– Mit jelent önnek a kitüntetés?

– Ez a kitüntetés erőt és hitet ad, hogy jó volt, amit eddig tettem, és hogy ne hagyjam abba. Kultúránk a legfontosabb nemzeti kincsünk, igyekeznünk kell a leghitelesebben megőrizni és folytonosan gyarapítani.

– Kérem, beszéljen a kezdetekről.

– Édesanyám a dunakeszi Bőripari Szövetkezet pénzügyi előadója volt. A cégnél a pénztárcák, táskák, focilabdák, egyéb bőrtermékek mellett lószerszámokat is készítettek. Emlékszem Wichmann András bácsira, ő neves bőrész mester volt. Imádtam nézni a műhelyben, milyen gyönyörűségeket készít.  Külföldiek is vásárolták ezeket a bőrdolgokat. Később volt szerencsém lovagolni, ha éreztem is eleinte némi félelmet.

– Furcsa viszonyban vagyunk mi magyarok a lóval. A vele való foglalkozás nem csak azt jelenti, hogy testmozgást végzünk, a ló alázatra nevel bennünket, és nagyon fontos része a kultúránknak, mellyel a legfelelősségteljesebb módon kell bánni. Hegedűs Géza író, aki tanárom volt a Színművészeti Főiskolán azt mondta, hogy a ló és a lovas kultúra nagymértékben meghatározza a magyar történelmet.

– Mikor került kapcsolatba a lovas hagyományőrzéssel?

– A Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház meghívott a Liliom címszerepére, majd több éven át játszottam itt vendégként. Ezidőtájt kerültem kapcsolatba az akkoriban megalakult hagyományőrző Császári és Királyi Huszárezreddel, melynek hadnagya lettem s az vagyok jelenleg is. Szép egyenruhánk volt s igyekeztünk megfelelni ennek a tisztségnek. Minden jelentősebb zalai ünnepségen ott voltunk. A bandérium a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség része. De miért is csatlakoztam hozzájuk? Az édesapám pilóta volt, de úgy gondoltam, a repülés nem az én alkatomnak való, így égi huszár nem lehetek, s mivel a repülők letéteményese a huszárság, így édesapám emlékének is tisztelgek ezzel. Zalában nagy respektje volt a huszárságnak, és ez nem csupán a március 15-i ünnepségeknek szólt, hanem minden egyéb rendezvénynek, ahol megjelentünk.

Kassai Lajos és Kaszás Géza 

– Az ön nevéhez fűződik a Kassai Lajos lovasíjászról forgatott nagy sikerű film. Hogyan született ez az alkotás?

–      Korábban volt egy sorozat az m1Telvízióban Vágtass velem címmel. Az volt a célja, hogy azokat a szép dolgokat tegyük közzé, amelyek a lóval, a lovas kultúrával összefüggnek. Minden olyan helyre elmentünk, idehaza és külföldön, ahol ezt be tudtuk mutatni. Nekem akkor már megvolt Kassai Lajosnak a Lovasíjászat című könyve, és mivel a hagyományőrzés is fontos része volt ennek a műsornak, óhatatlan volt, hogy hozzá is elmenjünk. Volt egy lovasíjász verseny Farkaslakán, ott forgattunk és megállapodtam vele, hogy készítenék róla egy epizódot. Amikor meglátta az adást a tévében rögtön beleegyezett, hogy filmet forgathassak róla. Három évig forgattam ezt a filmet, fél évig vágtam az anyagot. Ez egy nagyon komoly munka volt. Egy dokumentumfilm készítése erős objektivitást igényel, én is erre törekedtem, de legbelül nem tudtam ennek a történetnek a hatása alól kimenekülni.

– Ebben a gyorsan változó világban hogyan látja a lovas kultúra jelenét és jövőjét?

– Szeretném, ha ez a nemzeti lovaskultúra tovább élne. A kormány nagyon komoly elszánással próbál ehhez közeledni. Remélem, hogy ez a törekvés új erőre kap és azok az emberek fogják ezt kézbe venni, akik harminc-negyven éve ezzel foglalkoznak. A huszár szövetség tagjaira gondolok, akik ennek a kultúrának élnek. Megveszik a lovat, elkészíttetik az autentikus huszáregyenruhákat, rengeteget áldoznak arra, hogy ez a hagyomány megmaradjon, és a fiatalokra átöröklődjön. Ha most ezt nem tudjuk átadni, akkor ez a kultúra el fog veszni.

– Az iskolásokat is tanítják lovagolni…

– Ez is nagyon fontos vállalása a kormánynak, de még kezdeti stádiumban van. Persze, nem gondolom, hogy minden diákból lovast képeznek, de arra megfelel, hogy ezzel a kultúrával megismertessük a fiatalokat. Úgy vélem, lesznek olyan fiatalok, akik közelednek majd a lóhoz, akár a sport területén, akár a hagyományőrzésben. A nemzeti lovaskultúra a magyar történelemnek nagyon fontos része, ennek a tudásnak nem szabad elveszni. Ha ilyen élményeken keresztül juttatjuk el a gyerekeket a történelemhez, akkor jó úton járhatunk.

– Önt hogy érinti a jelenlegi járványhelyzet?   

– Jelenleg a két gyermekemmel és feleségemmel itthon vagyunk. Naponta tanulunk, és rengeteg időnk van egymással foglalkozni, és ez nagyon jó dolog.

Szerkesztőségünk nevében gratulálunk a kitüntetéshez és bizonyára, a vírusveszély elmúltával rendezendő ünnepségen személyesen is átveheti az elismerést a köztársasági elnöktől.