Kultúra

Szombaton kezdődik a 40. Régi Zenei Napok programsorozata

Szombaton kezdődik és egy hétig tart Vácon a 40. Régi Zenei Napok programsorozata a Filharmónia Magyarország és a Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésében.

A korhű muzsikálás magyar mesterei közül jelen lesz a Purcell Kórus, az Orfeo Zenekar és a Capella Savaria, akik többek között Johann Sebastian Bach örökségét ünneplik majd.

Az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő zenei historizmus egy relatíve újkeletű dolog, mely során a klasszikus zene korábbi évszázadait idézik meg korhű hangszerek, hangolás és előadásmód segítségével. Mivel hangfelvételek értelemszerűen nem állnak rendelkezésre több évszázaddal ezelőttről, ezért kutatásokra alapoznak a régizene szakértői, hogy meg tudják határozni, a zeneszerzők pontosan miként képzelhették el a művek megszólaltatását.

A már hagyományosan Vácra szervezett Régi Zenei Napok idén is ezt a korhű módon előadott muzsikát ünnepli egy héten át.

A Haydneum Magyar Régizenei Központ társszervezésévben megvalósuló nyitó- és a zárókoncerten a magyar régizene krémjét üdvözölheti a közönség olyan híres szólistákkal a nemzetközi színtérről, mint Ella Smith, Elisabeth Scholl, Paulin Bündgen, vagy Drew Santini.

Június 29-én érkezik a Fehérek Templomába az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus, a program pedig Johann Sebastian Bach és Dietrich Buxtehude művei köré épül majd. Szerdán „Régizenei kalandozások”-ra invitálnak a szervezők: a püspöki palotában tartandó pódiumbeszélgetésen Vashegyi György lesz Kecskés Barbara vendége, akik izgalmas kulisszatitkokat osztanak meg a régizenével kapcsolatban.

Július 4-én pedig egy ritkán hallható, viola da gamba együttes ad koncertet két kurzusvezető professzor, Nagy Réka és Vittorio Ghielmi vezetésével. A szombati zárókoncerten Bart Van Reyn, belga régizenei szaktekintély vezényletével Johann Sebastian Bach h-moll miséjét adja elő a Capella Savaria és a Purcell Kórus. A szerző életművének egyik csúcspontjaként is aposztrofált mű különlegessége, hogy egyes részeit éppen 300 esztendővel ezelőtt komponálta a szerző.

Az előzetes információk arról szólnak, hogy a három kiemelt hangverseny várhatóan bőven telt házas lesz a barokk gyöngyszemeknek nevezhető két belvárosi templomban. A koncertekre a váci lakosok lakcímkártyájuk felmutatásával 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet a helyszínen és a Tourinform irodában!

Programok:

Június 29. szombat 20:00, Vác – Fehérek temploma


NYITÓKONCERT – ORFEO ZENEKAR ÉS A PURCELL KÓRUS
A nyitókoncert után 21:30-tól különleges fényfestéssel ünnepelhetik az egybegyűltek a Régi Zenei Napok 40 éves jubileumát.

Július 2. kedd 20:00, Vác – Piarista Kilátó Központ


PROFESSZOROK KONCERTJE

Július 3. szerda 20:00, Vác – Püspöki palota díszterme


RÉGIZENEI KALANDOZÁSOK

Július 4. – csütörtök 20:00, Vác – Barátok temploma   

                                                        
L AME DE LA VIOLE – A GAMBA LELKE

Július 6. – szombat 15:00, Vác – Piarista Kilátó Központ           

                          
HALLGATÓK ZÁRÓKONCERTJE

Július 6. – szombat 20:00, Vác – Fehérek temploma

0627.hu

Még szintén érdekelheti...