Kultúra

Múzeumok éjszakája – Együtt csatlakoznak a programsorozathoz a szentendrei intézmények

A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) múzeumaiban a művészetekben, a szentendrei Skanzenben a tánc és az élő történelem világában kalandozhatnak az érdeklődők a Múzeumok éjszakáján – tájékoztatták az MTI-t a szervezők.

A Szabadtéri Néprajzi Múzeum tánc és táncalkalmak köré szervezett programjai nem csupán a táncnak a hagyományos falusi közösségek életében betöltött szerepét mutatják be, hanem korszakok és műfajok között átívelő varázsát is – írták a közleményben.    

A Skanzenben A tánc mint élő örökség Európában című kiállítás délutáni megnyitójával indulnak a rendezvények, ahol a többi között színpadi programok, táncetűdök, élménytánc, irodalmi kávéház, fényfestés várja az érdeklődőket, de táncos graffiti is készül.
    A múzeum tűzugrással és szerelmi jóslással is várja a közönséget a nyári napfordulóhoz kapcsolódóan, a kézműves foglalkozásokon pedig táncrendet, citerát, pártát és kalárist készíthetnek az Erdély tájegység kisvárosi házaiban. A tematikus séták során a századforduló szerelmi és táncéletével, szépség és divatvilágával ismerkedhetnek az érdeklődők. A nyár leghosszabb éjszakáján a Skanzen éjfélig tart nyitva.

A Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) programsora zenetörténészi kalauzzal indul a belvárosi Kmetty Múzeumban, hogy azután végigjárva az FMC kiállítóhelyeit egyebek mellett fotóművészeti és kreatív workshoppal, irodalmi programmal, mesés múzeumsétával, újragondolt egykori játékok – gombfoci, papírgyöngy-készítés, fonaljáték – kipróbálásával, kurátori és helytörténeti tárlatvezetéssel, festők inspirálta csokoládékülönlegességek kóstolásával folytatódjon az éjszakai múzeumi kaland.
    Az FMC kiállítóhelyei ezen a napon délután 4 órakor nyitnak és éjfélig látogathatók. A programokról a www.skanzen.hu és a www.muzeumicentrum.hu oldalon lehet részletesen tájékozódni.

MTI

Még szintén érdekelheti...