Vannak olyan időszakok, amikor szorosabb vagy kevésbé szoros az együttműködés, de „a kultúrában mindig megtaláljuk a közös hangot, és ez az együttműködés hosszú távú alapja, ezért stabil a V4 országok együttműködése” – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a vasárnapig tartó nagymarosi VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó csütörtöki megnyitóján, amelyen a Fővárosi Nagycirkusz performansza is látható volt.
A nemzetközi résztvevőkkel zajló művészeti esemény megnyitóján Rétvári Bence, aki a térség országgyűlési képviselője is, kiemelte: örömteli, hogy az egyre nehezebb körülmények között is talpon tudott maradni a fesztivál, és a korábbiakhoz mérhető vagy még nagyobb programkínálattal készül. 220 művésszel, a visegrádi országokon kívül további két országból, kilenc összművészeti produkcióval, négy zenei helyszínen ötven zenei programmal várja az érdeklődőket – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nemcsak koncertek, színházi bemutatók, színházi workshopok lesznek, hanem természetjáró programok, vízitúra, családi programok, bábszínház, kézműves foglalkozások, filmvetítések, így minden korosztálynak kínálnak programokat.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/Download-1024x682.jpeg)
Rétvári Bence, aki egyben az immár 10. fesztivál fővédnöke is, emlékeztetett arra, hogy a visegrádi országoknak (V4 – Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország) összességében 64 millió lakója van, „ez az Európai Unió és az egész európai kontinens egyik legdinamikusabban növekvő közege”. A fővédnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon nincs másik V4 tematikájú fesztivál, de „a V4-országokban is ez az egyetlen fesztivál és színházi találkozó, amely a V4 országokat hívja közös kulturális színpadra”.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/355987050_657525932924824_2997652315632772042_n-1024x768.jpg)
Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a visegrádi országok kulturális gyökerei olyan mértékben összefonódnak, hogy évszázadokon át is összekötik ezeket a nemzeteket, és minden időben egymást tudják erősíteni.
A rendezvénynek a gyönyörű természeti környezetben otthont adó Nagymaros polgármestere, Heinczinger Balázs ünnepi köszöntőjében kiemelte: a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó immár három éve, hogy hazaérkezett Nagymarosra, a Duna túlpartján elterülő Visegráddal szemben, amely egykoron a királyi találkozók helyszíne volt.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/hein-1024x615.jpg)
-Ennél szebb és nyugodtabb környezetet nem találhatnánk a fesztivál megrendezésére – mondta Nagymaros polgármestere, aki köszönetet mondott a szervezőknek a négynapos rendezvény sikeres előkészítéséért, örömét fejezte ki, hogy óriási érdeklődés kíséri a fesztivált.
-Élvezzék a színes programok sokaságát, a táj szépségét – hangzott Heinczinger Balázs jó kívánsága, aki bejelentette, hogy 2024-ben is Nagymaros ad otthont a XI. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozónak.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/kiss-1024x849.jpg)
Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató hatalmas megtiszteltetésnek nevezte, hogy az idén szintén 10. Nemzetközi Színházi Olimpia részesei lehetnek, amivel Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója azt a munkát, azt a közösséget ismerte el, ami a fesztivállal létrejött, és aminek köszönhetően „fantasztikus előadások érkezhetnek Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából és Magyarországról mind kőszínházi, mind utcaszínházi területen”. Hozzátette: egy ukrajnai színház, a lvivi Voskresinnia Színház utcaszínházi előadása is látható lesz.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/355987042_6399644820094162_4206492858489440445_n-1024x706.jpg)
A fesztiváligazgató beszélt arról is, hogy minden művészeti ágban fontos felelősség az, hogy átadják a tudást, átadják a helyet és a lehetőségeket a következő generáció számára. Az 5mű elnevezésű kezdeményezésben öt budapesti művészeti egyetem (a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, a Magyar Táncművészeti Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem) fogott össze, és ennek a projektnek helyszínt tudott biztosítani a fesztivál. A kuriózumnak számító vízi színpadon egyetemisták alkotásait, vizsgaelőadásait, vizsgafilmjeit lehet megtekinteni – tette hozzá.
A X. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón több mint száz program várja a több ezer fesztiválozót.
MTI/Dunakanyar Régió
Fotó: KesziPress
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/vi-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/353174329_1441691673333336_7985481883995611598_n-1024x791.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/355816324_202580666100005_8088211024334326477_n-1024x805.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/353671502_312795797737328_1618902640628541107_n-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/06/355892112_165956013136679_4944761842863968888_n-1-1024x801.jpg)