"A Fidesz-KDNP váci csoportja semmiféle javaslatcsomagot nem nyújtott be számunkra a járványügyi lépéseket illetően! A város vezetői a sajtóból értesültek csupán, hogy készítettek ilyet.
A váci önkormányzat teszi a dolgát, szervezetein és önkéntesein keresztül ellátja a kötelező és magára vállalt segítő feladatait. A veszélyhelyzet bejelentése óta folyamatosan kapcsolatot tart a járványügyi szervekkel. Megszervezte a 70 éven felüli polgártársaink gyógyszer- és élelmiszerellátását, gondoskodik a karanténba vonult hajléktalanokról, folyamatos fertőtlenítéseket szervez. Kidolgozott egy védőprogramot a válságnak leginkább kitett helyi vállalkozások, valamint az önkormányzati üzlethelyiségekben működő vállalkozások számára a beérkezett kérelmek és igények alapján. Habár kivételesen nehéz gazdasági helyzetet - értsd, csak az önkormányzati lakások terén több tízmilliós kinnlevőséget - örökölt az előző Fidesz-KDNP-s városvezetéstől, természetesen követve a kormány rendelkezését, Vácon is felfüggesztésre kerültek az önkormányzati lakások kiürítéséről szóló eljárások, amelyeket egyébként jórészt a Fidesz-KDNP-s városvezetés indított el.
A váci önkormányzat – egyelőre kormányzati támogatás nélkül - saját forrásait felhasználva és civil felajánlásokból mindent megtesz a váci helyzet enyhítéséért. Segítő szervezetei mellett létrehozta a Jószomszéd Hálózatot, valamint STOP KORONAVÍRUS VÁC néven számlát nyitott, amelyre a városvezetők, valamint más adományozók is befizetik pénzbeli támogatásukat.
Most olyan időszakot élünk, amikor gyors, felelősségteljes döntéseket kell hoznunk, hogy megfékezzük a járványt, fenntartsuk a város gazdasági stabilitását és tudjuk segíteni azokat, akik bajba kerültek.
E cél eléréséhez mindenkor szívesen fogadjuk a váci Fidesz-KDNP váci szervezet támogatását is." - hangzik a Városháza javaslata.
![](/img-cikk/vvaroshaza)
|