Fergeteges gálaműsorral ünnepelte a Rokka Néptáncegyüttes fennállásának 30. évfordulóját 2023. április 22-én, szombaton a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium aulájában.
Az est házigazdája, a néptánccsoportok művészeti vezetője, tánctanára Gyúró Tamás köszöntője elején nagy szeretettel emlékezett meg régi és jelenlegi tanítványairól, fellépésekről, közös utazásokról, segítő kollégáiról és a nemrég elhunyt Csányi Lászlóról, akitől a Rokka nevet kapta a tánccsoport, mely a Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium falai között alakult 1993-ban. Ekkor kérte fel Gyányi Ferencné, Lia néni Tamást és feleségét, Gyúróné Domján Andreát a tánctanításra. Ők örömmel vállalták a feladatot, s 2005-ig együtt adták át a gyerekeknek a tánc szeretetét. Ezt követően a táncoktatás a Dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskola keretei között folytatódott. Ekkor Tamás egyedül vitte tovább a néptánccsoportokat (Cinege, Bokréta, Margaréta, Pántlika, Rokka, Keszkenő) óriási lendülettel és szakértelemmel.
Erre a jubileumi előadásra február óta próbáltak. Többen külföldről jöttek haza, hogy részt vehessenek rajta. „Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek, hogy eljöttek és megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. Kívánom, hogy ez az időutazás, amiben most részt vesznek, az önök szívét is elérje és megérintse, mint amennyire engem is megérintett a próbák során. Nem győzök eléggé hálás lenni régi táncosaimnak, hogy most is itt vannak. Meglátják, hogy milyen fantasztikusak” – mondta Tamás könnyes tekintettel a közönségnek. És igen, eljött és a gála nyitó számaként csodaszép énekhangjával bezengte az aulát Balogh Regina is, aki bűnügyi nyomozói munkája mellett is fontosnak érezte, hogy eljárjon a próbákra, s újra a régi közösség tagja lehessen, s onnan folytathassa a táncot, ahol abbahagyták egykori táncostársaival.
Az első blokk után Tamás felkérte Varga Tibort, a gimnázium nyugalmazott igazgatóját, aki 30 évvel ezelőtt atyai szeretettel fogadta és támogatta őket mindvégig, hogy tartsa meg nyitóbeszédét. „Mikor az ember lát itt volt tanítványokat, és a már meglett férfi és női arcra rávetül egy 11-12 éves fiatalnak az arca, akkor megéli a pedagóguspálya csodáját. Annak a pályának a csodáját, amin két ragyogó pedagógussal találkoztam. Tánctanárokkal. (…) Nyolcosztályos gimnazistákkal indítottuk az egészet, és nyilván azért, mert ott volt annak a lehetősége, hogy lesz elég idő arra, amit Kodály a következőképpen fogalmazott meg: „Kultúrát nem lehet örökölni.
Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Megszerezni a kultúrát. Belenőni. Minden nap, minden héten. (…) Néhány évvel ezelőtt (talán tíz is volt) egy hasonló rendezvényen azzal búcsúztam a táncosoktól, hogy azt kívánom nekik, egykor éljék meg, hogy a saját gyerekeiket látják itt a színpadon. A csoda ma elérkezett. Ma bekövetkezik. Lehet-e egy szülő számára csodálatosabb dolog, mikor a gyerekében egy picit önmagát is meglátja. (…) A mai világban az, amit itt a gálán látunk, hihetetlen erővel bír. Amikor két fiatalt egymás mellett látnak, és a telefont nyomkodják, ahelyett, hogy arról a két világról beszélnének, ami ott van bennük.
Nagyon nagy dolog a néptánc. Népünk lelke lüktet. A dalokban, a koreografált táncokban, amit Tamás átadott a gyerekeknek, a mi világunk érzései is ott vannak. Én köszönöm ennek a két embernek, Andreának és Tamásnak, hogy legjobb kollegáimmá váltak itt ebben az iskolában. Köszönöm a Farkas Ferenc Művészeti Iskolának, hogy átvette és folytatja azt a csodát, ami itt, ebben az iskolában elindult, biztosítva a biztonságos szakmai hátteret, mert enélkül ez nem működik már (…) Kívánok Önöknek a mai estére kellemes kikapcsolódást, a táncosoknak, hogy éljék át azt a csodát, amit ők alkottak, tanáraiknak, pedig azt, amiért megdolgoztak. Büszke vagyok Rátok.”
Igazgató úr köszöntője után kezdetét vette a közel három órán át tartó, 170 táncost megmozgató, 22 műsorszámot felsorakoztató sokszínű és változatos gálaműsor. A nagyobbak kalotaszegi, kalocsai, marosszéki, szatmári, mezőföldi, zempléni, magyarszentbenedeki, rábaközi táncok mellett üveges, seprűs, ostoros-botos táncokat, míg a kisebbek népi gyermekjátékokat mutattak be.
A műsort a Diótörő Balettiskola növendékeinek polkája, a csengő hangú Arany Éva népdalcsokra, három kortárs néptánc-koreográfia (melyből egy a COVID alatt online született) és Tokos Zsófia (volt növendék) és Ertl Balázs, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes táncosainak szatmári improvizációja gazdagította.
A talpalávalót Kedves Róbert zenekara, az Agud húzta.
A felfokozott hangulatban Nyiri István igazgató úr a büszkeségtől és meghatottságtól nehezen tudott megszólalni: „Harminc év az nagyon sok idő” – kezdte beszédét, melyben a táncegyüttest egy nagy, szerető családhoz hasonlította, ahol mindenkinek van szerepe, kinek kisebb, kinek nagyobb. A felnövekvő generációk egymást támogatva veszik ki részüket a csoport életéből, s egészítik ki egymást egy boldog közösséggé. „Köszönöm mindenkinek, aki itt volt és fellépett. Jó volt látni azt a rengeteg mosolyt, amit egymás felé küldtek a táncosok, nagyon, nagyon boldog vagyok.”
A gálaest során Gyúró Tamás köszönetet mondott Gyányi Ferencnének, Kárpáti Zoltánnak, Lajtai Mariannak, Reményi Edinának, Császár Emesének, Nagy Attilának, a tánccsoportokat összefogó táncosoknak, s mindenkinek, aki hozzájárult az est létrejöttéhez, s támogatta a tánccsoportok munkáját.
A fellépők nevében Nagy Attila köszönte meg azoknak a táncosoknak, alapító tagoknak a lelkesedését, munkáját, akik szabadidejükben készültek a gálára, többen közülük gyermekeikkel együtt. Majd Andinak és Tamásnak is, akik, láthatják, hogy mivé érett be ez a harminc év. „Szerintem mindenki nevében beszélek, ha azt mondom, hogy a tánccsoport, amit adott nekünk, messze túlmutat a tánc szeretetén. Számomra a néptánc és a gimi teljesen egybeforrt. Itt nőttünk fel, ide kötnek az emlékeink. Nagyon sokan életre szóló barátságokat kötöttek itt, családra leltek. (…) Erre a gálára több nemzedék készült együtt. Miről is szólt ez a gála? Nekünk arról, hogy újra gyerekek lehettünk, és nagyon sok gyereknek arról, hogy egy kicsit felnőtt lehetett. (…) Kis táncosok, akik ma itt vagytok, arra tudlak biztatni titeket, ne adjátok föl. Mindig lesz menőbb dolog vagy jobb program a táncpróba helyett, de ha kitartóan csináljátok, akkor garantálom, hogy az életeteket fogja meghatározni, amit és akiket ettől kaptok. S most következzen a finálé!”
A finálé méltó befejezése volt annak a varázslatnak, amit átélhettünk. Ma este kicsik és nagyok, szülők és gyermekeik, tánctanár és tanítványai együtt táncoltak, egy ritmusra dobbant a szívük. Csakúgy, mint nekünk, akik közönségként részesei lehettünk a csodának.
S honnan indult mindez? Erről kérdeztem Erdősi Istvánt, a Rokka Táncegyüttes egyik alapító tagját: „Nem voltunk csodabogarak, mi is fociztunk, bicikliztünk, PlayStation-öztünk, amikor lehetett (a lányok mindeközben Backstreet Boys-t hallgattak), de mindezek mellett nagyon szívesen jártunk néptáncolni. Jó érzés volt egy közösséghez tartozni, közösen küzdeni és verejtékezni a próbákon, és közösen megélni a fellépések, utazások izgalmait, sikereit. Gyermekkorunk legszebb emlékeinek jelentős része összeköt minket, mert együtt éltük át ezeket a pillanatokat. Nem véletlen, hogy életre szóló barátságok és szerelmek is kialakultak ebben a nagyszerű hangulatú társaságban. Büszke vagyok rá, hogy része voltam és vagyok ennek a közösségnek, és nagyon bízom benne, hogy a gyermekeim is találnak majd maguknak ehhez fogható közösséget, ilyen barátokat, mint akikkel nekem volt szerencsém megélnem a fiatalkoromat, és akikkel azóta is van közöttünk egy láthatatlan összekötő kapocs.”
A Rokka Néptáncegyüttes életében a 30 éves jubileum egy jeles állomás, ám a lelkek közös lüktetése, melyet a tánc varázsa éltet, tovább folytatódik.
Dunakeszi Polgár/Balogh Edit
Fotó: KesziPress
