Keveset tudunk az egykori főnemesek 1945 utáni életéről. Többnyire mindössze azt ismeri a mai nemzedék, hogy az ország megszállásakor el kellett menekülniük. Vagyont, kincseket nem tudtak és nem akartak magukkal vinni, mert bíztak abban, hogy a háború után visszatérhetnek.
Azonban a berendezkedő kommunista rendszerben ez lehetetlenné vált. Legtöbbjük egyedül a magyarságtudatát vihette magával és az iskolázottságukra és nyelvtudásukra alapozva igyekeztek új egzisztenciát teremteni maguknak. 1990 után a legtöbb volt szocialista országban kaptak kárpótlást, például Romániában a Telekiek, Kemények, stb. visszakapták kastélyaikat, persze kifosztott, végtelenül lelakott állapotban, de az egykori hatalmas és gyönyörű épületekhez tartozó birtokot nem. Így, jövedelem nélkül bizony csak a legszívósabbak, egyes örökösök vágtak bele a visszakapott ősi fészek rendbetételéhez. Magyarországon azonban még ennyit sem kaptak vissza, mindössze némi kárpótlási jeggyel igyekezett az állam jóvátenni teljes kifosztásukat.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/11/Soha-nem-adjuk-fol12-682x1024.jpg)
Mégis akadt, aki így is hazatért, mint gróf Károlyi László, akit mindössze 13 évesen menekített ki a családja. A ma már 90 éves László gróf 1995-ben történt hazatérte után albérlőként lakott családjuk fóti kastélyának néhány emeleti helyiségében. Feleségével a semmiből igyekeztek a Károlyi család egykori, még itt–ott fellelhető családi értékeiket visszaszerezni, amelyet nemzeti vagyonként kívánnak egykor a magyar államra hagyni. Mióta a Károlyi család egykori otthonába visszaköltöztek, azóta az október 23-i fóti megemlékezéseket megelőző fáklyás koszorúzási menetet a kastélytól László gróf indítja el mind mai napig.
Gróf úr hosszú és igen kalandos életéről jelent meg a Soha nem adjuk fel… című kötet az Erdélyi Szalon Könyvkiadó jóvoltából. A különlegessége az, hogy nem a szokásos életrajzírói módszert alkalmazták, hanem gróf úr egyes élményeit elevenítette föl beszélgetésekben, így izgalmas, egyedi történetekből áll a közel 200 oldalas kiadvány. Aki kérdezett: Nyizsnyánszki Anna Eszter.
Károlyi László élt Svájcban, Argentínában, Peruban, Chilében, Angliában, beutazta Ázsia és Afrika több országát üzletkötőként. Hat nyelven beszél, első munkahelye egy Buenos Aires-i építkezés volt, ahol téglahordó segédmunkásként alkalmazták. Később kávéültetvényt létesített a perui őserdőben, ahol az egyes tábláknak magyar neveket adott, s az ott dolgozó indiánoknak megtanította a Miatyánkot magyar nyelven. Mint jó lovas, military versenyeken is eredményes volt. Ennyit ízelítőül a történetek közül, melyek azért is élvezetesek, mert a szó szerinti lejegyzés visszaadja gazdájuk humorát, gondolkodását és törhetetlen derűlátását.
Windhager Károly