aktuális

Ez a nap más, mint a többi… Rendkívüli szakrendelési nap az SZTK-ban

A szakorvosi rendelőintézet Dunakeszi Város Önkormányzatával összefogva próbál enyhíteni a járóbeteg ellátás várólistáinak hosszán azzal az új kezdeményezéssel, hogy rendkívüli szakrendelési napokat tartanak.

Wolfort Tibornéval, a Dunakeszi-SZTK ügyvezetőjével az elmúlt hónapokban több alkalommal is beszélgettünk, hiszen márciusban tartották a családi szűrőnapot, valamint a 3. alkalommal megrendezett szenior szűrőnap. Mindkét kezdeményezést sikerként könyvelték el, hiszen rendkívül magas volt a részvevők száma, akik elégedetten nyilatkoztak a kezdeményezésről. Azóta áprilisban már hírt adtunk a legújabb, a május 25-én tartotthoz hasonlóan, ugyancsak egy szombati napon megvalósított rendkívüli szakrendelésről. Arról kérdeztük, honnan jött az ötlet és mennyire volt eredményes ez a kezdeményezés?

Összefogott az önkormányzat és a szakorvosi rendelőintézet

Wolfort Tiborné ügyvezető a Dunakeszi Polgár érdeklődésére elmondta: – Egy olyan országos problémával állunk szemben, amire végleges megoldás nincs, de helyben tudjuk enyhíteni a problémát. A magyar egészségügy szakemberhiánnyal küzd és a főváros közelsége sem jelent már előnyt számunkra sem. Amikor évekkel ezelőtt a vezetőség részéről megszületett az a döntés, hogy előjegyzési rendszer bevezetésével racionalizáljuk a betegellátás folyamatát, sikerült elérni a kitűzött célt, hiszen megszűntek a több órás várakozások a rendelők ajtajai előtt, segíteni tudtunk azoknak a betegeinknek, akik aktív dolgozóként is be tudták illeszteni a napi programjukba a szakorvosi ellátásukat. Kényelmes, tervezhető megoldást kínáltunk számukra. Jelenleg olyan mennyiségű igénnyel állunk szemben, hogy az 1-2 hónapos előjegyzési időpontjaink több hónapra tolódtak ki. Ezen probléma megoldása az önkormányzat vezetőségénél is prioritást élvez, jó példa erre a városi prevenciós szűrőnapok szervezése is.

Wolfort Tiborné, az SZTK ügyvezetője köszönetet mondott Dunakeszi Város Önkormányzatának, Dióssi Csaba polgármesternek és a hivatal dolgozóinak, akik hozzájárultak a tavaszi programsorozatuk sikeres lebonyolításához

               A rendkívüli szakrendelési napok több okból is különböznek a hétköznapjainktól. Egyrészt szombati napokon vagyunk nyitva, másrészt azok a szakrendeléseink működnek, ahol előjegyzési rendszerben dolgozunk. Azok a betegeink kaptak értesítést erről a lehetőségről, akiknek nagyon távoli időpontot tudtunk csak adni. Gondolom, mondanom sem kell, hogy nagyon pozitívak voltak a visszajelzések. A két nap alatt közel 500 betegnek tudtunk lehetőséget biztosítani korábbi időpontra és természetesen ugyanennyi felszabaduló időpontra tudunk most jelentkezőknek ellátást biztosítani.

               Mindannyian tudjuk, hogy ezzel a kezdeményezéssel nem szűnik meg a szakrendelő betegfogadási listája, de porszemekből áll a sivatag, vízcseppekből a tenger…

  • Lesz-e folytatás?
  • – Természetesen nem állunk meg, csak megpihenünk. A nyár egy kicsit mindenkinek a pihenésről is kell hogy szóljon, de ősztől ismét folytatjuk a programunkat. Itt szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak, a Szakrendelő minden dolgozójának, akik a hétköznapokon túl feláldozva a hétvégéjüket gondolkodás nélkül igent mondtak a kérésre, Dunakeszi Város Önkormányzatának, Dióssi Csaba polgármester úrnak és a hivatal dolgozóinak, akik hozzájárultak a tavaszi programsorozatunk sikeres lebonyolításához.

A lakosság nagyra értékeli a dunakeszi várólisták csökkentését

Az ügyvezető asszony nyilatkozata után kíváncsiak voltunk arra, hogy a rendkívüli rendelési napra „behívót” kapott páciensek hogyan vélekednek a régióban egyedülálló kezdeményezésről.

– Mi nagy örömmel fogadtuk a lehetőséget, hogy munkaidőn kívül, szombaton jöhettünk a vizsgálatra – mondta Gombás Dániel, aki fiát, Bálintot kísérte el a szemészeti vizsgálatra.

Gombás Dániel és Gombás Bálint

– Egy kétes folt van a szememben, azt jöttünk kivizsgáltatni. Örülök, hogy a korábban kapott időpontnál jóval előbb jöhettem a vizsgálatra, mert így már most megtudhatom, hogy van-e probléma a szememmel, mi is valójában a folt. Megnyugszom, nem kell izgulnom hónapokon át – mondta Bálint, akinek mondandóját édesapja azzal egészítette ki, hogy szerencsére nem sűrűn kell orvoshoz menniük, de eddig mindig jó volt a tapasztalatuk. – A mai nap is ezt bizonyítja, jónak tartom az egészségügyi ellátást Dunakeszin – jelentette ki Gombás Dániel.

Bojtor Noémivel az információs pultnál találkoztunk, aki elmondta, hogy eredetileg augusztus 13-ra volt időpontja a reumatológiára.

Bojtor Noémi ötgyermekes édesanyaként elégedett az egészségügyi ellátással

– A héten hívtak fel, hogy május 25-re, a mai napra van új időpont, amit örömmel elfogadtam – mondta az ötgyermekes édesanya, aki 2010 óta él Dunakeszin. – Nagyon elégedett vagyok a gyermekorvosunkkal, de ugyanezt mondhatom a városban praktizáló orvosokról is, akik nagyon kedvesek, figyelmesek, mint ahogy az asszisztensek is. Nagyon örülök, hogy a rendkívüli rendelési nap megszervezésének köszönhetően több hónappal korábban jöhettem a reumatológiai vizsgálatra.

Varga Juditnak július 23-ra volt időpontja a neurológiára.
-Szuper jó kezdeményezésnek tartom a rendkívüli rendelési napot, amelynek köszönhetően jóval korábban jöhettem az orvoshoz.

Varga Judit: elégedett vagyok a város egészségügyi szolgáltatásaival

Egyébként nekem igen kedvező a tapasztalatom az orvosi ellátásról. Van egy 18 és egy 12 éves gyermekem, ha velük kellett orvoshoz menni, azonnal fogadtak. Én elégedett vagyok a város egészségügyi ellátásával, 15 élek Dunakeszin. Imádom ezt a várost! – jelentette ki Varga Judit, aki egy logisztikai központban dolgozik.

Szabó József: országos problémára helyben keresünk megoldást

A rendkívüli szakrendelés okáról Szabó József a dunakeszi 3. sz. választókörzet önkormányzati képviselője elmondta: „az egészségügyi várólisták hossza országos probléma, de mi itt, Dunakeszin erre helyben keresünk megoldásokat.

Szabó József, a körzet önkormányzati képviselője

Tavasszal 1300-an vettek részt az SZTK orvosaival és külsős szakemberek bevonásával szervezett szűrőnapokon, ahol a korábbi évektől eltérően már nemcsak a 65 év felettiek, hanem a család valamennyi tagja részt vehetett a szűréseken. Emellett gépek beszerzésével is azon vagyunk, hogy a vérvételre beutaltak számát csökkentsük. Amelyik körzetben az orvosok kérték, oda vérképelemző kislaborokat vásároltunk. Ezek egy részét már üzembe is tudtuk helyezni, a többi gép pedig heteken belül megérkezik.

Dióssi Csaba polgármester úr kérésére a Dunakeszi Szakorvosi Rendelőintézettel együttműködve bevezettük a rendkívüli szakrendelési napokat. Ez azt jelenti, hogy önkormányzati forrásból meghatározott napokon szombati rendelés is működik az SZTK-ban. Ezek az intézkedések mind azért történnek, hogy csökkenteni tudjuk a várólistákat. Köszönöm az SZTK munkatársainak, hogy ebben is együttműködnek velünk, számíthatunk rájuk!” – hangzottak Szabó József elismerő szavai.

Vetési Imre

Még szintén érdekelheti...