- Ez a rangos állami kitüntetés nyilván fontos mérföldkő az eddigi pályafutását átgondolva, és bizonyára inspiráló, biztató visszajelzés is egyben. Hogyan fogadta az elismerést? - kérdeztük a rektor asszonyt.
- Természetesen ez az eddigi legmegtisztelőbb elismerés a pályafutásom során, nagyon nagy öröm és meglepetés volt már egyáltalán maga a javaslattétel a személyemre és hát a díj odaítélése még inkább felemelő kitüntetés - kezdte válaszát Libor Józsefné Dr.
- Már több mint három évtizede vagyok a felsőoktatásban, az oktatói kinevezést és tevékenységet követően a ranglétrán szépen lépegetve tanársegéd, adjunktus, docens, főiskolai tanár lettem, aztán tanulmányi rektorhelyettesi kinevezést kaptam itt a főiskolán, három évvel ezelőtt pedig rektori megbízatást. Nagy kihívás, ugyanakkor rendkívül inspiráló feladat az intézmény irányítása, annak segítése, hogy betölthessük küldetésünket.
![](/img-cikk/rektor)
- Bizonyára több olyan mérföldkő kiemelhető az utóbbi három évből, amelyek meghatározóak a főiskola életében, történetében.
- Elsőként azt említem meg, hogy sikerült több új szakot beindítanunk, például a csak kicsivel régebbi, neveléstudományi mesterképzésünk mellett további két viszonylag újabb mesterszakunk is van. Az egyik a szociálpedagógia, aminek az alapszakja ugyancsak létezik nálunk, és nagy igény mutatkozott az emeltebb szintű folytatás lehetőségére, annál inkább, mert egyre több olyan gyermekkel találkoznak a pedagógusok, akik rászorulnak az ilyen fajta támogatásra, ez a képzésünk országos hírű, illetve említést érdemel ehhez kapcsolódóan a gondozásunkban megjelenő, a Magyar Tudományos Akadémia által is elismert Szociálpedagógia című folyóirat kiadása. Értelemszerűen a másik újabb mesterszakunk szintén kapcsolódik fő profilunkhoz, ez a mentálhigiénés közösség- és kapcsolatépítő szak, nagyon szép terület ez, és valóban a nálunk végzett alapdiplomások közül mindenki be tud kapcsolódni ebbe a magasabb szintű képzésbe, akár pedagógusként, akár hitéleti-, akár társadalomtudományi területen szerez alapvégzettséget.
- Az alapképzéseknél milyen újdonságokat, terveket emelne ki?
- Az alap ugye a pedagógusképzés, ide tartozik a csecsemő- és kisgyermeknevelő-, az óvodapedagógus-, a tanító alapszak, tulajdonképpen erre épül rá a szociálpedagógia. Aztán a hitéleti területen újra sikerült akkreditáltatnunk a katekéta-lelkipásztori munkatárs szakot, amelynek elvégzésével a diplomával rendelkezőknek lehetőségük van hittan oktatásra gyermek-, ifjúsági- és felnőtt korosztályban egyaránt, és hát a lelkipásztorok mellett más segítő feladatokat is el tudnak látni. Nagyon fontos továbbá a kántor szakunk kiemelése, már csak azért is, mert ilyen területen egyedül nálunk van lehetőség arra, hogy a hallgatók a népénekek, a gregorián és a más hagyományos templomi zenék, énekek mellett az egyházi könnyűzenéből ugyancsak ismereteket szerezzenek, mondhatni, hogy a XXI. században ez már egy elvárt követelmény a hívő közösségek részéről.
![](/img-cikk/rektor1)
- A főiskola székhelye, központja a Konstantin téri iskolaközpont, de emellett már a fővárosban is van önálló, saját képzőhelyük. Kérem, hogy ennek jelentőségéről is szóljon néhány szót!
- Több különböző fővárosi helyszínen, bérelt épületekben elsősorban továbbképzéseket folytattunk, bő két éve annak, hogy Pesterzsébeten elkészült saját tulajdonú modern iskolánk. Ide vonatkozóan a továbbra is meghatározó, hétvégi rendszerű továbbképzések mellett más elképzeléseink is vannak. Hétköznapokra elkezdtük a mai OKJ-képzéseknek megfelelő különböző szakok kidolgozását, nyilván ez is alapvetően a pegagógus képzéshez és a szociális területhez kapcsolódik majd, például dajka, pedagógus-asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens képzéseket indítunk, ezek akkreditációja megtörtént. Mindezzel a fővárosi intézményünk teljes kihasználtsága is megoldódhat, illetve az itt végzőkkel bővülhet azok köre, akik szívesen folytatnák a tanulmányaikat főiskolai szakjainkon.
- Nagyjából két éve új szlogenje van a főiskolának, miszerint "Nálunk esélyt kaphatsz, hogy ezer esélyt adhass." Mi az eredete az intézmény küldetését nagyszerűen kifejező mondatnak?
- Amikor megkaptam a rektori kinevezést, vezető társaimmal, kollégáimmal egyetértettünk abban, hogy muszáj valami új arculatot kialakítani, jobban megmutatni a főiskola presztízsét. Kiírtunk egy pályázatot a hallgatóinknak, hogy próbáljanak egy olyan szlogent megfogalmazni, ami az összes szakunkra érvényes lehet. Rengeteg nagyszerű ötletet kaptunk, tényleg nagyon nehéz volt kiválasztani egyet, de ezt találtuk olyannak, ami valóban egyaránt illik a pedagógus-, a hitéleti- és a szociális képzéseinkre, ezúton is köszönetet mondok a szlogenpályázatot megnyerő Guti Karina Bianca azóta már végzett óvodapedagógus hallgatónknak.
![](/img-cikk/rektor2)
- Végül értelmezzük kicsit mélyebben a szlogen alapján, miben jelent többletet az, hogy katolikus főiskoláról beszélünk?
- Iskolánk épp húsz évvel ezelőtt vette fel Apor Vilmos vértanú püspök nevét, akire büszkék vagyunk, akit méltán állíthatunk példaképnek. A katolikus jelzőt is büszkén használjuk, lévén, hogy a Váci Püspökség a fenntartója az intézménynek, és valóban arra törekszünk, hogy a pedagógus szakokon, a szociális képzési területen is jelenjenek meg azok a katolikus értékek, amiket mi is képviselünk, és majd a hallgatóink is át tudnak adni azokon a helyeken, ahová kerülnek. Egyre több óvoda, általános iskola kerül egyházi fenntartásba, de még nem elégséges számú az az oktatói, nevelői gárda, akik elkötelezettek a keresztény hit, a kereszténység értékei iránt, mi szeretnénk hozzájárulni a hiány enyhítéséhez azzal, hogy igyekszünk erősíteni a nálunk tanuló hallgatók ilyen lelkületű elhivatottságát.
Ribáry Zoltán (Dunakanyar Régió)
|