heródes, Pilátus vagy éppen Barabás? De legalább ki merem-e mondani magamban, hogy Uram, bűnös vagyok! Eljutottam-e oda, mint a lator a kereszten, hogy bűnömből Jézushoz fordultam, aki magával visz az Ő országába?

A koronavírus, a veszélyhelyzet, a kijárási korlátozás és a bezártság olyan körülményeket teremt, amelyek minőségi időt, lehetőséget adnak az önvizsgálatra, egymás meg- és kiismerésére.

Tudsz-e férfi lenni, mint Simon, aki egy időre átveszi mástól a keresztjét? Tudsz-e asszony lenni, aki letörli a verejtéket, a vért az elesett arcáról? Tudsz-e római katonává válni, aki beismeri jóvátehetetlen tévedését és meglátja a bűnösként keresztre feszítettben Isten Fiát? És ha meglátod Őt, van-e benned elég erő megvallani ezt mindenki előtt?

Ha felismered a húsvéti történet, a kereszt üzenetét, válhatsz Péterré, aki háromszor árulja el Tanítóját, de követi Jézust és megvallja neki, hogy szereti. No, nem önmagát feláldozó szeretettel, csak olyan emberi, tőlünk telhető, elvárható szeretettel. De ez elég a Megváltónak: rá bízza a nyájat, a juhok legeltetését. Van-e rád bízva egy nyáj, egy közösség, egy család, akiknek gondját viseled minden körülmény között?

Kitartasz-e a végsőkig azok mellett, akiket szeretsz? Mint János, a hűséges tanítvány, aki elkísérte Jézust Kajafás házáig és nagypénteken sem sietett haza az ünnepet megülni, hanem ott maradt a kereszt alatt, megkapván azt az ajándékot, hogy a Fiú rábízta édesanyját, Máriát, s anyjára Jánost: viseljék gondját egymásnak. Van-e rád bízva egy gyermek, egy édesanya, kinek gondját viseled a bajok közepette? Eleget tudsz-e tenni ma, a 21. század derekán a krisztusi elhívásnak, vagy-e gondviselője valakinek vagy csak a magad jussát keresed, magad érdekében törekszel érvényesülni? Azok között vagy-e, akik kockán akarják elnyerni a Megfeszített ruháját vagy felülemelkedsz-e és mint József és Nikodémus önzetlenül felajánlasz valamit a tiédből, annak, akinek akkor és ott szüksége van rá?

Munkácsy Mihály: Golgota 

Belső szobánkban ezeken elgondolkodva töltsük el az elkövetkező ötven napot pünkösd ünnepéig, amikor jó reménység szerint újra elérkezik közénk a Szentlélek. Mi pedig eltelve az Úrtól kapott erővel kimehetünk az utcákra és új életet kezdhetünk. A mi felelősségünk, hogyan viselkedünk a kereszt alatt és az is, mit kezdünk majd újjászületett életünkkel?

Maradsz-e Pilátus: mosván kezeidet kimondod: Quod scripsi, scripsi – amit megírtam, megírtam vagy tudsz változtatni, felemelkedni a mélységből? Mert a krisztusi példa megmutatja: van felemelkedés a pokolból, a legmélyebb élethelyzetből, a halálból is. Csak el kell fogadni a húsvéti ajándékot.