ünnep

Szent István-napi borünnep lesz Nagymaroson

Nagymaros várossá alapításának 700. évfordulóját ünneplő eseménysorozat részeként rendezik meg idén 8. alkalommal a Szent István-napi borünnepet Nagymaroson, augusztus 18-19-én, a Fő téren és a Duna-parton.

„Kilenc borvidék 19 pincészetének jobbnál-jobb nedűi várják a hozzánk érkezőket. Nyolc éve többek között azzal a szándékkal indítottuk útjára rendezvényünket, hogy felhívjuk a figyelmet a Dunakanyar szőlészeti-, borászati múltjára, idén már 9 borászat vesz részt a Duna két partjáról díjnyertes borokkal, egyértelműen újraélednek a térségi borászati hagyományok” – tette közzé a szervezők nyilatkozatát a 0627.hu.

Csatlakozva a „Buborékos nyár” programhoz, a Kőhegybor standján lehet megkóstolni az idei borkoktélokat, míg a Sápi Gyümölcsbor standján a rendezvény koktéljával, a „Marosi Kékkel” lehet megismerkedni. Lingvay pincészetnél, a „Beach onthehill” bazsalikomos, „Rosykiss” epres koktélt, a Rustica Borműhelynél „Bodzás Ezerfürtű”, Rózsavizes Chardonnay koktélokat és Irsai levendulás fröccsöt lehet kóstolni.

Természetesen ínycsiklandozó ételeket, kézműves termékeket is kínálnak a borok mellé, legyen szó ebédről, vacsoráról vagy borkorcsolyáról.

Augusztus 18-19-én a két nap alatt tűzijáték, színes kulturális programok, kiállítás, koncertek, gyermekprogramok várják a látogatókat a Dunakanyarban, csodálatos természeti környezetben a folyóparti sétányon.

A rendezvény látogatása ingyenes, a kóstoláshoz a poharakat az információs standnál lehet bérelni, megvásárolni.

Résztvevő borászatok: Áts Károly Tokaj, Balla Géza Erdély-Ménesi borvidék (Monavin), Gyűszűbirtok Szekszárd, Kvassay pincészet Villány, Laposa Birtok Badacsony, Lisicza Borház Pécs, Mikeházi pincészet Villánykövesd, Sápi Gyümölcsborok, Törökhegyi pincészet Vác, Varsányi pincészet Eger, Világi Winery Felvidék -Helemba, Villa Gyetvai Balatonfüred

Dunakanyar Borút:

Anda pincészet Visegrád, Borgarázs Manufaktúra Dunabogdány, Geönczeöl pince Felvidék-Garamkövesd, Heininger Borászat Nagymaros, Kőhegybor Szentendre, Lingvay pincészet Vác, Rustica Borműhely Szentendre.

Még szintén érdekelheti...