aktuális

Egyedülálló tankert a környezettudatosság jegyében: nem mindennapi projektátadóval ünnepeltek Vácott

A Cházár András EGYMI Simon Antal Tagintézménye lett a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) Zöld Megoldás-pályázatának egyik díjazottja a váci régióban.

„Mi is képesek vagyunk megváltoztatni és jobbá tenni a világot” című projektjük keretében egy olyan tankertet hoztak létre, amely lehetőséget biztosít a sajátos nevelési igényű tanulók számára, hogy gyakorlati tevékenységeken keresztül ismerkedjenek meg a természettel és a fenntarthatóság fontosságával. A nyertes projekt bemutató- és átadóünnepségére 2024. július 1-én került sor Vácott, a Simon Antal Tagintézményben.

Ünnepélyes átadó Vácott

A projektátadó rendezvényen a Simon Antal Általános Iskola tanulói versmondással köszöntötték az egybegyűlteket, a nyertes projekt részleteit pedig a projektgazda, Szigeti Terézia ismertette. Az eseményen köszöntőt mondott Mocsai Árpád, a DDC gyárigazgatója, Dr. Pánczél János, a Váci Tankerületi Központ igazgatója, továbbá az intézmény főigazgatója és igazgatója is beszámolt a projekthez fűződő élményeiről. A megnyitót követően sor került a tankert ünnepélyes átadására, melyet szalagvágás és közös koccintás követett. Ezután a résztvevők bejárhatták a tankert területét, így személyesen is megismerkedhettek annak varázslatos világával. A körbevezetés után a meghívottak egy kiállítást is megtekinthettek, ahol a projekt házigazdái fotókkal illusztrálták a közös kert létrejöttének egyes pillanatait. Végül, a vendégvárás során a látogatók megkóstolhatták a saját termesztésű zöldségeket is, ezzel zárva a különleges eseményt.

Sokoldalú tankert nevelési szándékkal

A projekt megálmodása és megvalósítása során kiemelt figyelmet szenteltek az akadálymentesítésnek. Tudatosan döntöttek a magaságyások kialakítása mellett, annak érdekében, hogy a mozgásukban korlátozott tanulók is aktívan részt vehessenek a kert gondozásában. A tankert igazi zöld oázisként működik, ahol a diákok különféle zöldségeket és gyümölcsöket termeszthetnek, megismerkedhetnek annak növény- és állatvilágával, valamint a kerti munka örömeivel. A területen fákat is ültettek, létrehoztak méhlegelőt, rovarhotelt, madárodúkat és itatókat, valamint egy komposztálót is kialakítottak, hogy a természet körforgása teljes legyen.

A fenntarthatóság és közösségépítés új dimenziói

A tankertben a tanulók megismerkedhetnek a környezetvédelem és az egészségtudatosság fontosságával, valamint tapasztalás útján, a gyakorlatban sajátíthatják el a növénytermesztési ismeretek alapjait. Kézzelfogható tapasztalatokat szerezhetnek, így a tanulás nemcsak elméleti, hanem valódi élménnyé válik. A projekt fejleszti továbbá a pedagógus-diák kapcsolatot, illetve összekovácsolja a közösséget a természettudatos szemlélet jegyében. A tanulók uzsonnára pedig friss, saját termesztésű zöldségeket és gyümölcsöket fogyaszthatnak, egyenesen a kertből.

Formabontó ötletek a környezettudatosság jegyében

A Duna-Dráva Cement Kft. 2011-ben hívta életre a Zöld Megoldás-pályázatot. A zöld szemléletet népszerűsítő pályázat elsődleges célja a Beremendi és a Váci Cementgyár környezetében különféle környezettudatos fókuszú projektek, fejlesztések és kezdeményezések széles körű támogatása. A nyertes projektek mindegyike innovatív koncepcióval rendelkezik, és a fenntartható gondolkodásmód terjesztése mellett kiemelten fókuszál a helyi közösségek bevonására is.

Fenntartható jövőt építünk!

Hazánk egyik meghatározó építőanyag-gyártója, a DDC a Zöld Megoldás-pályázat keretében – az idén megvalósuló projektekkel együtt – összesen 70 projekt létrejöttét támogatta, mintegy 98 millió forintból. A vállalat a fenntartható fejlődés elvével összhangban működik, amelyet százéves cementgyártási hagyománya és nemzetközi háttere is erősít.

Még szintén érdekelheti...