Először csendült fel szeptember 23-án a muzsika Dunakeszin, a Casalgrande téren a 15 előadásból álló TérZene sorozat első koncertjén. Az idei évben az év végéig minden csütörtök délután 17 órai kezdettel zenei- és énekegyüttesek tartanak színvonalas koncertet a város kedvelt találkozási helyszínén.
Ez alkalommal a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével Farkas Ferenc Furfangos diákok című táncjátéka zenekari szvitjét szólaltatta meg. A mű történetét az egyes zeneszámok között Babják Annamária színművésznő tolmácsolta. A sikeres koncertet fiatalok, idősebbek, családosok nagy számban hallgatták. Ráadásként eljátszotta a zenekar Brahms 5. Magyar táncát.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-006-1024x697.jpg)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiírt egy pályázatot, melyre önkormányzatok jelentkezhettek, tudtuk meg Farkas Páltól. Dunakeszi Város Önkormányzata is pályázott és az elnyert lehetőségből harminc koncert valósul majd meg a településen.
– December 30-ig tizenöt előadást rendezünk, és a tavaszi időszakban indul el a folytatás.
- Nagyon örülünk a koncertnek – mondta Anna, a két gyermekes édesanya.
- Tegnap a zeneiskolában voltunk növendék hegedűkoncerten, ugyanis a nagyobbik lányom, Dorka elkezdett hegedülni, amit nagyon szeret, és hegedűművész szeretne lenni. A kisebbik Dia lányom még csak a zeneszeretetnél tart.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-055-1024x768.jpg)
Az ősz folyamán a szimfonikus zenekar mellett fellép a zenekar tagjaiból álló Trio Brillo együttes, a Dunakeszi Rézfúvós Kvintett, Az Ad Hoc énekegyüttes, melynek tagjai között hallhatjuk majd a Dunakeszin élő Gyombolai Bálintot és Gyombolainé Iványi Mártát. Hallhatjuk majd a Volver La Vida együttest, melynek két szereplője Bojta Zsuzsanna mezzoszoprán és az ugyancsak Dunakeszin népszerű Manuel Betancourt Camino basszbariton énekművészek.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-010-1024x768.jpg)
Megtudtuk még, hogy október elsején, a Zene világnapján koncertet rendez a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, melyen fellépnek a Farkas Ferenc AMI által rendezett IX. Farkas Ferenc Zongoraverseny díjnyertes növendékei, a VOKE József Attila Művelődési Központban 18 órakor.
Katona M. István
A szerző felvételei
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-012-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-031-1024x672.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-033-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-045-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-058-1024x739.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-071-1024x756.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/09/TerZene-20210923-076-1024x689.jpg)