A szomszédunkban dúló orosz-ukrán háború mindannyiunkra hatással van, aggódva figyeljük a súlyos harcokról érkező híreket, és szinte egy emberként segítjük az ukrán és a magyar menekülteket. A Dunakeszin élő Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere a minap nagy érdeklődéssel kísért fórumot tartott a városban, aki azt követően ezúttal is készségesen válaszolt a Dunakeszi Polgár kérdéseire.
– Miniszter úr! A naponta fokozódó orosz-ukrán háború milyen hatással lehet Magyarország biztonságára, a Kárpátalján élő magyarokra?
– A háború mindig óriási biztonsági kockázatot jelent, különösen igaz ez, ha a szomszédos országban van. Ezért a magyar kormánynak minden szükséges intézkedést meg kell hoznia annak érdekében, hogy megvédje az országot és polgárait. Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy semmilyen formában ne keveredjünk bele ebbe a háborús konfliktusba. Ehhez több lépésre is szükség van. Először is meg kell védeni az érintett határszakaszt, ezt a magyar honvédség odavezénylésével megtettük. Másodsorban pedig tartózkodni kell minden olyan cselekedettől, amely belesodorná hazánkat a háborúba. Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból. Nem szabad magyar katonákat és fegyvereket küldeni Ukrajnába, de a fegyverszállítmányokat sem engedjük át az ország területén. Ez a magyar kormány határozott álláspontja. Ez az érdeke a Magyarországon és a Kárpátalján élő magyaroknak egyaránt.
– A politikai közvélemény egy része ezt vitatja, azzal érvelnek, hogy NATO-tagországként nekünk is részt kellene venni a segítségnyújtásban az ukránok oldalán.
– De a NATO nem hadviselő fél! A NATO egyértelművé tette, hogy nem avatkozik be az orosz-ukrán háborúba. A szervezet 5. cikkelye egyértelműen rögzíti, hogy a NATO védelmi szervezet, amely csak és kizárólag a tagországok védelmében mozgósíthatja katonai haderejét. Az kétségtelen tény, hogy van egy olyan európai uniós döntés, hogy az unió szállíthat fegyvert Ukrajnába, ám ez a döntés azt is kimondja, hogy a halált okozó fegyverek átszállítása egy ország területén az nem európai uniós, hanem az adott nemzet hatásköre. Tehát semmilyen olyan döntés nem született, semmilyen olyan jogszabály nincsen, amely indokolttá tenné, hogy átengedjük a halálos fegyvereket az országunk területén.
– Közvetlenül a háború kirobbanása után, amikor a helyzet tovább fokozódott, és magyar és ukrán menekültek jelentek meg a magyar határon, akkor a miniszterelnök úr adott egy televíziós interjút, melynek általános vélekedés szerint nagyon jó volt a visszhangja. Ez azt is tükrözi, hogy az emberek biztonságra, higgadt döntésekre, határozottságra vágynak. Ezt a közvélekedést azonban mintha egy kicsit árnyalta volna később az a bejelentés, hogy Magyarország nem szállít és nem is enged át területén fegyvereket Ukrajnába. Ön szerint ez milyen hatással lehet a kormány megítélésére, befolyásolhatja a közelgő választás végeredményét?
– Nem szabad ezt a kérdést választási érdekből mérlegelni, most kizárólag abból a szemszögből kell vizsgálni a dolgot, hogy mi szükséges ahhoz, hogy Magyarországot ne vonhassák be a háborús konfliktusba. Meggyőződésem – vagy legalábbis remélem -, hogy hazánkban mindenki egyetért abban, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból. Abban az esetben, ha elkezdünk fegyvereket szállítani, akkor magunkra vonjuk annak a veszélyét, hogy szomszédos országként mi is részesei leszünk a háborús konfliktusnak. Ezt pedig mindenáron el kell kerülni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a menekülteket ne fogadnánk be, ne látnánk el őket szállással, élelemmel. Ebben a humanitárius összefogásban a civil emberek, a szervezetek, önkormányzatok és a hivatalok egyaránt példásan helytállnak.
– A súlyos háborús helyzet milyen hatással lehet a magyar-orosz gazdasági együttműködésre, kapcsolatokra? Befolyásolhatja-e a Paks 2 jövőjét, a hosszú távú oroszországi gázimportunkat?
– Erről nagyon nehéz beszélni, mert a Magyarország és Oroszország között kialakított pragmatikus együttműködés békeidőben jött létre és a békeidőre szólt. De most egy háborús időszak van. Nagyon nehéz ezt megítélni, de egy dolog biztos: el kell kerülni, hogy a háború árát a magyar emberekkel fizettessék meg. Részei és részesei vagyunk az európai egységnek, de az az érdekünk, hogy továbbra is jöjjön földgáz Magyarországra, mert ha nem jön, akkor nem tudunk fűteni, az ipar működésképtelenné válik és akkor sok tízezer, de akár százezer ember válhat munkanélkülivé. Ugyanígy, az is érdekünk, hogy a paksi atomerőművet tovább építsük, mert ha nem építjük meg, akkor az brutális energiaár-emelkedést jelent Magyarországon.
– A külpolitikai fejlemények milyen mértékben szűkíthetik le a magyar vállalkozások nemzetközi mozgásterét, eredményességét?
– Az egységes európai fellépés következményeként, az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt az orosz-magyar vállalatközi kapcsolatok nagyon mélypontra esnek vissza, mondhatni lenullázódnak vagy legalábbis ahhoz nagyon közeli állapotba kerülnek. Éppen ezért nekünk azon kell gondolkoznunk, hogy milyen segítséget, milyen támogatást tudunk adni azoknak a magyar vállalatoknak, amelyek eddig alapvetően az orosz piacon voltak érdekeltek. Nehéz példát felhozni, de valahol a Brexithez hasonló helyzet, amikor gazdasági intézkedések nehezítették a magyar cégek működését, melyeket akkor beruházástámogató programmal segítettük. Most is hasonló megoldásban gondolkodunk – bár nyilván ez teljesen más helyzet -, elkezdtük egy támogatási, beruházásösztönzési program kidolgozását, amit hamarosan a kormány elé terjesztünk.
– Szűkebb pátriánk egyik meghatározó vállalata a Dunakeszi Járműjavító, amely az Ön hatékony közreműködésének is köszönhetően 676 vasúti személykocsit gyárt az Egyiptomi Államvasutak megrendelésére orosz kooperációban. Ez az együttműködés nem sérülhet?
– A nemzetközi szerződés keretében Dunakesziről 676 vasúti kocsit küldünk Egyiptomba. Ez szerintem óriási dolog: a magyar közlekedési ipar valaha volt legnagyobb volumenű megrendelése, hiszen egymilliárd eurós, vagyis 370 milliárd forintos projekt. A kocsik több mint fele Dunakeszin készül, melyből 76 vasúti személykocsit már átadtak Egyiptomban, de a további 600 kocsi is itt készül majd. Én nem gondolom, hogy ennek a szerződésnek a teljesítése veszélybe kerülne, mivel a partnercég nem szerepel semmilyen szankciós listán.
– Ön szerint – a Dunakeszi Járműjavító mellett – milyen üzleti, gazdasági perspektíva kínálkozik a városban és a környező településeken működő meghatározó vállalkozások számára a hazai és a nemzetközi piacon?
– A magyar gazdaság tavaly három rekordot is megdöntött, amelyből az egyik éppen az exportunk volt. Soha nem exportált a magyar gazdaság annyit, mint tavaly. Egészen pontosan 119 milliárd eurót, amely a világon a 34. legnagyobb exportteljesítmény, miközben lakosságszám tekintetében csak 95.-ek vagyunk. Dunakeszi és környéke kiváló vállalkozási lehetőséget biztosít, mert kiváló a logisztikai adottsága és jó a képzett munkaerőarány. A vasút, a főútvonalak, a Duna mellett Budapest szomszédsága is kiváló lehetőséget kínál a vállalkozások számára. Mindezek mellett 2022. január 1-től egy hatalmas új lehetőség nyílt meg a dunakeszi vállalatok előtt is. Ugyanis az Európai Bizottsággal megállapodtunk, hogy Budapest és Pest megye külön régiónak számítanak. Ennek egyik pozitív következménye, hogy Dunakeszin és környékén is 50 százalékos mértékig a Magyar Kormány támogathatja a vállalatok beruházásait, amennyiben azok meghaladják az 5 millió eurót. Tehát ha vannak Dunakeszin és környékén vállalatok, amelyek most akarnak belevágni egy nagyobb volumenű fejlesztésbe, azt a Magyar Kormány 50 százalékos támogatásával tehetik.
– A katonapolitikai és gazdasági kérdések után, ha megengedi miniszter úr, akkor arra lennék kíváncsi, hogy „civilként”, emberként hogyan lehet helytállni egy háborús helyzetben?
– Ez egy más típusú kihívás, mint ami eddig volt. Megmondom Önnek őszintén, ez lelkileg másként hat az emberre. Ez a helyzet nem olyan, mint amikor a beruházókkal tárgyalok, vagy Brüsszelben kell kőkemény politikai vitákat vívni. Most háború dúl a szomszéd országban. Háború, amit eddig mi csak tévéből ismertünk, nagyon messzi jelenségként. A minap, amikor elmentem az ukrán-magyar határra és láttam a menekülő családokat, nőket, gyerekeket, az bizony lelkileg megérintett…
– Dunakeszi polgárként hogyan érzi magát a városban? Hogyan ítéli meg a város fejlődését és jövőbeni lehetőségeit?
– Ha visszaemlékszem rá, hogy ez a város mekkora volt és milyen fejlettségi szinten volt, amikor ideköltöztem, akkor azt mondom, az a jó kifejezés, hogy „zongorázni” lehet a különbséget. Munkám révén nagyon kevés hely van az országban, ahol ne jártam volna, így bizton állíthatom, hogy Dunakeszi országos mércével mérve is fantasztikus, ugrásszerű fejlődést mutatott az elmúlt időszakban. Elég, ha csak az oktatási és egészségügyi ellátórendszert, az infrastruktúrát, az út- és kerékpárút-hálózat bővítését, a sportolási, szabadidős lehetőségeket említem. Ráadásul nagyon komoly ipari, gazdasági központtá kezdi kinőni magát Dunakeszi. Bízom benne, hogy ez a fejlődés töretlen lesz a jövőben is.
Nagyon szeretek itt élni, nagyon szeretek – ha este hazaérek, és éppen itthon alszom – itthon lenni. Hétvégenként nagyon szeretünk a feleségemmel, Szilvivel és a gyerekekkel a városban vagy a Duna-parton sétálni, biciklizni, vagy rollerezni, futni, a gyerekek futsalmérkőzéseire kijárni. Jó érzéssel mondom, mi otthonra leltünk Dunakeszin!
– Miniszter úr, köszönöm az interjút.
Vetési Imre
