Lapjaink
Támogatóink
Magyarország felhőképe
Menetrendek
E-mail belépők
Linkek
|
2020. 03. 02. Március 4-én kezdődik a Dunakeszi Diák Akadémia ingyenes képzése | ![](images_article/akademia.jpg)
| Március 4-én indul Dunakeszin a fiatalok tehetséggondozó műhelye – a Dunakeszi Diák Akadémia. A város célja, hogy helyben felkarolja a tehetségeket, tapasztalathoz juttassa őket a munka világában, segítséget kapjanak a pályaválasztásban mentális és szakmai szempontból egyaránt, a város pedig a fiatalokon keresztül új impulzusokhoz jusson, kreativitással, új szemlélettel gazdagodjon. | A fiatalok február 19-ig jelentkezhettek a Dunakeszi Diák Akadémia ingyenes képzésére egy online jelentkezési lapot kitöltve. Ezt követően, február 26-án került sor a Diák Akadémia növendékeinek kiválasztására.
Az előadások tematikáját elsősorban a résztvevő fiatalok érdeklődésének megfelelően alakítottuk ki, akik érdeklődnek többek között a pályaorientáció, kapcsolatok, sport és környezetvédelem iránt is.
A mentorprogram előadói között olyan nevek szerepelnek, mint:
- Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakszervezetek Szövetsége alapító elnöke
- Kalla Lili influencer, a Zöldebb bolygó blog szerzője, szerkesztője
- Hevesi Krisztina szexuálpszichológus
- Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Kis Simon Ildikó mentáltréner
- Profession.hu - Galgóczi Krisztina - HR Business Partner és Göröcs Lili Melinda – HR vezető
- Azurák Csaba – közismert televíziós személyiség, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója
|
|
| | | | |
© 2024 Dunakanyar Régió - Közéleti Újság Online Kiadása
|
Legfrissebb hírek
|