eu soros elnökség

Tuzson Bence: az EU-s versenyképességet a kis- és középvállalkozások szintjén is erősíteni kell

Az európai uniós versenyképességet a kis- és középvállalkozások esetében is erősíteni kell – hangsúlyozta pénteken Tuzson Bence az uniós igazságügyi miniszterek tanácskozására érkezve Luxembourgban.

Az igazságügyi miniszter újságíróknak a versenyképesség erősítését az uniós magyar elnökség egyik prioritásának nevezte.

Kiemelte, az ülésen a többi között megvizsgálják, miként lehet egyszerűsíteni az uniós jogrendet annak érdekében, hogy az átláthatóbbá váljon a kis- és középvállalkozások számára.

Tuzson Bence elmondta, hogy Magyarország prioritásai közé tartozik továbbá a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni harc is. Mint mondta, ezen, napjainkban egyre erősödő folyamatok ellen a lehető leghatározottabban fel kell lépni annak érdekében, „hogy mindenki szabadon élhessen az Európai Unióban„.

Aláhúzta, hogy az ülésen a tervek szerint megvitatják a kábítószer-kereskedelem és a szervezett bűnözés elleni harcot is.

„Ezek a kérdések túlmutatnak a nemzeti határokon, ezért hatékonyan nemzetközi, EU-s szintű együttműködéssel lehet fellépni ellenük” – szögezte le, hozzátéve, hogy az ügyben az uniós igazságügyi miniszterek tanácsa folyamatosan egyeztet.

MTI

Még szintén érdekelheti...