Az ezt követő hét viadal igazolta ezt a szándékot. Diákok sokasága izgulta végig évről évre a csatákat, megismerve a hagyományőrző lovasok felszerelését, az egyéb hadi eszközökkel együttvéve. Láthatták, milyen is volt hajdanán a toborzás, amikor a legények a toborzó táncot követően fejükre tették a honvédsapkát, ezzel is jelezve, hogy elszántak a haza megvédésére. Ágyúdörgés, lovasroham, kardok csattogása fokozta az izgalmakat, s természetesen minden alkalommal az ütközetet a honvédek nyerték meg. Így volt ez a szabadságharc alatti számos ütközet győztes végkimenetelében is, s ez erősítette a hitet a szabadság eszméjében. S bár a szabadságharcot végül legyőzte a túlerő, az elnyomás évtizedei alatt az emberek szívében ott rejtezett az optimista hit, lesz ez még másként.

  A viadalok hangulata is ezt az érzést erősítette s a diákok átérezték ennek fontosságát. A szabadság, a békés élet mindennél előbbre való. S akik mindezért minden évben sokat tettek, azok a hagyományőrzők voltak, akik szerepet vállaltak a látványos bemutatókon. A Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, a Veresegyházi Katonai Hagyományőrző Egyesület, a Mogyoródi Sándor-huszárok és Lovas Hagyományőrzők Egyesülete, a Verőcei 13. Hunyadi Huszár és Betyár ezred, valamint a XV. Székely Határőr Gyalogezred, minden évben igényes, színvonalas közreműködése szolgálta az eredendő célt: bemutatni a hősiességet, bátorságot, harci elszántságot, amivel eleink küzdöttek a Hazáért.

  S hogy ez annak idején mit is jelentett? Álljanak itt Petőfi Sándor Csatadal című költeményének hallhatatlan sorai: „Trombita harsog, dob pereg,/Kész a csatára a sereg./Előre!/Süvít a golyó, cseng a kard,/Ez lelkesíti a magyart./Előre!/Föl a zászlóval a magasra,/Egész világ hadd láthassa./Előre!/Hadd lássák és hadd olvassák,/Rajta szent szó van:szabadság./Előre!”