aktuális

Választási eredményértékelés, zenekari debütálás a hagyományos váci polgári pikniken

Értelemszerűen a másfél hónappal ezelőtti több frontos választások adták a fő témát a már hagyományos, Rétvári Bence országgyűlési képviselő kezdeményezésének köszönhető váci polgári pikniken, illetve az esemény adott alkalmat egy új zenei formáció, a Stefi and the Band nagyközönség előtti debütálására is.

A kötetlenebb beszélgetések felvezetéseként elsőként Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármesterjelöltje lépett a mikrofonhoz, s mindenekelőtt köszönetet mondott az elmúlt időszak megfeszített munkájáért jelölttársainak, a kampányban aktívan közreműködő önkénteseknek és minden támogatójuknak.

Imre Zsolt: Eredményes volt a táborunkat szalámizó baloldal taktikája

– Gratulálok a politikai családunkból a térségben újra vagy újonnan megválasztott polgármestereknek, képviselőknek, sok erőt, egészséget kívánok nekik a munkájukhoz. A váci eredményekkel kapcsolatban csak annyit mondanék most, hogy személyesen nyilván nagyon csalódott vagyok, hiszen reménykedve vágtunk bele a kampányba, közel is álltunk a győzelemhez, de sajnos nem így lett. Ugyanakkor semmiképpen nem kudarcként élem meg a választások eredményét, hiszen 2019 óta nagy utat tettünk meg közösen, de sajnos be kell látnunk: négy esztendő nem volt elegendő arra, hogy helyreállítsuk a váciak jobboldal iránti bizalmát, június 9-én sokan voltunk, talán még soha ennyien, ám ez most még nem vezetett sikerre. A baloldalnak a mi táborunkat szalámizó taktikája újra eredményesnek bizonyult, ismét ők győztek, de hogy valójában ki nyert ezzel, az csak később fog kiderülni, a magam részéről a lassan véget érő ciklus alapján azt gondolom, hogy a város sajnos nem. Mindazonáltal mindezek tükrében is szeretnék köszönetet mondani jelölttársaimnak, minden segítőnknek, szimpatizánsuknak és természetesen választókerületünk, városunk országgyűlési képviselőjének, Rétvári Bencének egyaránt. Menjünk hát tovább a megkezdett úton, mert ez a helyes irány, de még nagyobb fokozatra kell kapcsolni, mert már közel a következő megmérettetés, a 2026-os országgyűlési választás – fogalmazott Imre Zsolt.

Rétvári Bence: Az egyik szemünk sír, a másik nevet

Rétvári Bence azzal kezdte, hogy amíg az öt évvel korábbi önkormányzati választásokon 3800-nál alig több szavazatot kapott Vácott a Fidesz-KDNP pártszövetség, addig az idén kis híján 6500-at, ami óriási előrelépés, az előzetes számítások, illetve a baloldal legutóbbi szavazatszáma alapján ez bőven elég lehetett volna a győzelemhez, de mivel az ő támogatottságuk is nőtt némiképp, így sikerült megőrizniük a pozíciójukat.

– Ugyanakkor leszögezhetjük, hogy riválisaink újabb váci győzelme nem a helyi eredményekből fakad, merthogy azokról nemigen lehet beszélni, ezzel szemben az az egyértelmű ok, hogy azon a politikai térfélen felbukkant a Magyar Péter-féle Tisza Párt, amely a baloldalon tartott sok, a teljesítményükben amúgy csalódott szavazópolgárt.

Ha az egész választókerületet nézzük, akkor ott egy nagyon erőteljes Fidesz-KDNP győzelmet könyvelhetnénk el, ha ez most egy országgyűlési választás lett volna, így is jelentős a siker, de az új balliberális párt feltűnése itt is éreztette a hatását. Tehát az egyik szemünk sír, a másik nevet, hiszen soha nem értünk még el két millió fölötti szavazatot uniós választáson, másrészt viszont látjuk ezt a kudarcos városvezetést, amely mégis tovább regnálhat, de a magunk eszközeivel, kormányzati szintről természetesen továbbra is igyekszünk hozzájárulni, hogy Vác ne szakadjon le a fejlődésben – mondta a választókerület, a település országgyűlési képviselője.

Dömötör Csaba: Megalkuvás nélkül vállaljuk továbbra is a békepárti politizálást

Részt vett az eseményen Dömötör Csaba államtitkár is, aki így értékelte a választások eredményét, üzenetét:
– A baloldalon óriási az átjárás a mostanra szinte láthatatlanná gyengült régi és még régebbi pártok és a legújabb formáció között, de még a Mi Hazánk szavazóinak egy jelentős része is a Tisza Pártban talált magának másik alternatívát, ám ez azt is jelenti, hogy amilyen könnyen mozgósítani tud azon a politikai térfélen egy-egy üstökösnek kikiáltott új szereplő, ugyanolyan könnyen le is tudnak mondani róla. A mi mostani 45%-os eredményünknek nagyon sok párt örülne, önmagában hatalmas eredmény is, de mégis, abból a megvilágításból is kell ezt látni és elemezni, hogy ez most nem olyan utcahossznyi előny, mint amit az elmúlt választásokon elértünk.

Az egyértelmű, fölényes szavazói felhatalmazás mindazonáltal fontos újabb megerősítést ad a kormánynak, személyesen a miniszterelnöknek is, hogy bátran, megalkuvás nélkül vállaljuk továbbra is a békepárti politizálást. Azt is látni kell, hogy mekkora mélyütés volt a kegyelmi ügy, amivel kapcsolatban sajnos azóta sem kaptunk egyértelmű választ a miértre, ugyanakkor kirobbanásakor hirtelen 38 százalékra visszavetette a Fidesz-KDNP támogatottságát, onnan sikerült a már említett arányra visszajönni. Ami a másik oldalt illeti, nagyon röviden azt lehet mondani, hogy az ellenzéket leváltották, de a korábbi üstökös Momentum és Márki-Zay Péter után most itt van a Magyar Péter-féle tömörülés, amely kétségtelenül egy jóval sikeresebb dollárbaloldali projekt az előzőeknél, noha ugyanúgy politizál, mint az elődei, de ez majd a jövőben válik igazán nyilvánvalóvá azoknak is, akiket sikerült megszólítaniuk akár a jobboldalról is – mondta a miniszterelnöki kabinetiroda parlamenti államtitkára.

A folytatásban kötetlenebb mederben folytatódott a polgári piknik programja, amelyben fontos szerepet kapott egy nemrégiben összeállt zenei formáció, élén énekesként Kiss Stefán Mónika filmrendező-producerrel, Pálinkás Gergelydalszerző-gitárossal és billentyűsként a Varga Miklós csapatát is erősítő Retzler Péterrel.

Ribáry Zoltán

Fotó: Szabó Csaba

Még szintén érdekelheti...