Hogy kerültek a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium diákjai az Európai Parlamentbe, és váltak egy napra parlamenti képviselővé Strasbourgban?
A 11.a osztály 4 fős csapata (Gaál Barnabás, Juhász Eszter, Makrai Nátán, Szabó Anna Szofi) és felkészítő tanáruk, Lutter Andrásné Hegedűs lldikó már akkor tudták, hogy álmuk egyszer valósággá válik, amikor először vettek részt a 4 for Europe elnevezésű Európai Uniós versenyen. Így amikor idén második helyezést értek el ezen a többfordulós vetélkedőn (mindössze 0,34 ponttal lemaradva az első helyről) nagy volt a boldogság. Nyereményük az volt, hogy elutazhattak Strasbourgba, ahol részt vehettek egy Euroscola programon, és erre magukkal vihették 20 osztálytársukat is.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2024/03/euroscola2-1024x768.jpg)
Az utat az Európa Unió finanszírozta, azonban Dunakeszi Város Önkormányzatának anyagi támogatása tette lehetővé, hogy sikerült 6 naposra bővíteni ezt a kirándulást. Így a diákok még több élménnyel gazdagodtak és izgalmas programokon vehettek részt. Arról, hogy mi mindent láttak, hogy telt az út, milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, a csapat egyik tagja, Juhász Eszter számol be nekünk:
„Utunk során megálltunk Németországban, ahol Augsburgban megnéztük a Fuggerei-t, ami 1521-ben épült és ezzel a világ legrégebbi szociális lakótelepe. Érdekesség, hogy ezek ma is lakóházként működnek és a lakbér azóta sem emelkedett, jelenleg is 88 cent évente.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2024/03/IMG_6402-rotated.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2024/03/20240229_122958-1.jpg)
Megnéztük Ulmban a Brot und Kunst múzeumot és a város nevezetességeit, majd megérkeztünk Franciaországba, ahol a harmadik napon következett a várva várt Euroscola program Strasbourgban, az Európai Parlamentben.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2024/03/euroscola1-1024x768.jpg)
Komoly biztonsági ellenőrzés után reggelivel fogadtak minket a Parlament épületében, majd elfoglalhattuk helyünket az ülésteremben. Közel ezer diák vett részt aznap ezen a rendezvényen, az Európai Unió szinte valamennyi országából, néhányan online csatlakoztak be. Az ülés témája a demokrácia volt, négy csoportra osztva (mellette, ellene, tartózkodó, kompromisszumra törekvő) képviseltük a véleményünket.
Elsőként az Európai Parlament elnöke, Roberta Metsola köszöntött minket videóüzenet formájában, majd Jan-Cristoph Oetjen alelnöknek tehettük fel kérdéseinket, melyekre szívesen válaszolt. Ebéd után, a program második felében pedig egy vita következett, ahol a különböző országok tagjai vegyesen alkottak csapatokat. Ez nagyon izgalmas volt, remek lehetőséget adott az ismerkedésre és az általunk tanult idegen nyelvek gyakorlására.
Másnap hajókáztunk Strasbourgban és a városnézés után még múzeumokba is eljutottunk. A hazaút sem telt eseménytelenül, Blaubeuren-ben megálltunk Németország leghíresebb karsztforrásánál, megcsodáltuk a Blautopf hihetetlen kék vizét.
Nem pihentünk egy percet sem, igyekeztünk a legjobban kihasználni az ott eltöltött időt. Tanáraink (Felekné Csizmazia Erzsébet, Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó és Molnár Gabriella) remek szervezésének köszönhetően még hetekbe telik feldolgozni ezt a sok csodálatos élményt, és biztosan sokáig emlegetjük majd ezt az utat, aminek köszönhetően még jobb csapattá kovácsolódott az osztályunk.”
Juhász Eszter 11.a