Felhívás

Idén is pályázhatnak a tehetséges diákok a DDC ösztöndíjára

A Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) ösztöndíj-pályázatot hirdet tanulmányi, sport vagy művészeti területen kiemelkedően teljesítő általános és középiskolásoknak. A havi 8-10 ezer forintos támogatásra október 16-ig lehet beadni a pályázatokat.

A „Duna-Dráva a Tehetségekért” ösztöndíjprogramot több mint két évtizede indította útjára a vállalat. A váci és a beremendi cementgyárak térségében élő fiatalok számára indított kezdeményezés extra támogatást nyújt azoknak, akik a tanulmányaik, a művészetek vagy a sport területén kiemelkedő tehetséget és teljesítményt mutatnak. Eddig már több mint 1500-an részesültek a támogatásban, amire 120 millió forintot fordított a társaság.

„Az ösztöndíjprogrammal segíteni és egyben motiválni szeretnénk a fiatalokat. Segíteni a kiválasztottakat, hogy kibontakoztathassák a tehetségüket és további sikerekben legyen részük. Motiválni mindenkit, hogy fedezzék fel magukban azt a területet, amelyben jobbak tudnak lenni másoknál és merjék megmutatni a képességeiket. Tavaly 84 tanulónak ítéltük meg a juttatást, de készek vagyunk tovább növelni a számot, ha elegendő pályázó felel meg a feltételeknek” – mutatta be a filozófiájukat Molnár Ivett, a DDC HR igazgatója. 

Az idei tanévben a szokásos módon az általános iskolák 7-8. osztályosai, valamint a középiskolások pályázhatnak, amennyiben a kiírásban meghatározott intézményekbe járnak és a tanulmányi átlaguk legalább 4,5. Emellett fontos feltétel, hogy tanulmányi eredményeikkel, művészeti vagy sportteljesítményükkel kitűnjenek a kortársaik közül.

A jelentkezési határidő október 16-a, szerda. A pályázatokat a DDC Ifjúsági és Innovációs Alapítványának kuratóriuma fogja elbírálni és választja ki a támogatásra érdemeseket. Az idei tanévben az általános iskolások havi 8 000 forintos, míg a középiskolások havi 10 000 forintos ösztöndíjat kaphatnak.

A Duna-Dráva a Tehetségekért ösztöndíjprogram részletei a vállalat holnapján olvashatók.

Még szintén érdekelheti...