80 gyerek, 1 csoport, 1 óvónő, vagyis inkább kedvesnővér – ilyen arányokkal nyitott meg 1923-ban Dunakeszi első óvodája. Az intézmény 100 éves fennállásáért, eredményeiért, hírnevéért és pedagógusainak munkavégzéséért Dunakeszi városért plakett elismerésben részesült a 2023-as városi kitüntetés átadó ceremónián. Faith Éva szakmai igazgatóval idézzük fel a múltat, aki több mint 45 éve került az Eszterlánc Óvodába.
– Fiatal szülőként el sem tudjuk képzelni, persze nagyszüleink elmeséléseiből hallottunk már arról, kik és hogyan foglalkoztak a gyerekekkel 100 évvel ezelőtt? Mit tanítottak, hogyan fegyelmeztek, hogyan is működött egy óvoda?
– 1923-ban kezdte meg az óvoda szervezését a katolikus egyház. Az épület maga 1903- ban épült, ennek százéves évfordulóját rendezvénnyel és egy óvodatörténeti könyv kiadásával meg is ünnepeltük. A könyv elkészítéséhez szükséges kutatások során sikerült teljes képet kapnom az óvoda történetéről. 1923 őszén kezdte meg működését a kisdedóvó. Egy óvodai csoportban fogadták a dunakeszi gyerekeket. Ezt ne úgy képzeljük el, mint ma, hogy mondjuk 25 gyerek jár egy csoportba két óvónővel és egy dadussal. Akkoriban egy kisdedóvó vigyázott 80 gyerekre egyszerre. Szigorúság és fegyelem volt a jellemző, játékkal csak akkor játszhatott valaki, ha nagyon jól viselkedett. Rengeteget sétáltak, a kerti virágokat gondozták, nézegették, imádkoztak és a kedvesnővérek által írt verseket és énekeket tanulták. Ez a hazafias nevelés szempontjából volt nagyon fontos. Egy kedves érdekesség a kezdetekről, hogy 1928-tól már két csoport működött és Műhelytelepről is ide jártak a gyerekek. A Dunakeszi Járműjavítóból kivezető ipari vágányon egy kis mukivonattal érkeztek a Könyves Kálmán utca végéig, és az óvoda végén, déltájban így is mentek haza. Az étkezést minden szülő maga biztosította gyermekének, kis tarisznyában hozták a tízórait, ebédet pedig otthon kaptak. Délután – 1936-ig – már nem volt óvoda.
– Néhány mondatot ejtsünk magáról a kutatásról. Hogyan, merre indultál el?
– Anyaggyűjtésem során arra törekedtem, hogy a visszatekintés a lehető legreálisabb legyen. Ennek érdekében felkerestem a Váci Püspöki Levéltárat, a Kalocsai Érsekség Levéltárát, a Pest Megyei Levéltárat, valamint a dunakeszi Szent Mihály Plébániát, ahol a Historia Domust tanulmányoztam. Emellett a korabeli szakmai könyvek és folyóiratok is sokat segítettek. Szakáll Lászlóné Lujzi nénivel, a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény korábbi vezetőjével is felvettem a kapcsolatot, és tőle tudtam meg, hogy él még a verőcei Migazzi-kastélyban az utolsó főnöknő, aki az óvodánk történetéhez kapcsolódik. Közösen kerestük fel Aquináta nővért. Felejthetetlen élmény volt számomra a vele való beszélgetés. Úgy mesélt a hatvan évvel ezelőtti események örömeiről, a háborús évek gyötrelmeiről, mintha tegnap történt volna. Nagyon hálás volt a dunakeszieknek, üzent is nekik, hogy nagy szeretettel és hálával gondol rájuk, mert akkoriban az országban mindenhol összeszedték és elvitték a nővéreket, kivéve Dunakesziről, mert az itteni kedves emberek megmentették őket, nem kerültek lágerbe, munkatáborba.
– Egy évszázad hosszú idő… Miket élt meg 100 év alatt az óvoda a nevelési elveket tekintve?
– A kezdetekkor a vallásos világnézet és a hazafias nevelés érvényesült. Mint a fentiekből kiderül, nem az volt a fontos, hogy jól érezzék magukat a gyerekek, hanem fegyelmet és engedelmességet tanuljanak. Sorba rendezve jártak, vagy éppen csendben, fegyelmezetten kellett ülniük. A szocializmus egy új helyzetet teremtett. A háborús évek nélkülözései után, az óvodák szociális funkcióját hangsúlyozták és a közösségi nevelés fontosságáról beszéltek. Mindent egyszerre, együtt végeztek, legyen szó akár sétáról, étkezésről vagy mosdóhasználatról. Erről az időszakról saját – idősebb – kollégáimmal is tudtam beszélgetni, és elmondásaik szerint nagy változásokat hozott ez a korszak, sok új dologhoz kellett alkalmazkodniuk, de az elért eredmények a nevelőmunka további javítására inspirálta őket. A nők munkába állásával folyamatosan emelkedett az óvodai férőhelyek iránti igény, így 1962-ben négy, majd 1968- ban 5 csoportra bővítették az óvodát. 2010-ben további férőhely bővítésre volt szükség. A mellettünk levő családi házmegvásárlásával további két csoport bővítésére volt lehetőség. A rendszerváltástól kezdődően megint nagy változás ment végbe az óvodai nevelés során, hiszen a szocialista, egyszerre, együtt, egyformán nevelői attitűdöt kellett átváltani egy egyéni képességeket figyelembe vevő differenciált óvodai gyakorlatra. A megszokottságból megint nem volt könnyű váltani, de a tudatos, tervszerű munka eredményeképpen ez is sikerült a nevelőtestületnek. Ekkor kezdtük el a mikrocsoportos fejlesztéseket, az egyéni feladatadást, ahol a gyerekek fejlettségét vettük figyelembe.
– Évtizedek vannak mögötted is, az óvoda 100 éves, te pedig ebből az időszakból majdnem 50 évet töltöttél itt, sőt több mint 30 éve vezetője is vagy a nevelési folyamatoknak. Mikor és hogyan kezdtél?
– 1977-ben kezdtem itt a gyakorlatomat, és utána 1980-tól már állományban dolgoztam az Eszterlánc Óvodában. Egy rövid időre másik óvodába kerültem, de 1989-ben ismét viszszajöttem. Az akkori vezető váratlanul elment, és egy rendkívüli értekezletet kellett tartania a nevelőtestületnek. Én aznap nem is voltam az óvodában, de a kollégák engem szerettek volna vezetőnek, így az év szeptembere óta vezetem az intézményt. Ma már a Dunakeszi Óvodai Humán Szolgáltató Központ szakmai igazgatója vagyok.
– A minap vehette át a Dunakeszi Városért plakettet az óvoda. A méltatásból megtudhattuk, hogy komoly tehetséggondozás és a művészet eszközeivel nevelés zajlik nálatok. Mit tudhatunk meg erről?
– Az „Óvodai nevelés a művészetek eszközeivel” alternatív programmal dolgozunk. 2004- ben az önkormányzat felkért egy külső szakértőt, a program íróját, Nagy Jenőnét, hogy ellenőrizze szakmai munkánkat. Értékelése során megállapította, hogy olyan magas színvonalon képviseljük az alternatív program értékeit, amely alkalmassá tesz bennünket arra, hogy Pest megye bázisóvodája legyünk. Ez ünnepélyesen meg is történt 2006-ban. Azóta fogjuk össze a megyei művészeti óvodákat, segítjük a munkájukat gyakorlatban és elméletben is. 2008-ban a Tehetségsegítő Tanács pályázatot hirdetett tehetséggondozó műhelyek kialakítására, amit meg is nyertünk és azóta is működtetjük.
Ezekben nagycsoportos gyerekek vesznek részt, akiket meghatározott szempontok alapján választunk ki. Minden évben mérjük is, hogy mennyire elégedettek a szülők, a gyerekek és az óvodapedagógusok. Mindenki nagyon elégedett az eredményekkel és az óvodapedagógusok is nagy örömmel vállalják ezt a plusz feladatot. A műhelyekbe alacsonyabb létszámmal járnak a gyerekek, így teljes odafigyeléssel zajlik a foglalkozás. Például rajzolás, festésnél olyan technikákat választ az óvodapedagógus, amellyel a mindennapokban nem dolgoznak. Vagy egy énekes műhelynél olyan dalos játékokat tanítanak, amiknek bonyolultabb a játéka, vagy komolyabb hangkészlettel rendelkezik. A gyerekek nagyon élvezik, játékos formában tanulnak. Tudjuk, hogy a gyermekek akkor a legboldogabbak és akkor fejlődik a legjobban a személyiségük, ha játszhatnak. Legfőbb feladatunk, hogy megtanítsuk őket játszani.
Dunakeszi Polgár/Szeredi Helga
