Az életünket fenekestül felforgató koronavírus világjárvány nagyon sokak életében felülírta az elképzeléseket, rengetegen kerültek és kerülnek nagyon nehéz helyzetbe, jóval kevesebbeknek volt, van úgymond B vagy épp C tervük.
Kalhammer Henrik, alias dj Henryk (25) az utóbbiak közé tartozik – az ő esetében egy már épp felívelő szakaszba kerülő lemezlovas karriert akasztott meg, vetett vissza a korlátozott élet. Természetesen nagyon megviseli ez a helyzet őt is, egzisztenciális értelemben is nagyon nehézzé vált számára a túlélés – ám úgymond a saját gallérjánál fogva kirángatta magát a gödörből, az elmúlt időszakban több új szakmai képesítést is szerzett, hogy legyenek kiútjai. Persze azért nem mondott le nagy álmáról sem.
– Kisgyerek koromban többféle hangszert is kipróbáltam, egy ideig furulyáztam, barátkoztam-kacérkodtam a dobolással és a gitározással is. A zene szeretete végigkíséri az életemet, a lemezlovas alkotás, a diszkózás varázsa pedig a sulibulikban kerített a hatalmába, valahol ott kezdődött nekem ez a történet. Akkortájt több tehetségkutatóra is jelentkeztem, otthoni felkészülést követően. 2010-ben itt Vácon én is beneveztem egy dj versenyre a Club Mouseoleumban, és nagy örömömre sikerült megnyernem. Ezután a pályafutásom beindulásában nagyon sokat segített Veres Szilveszter, azaz dj Sylvester, a Mouse egyik rezidens lemezlovasa, mellette zenéltem jó pár évig – idézte a kezdeteket a civilben kórházi segédápolóként dolgozó ifjú lemezlovas.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/03/hen-1.jpg)
Zenei ízlése cseppet sem mondható átlagosnak, mint mondta, különösen a magyar szerzők, előadók slágerei, illetve a már retro korúnak számító hazai és külföldi dalok mozgatják meg leginkább a fantáziáját.
– Hiába, hogy csak huszonöt vagyok, valahogy mégis a ’90-es évek és a 2000-es évtized nagy szerzeményei a szívem csücskei, ezeket sokkalta többet pörgetem, mint a legfrissebb dalokat. A visszajelzések alapján úgy érzem, hogy sikerül úgy csomagolnom, spoilereznem a kedvenceimet, hogy a hangzás az én korosztályom tagjait vagy a még nálam is fiatalabbakat ugyancsak megfogja. Szép, izgalmas, inspiráló kihívás ez – fűzte hozzá Henryk.
És akkor most essék szó arról a közösségi hálós kis posztról, véleményről is, amivel legújabban ugyancsak felhívta magára a figyelmet a fiatal lemezlovas, aki – senkit és semmit sem kárhoztatva a járvány miatti korlátozásokból következő nehéz helyzetért – többek között így vallott ebben a bejegyzésben:
„Tíz éve discózom, de mindig volt B tervem, mindig volt egy főállásom!
Egyszer hibáztam és úgy döntöttem, csak a zenéléssel foglalkozom, beruháztam rengeteg felszerelésre, majd bejött a vírus, ott álltam munka nélkül és pár hónap múlva már pénz nélkül is, mert feléltem a tartalékaimat!
Tettem, amit tennem kellett és különböző szakmákat elvégeztem ez idő alatt, persze nem ezekben a szakmákban sikerült elhelyezkednem, hanem az egészségügyben!
DE sikerült, tudtam én is munkát szerezni, csak akarni kell és nem siránkozni, hogy nincs munka!
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/03/hen2-819x1024.jpg)
Mi lemezlovasok is el tudtunk, tudunk menni futárnak, építőiparba, egészségügybe stb… Lehet alkalmazkodni, ha szükség van rá!”
Henryk az érettségi mellett eredetileg karosszérialakatos szakmát szerzett. Aztán, miközben már diszkózott is, főállásban a mentőszolgálatnál dolgozott, hiszen elvégzett egy alapszintű bls képzést. A folytatásban raktáros szakmát tanult, targoncavezetői jogosítványt szerzett, noha úrvezetői jogsija nincs is, a raktáros szakmán belül is elsajátított további különálló szakmákat.
Most tehát kórházi segédápolóként tevékenykedik főállásban, mint fogalmazott, nagyon szereti ezt a hivatását is, hosszú távon szeretné folytatni, amiben családi indíttatása ugyancsak van, hiszen édesanyja, keresztanyja szintén az egészségügyben dolgozik.
Kevés szabad idejében persze továbbra is gyúr a lemezlovas folytatásra, rendszeresen összeállít a repertoárját bővítő szetteket, minden hónapban elkészít egy-egy újabb webmixet, amelyeket egyre többen figyelemmel kísérnek a youtube csatornáján.
– Nagyon örülök a lájkoknak, a szóbeli tetszésnyilvánításoknak, gratulációknak, mindez erőt ad a kitartó folytatáshoz ebben a nehéz helyzetben is, no és nem feledkezhetek meg szakmai mentoraimról sem, hiszen sok segítséget kapok például a „Tebulid.com” csapattól, illetve még inkább kiemelem a Dunakanyar Rendezvényirodát, élén Wernke Ádámmal és Loksa Leventével, akik bíznak bennem, biztatnak, sok lehetőséget adtak már eddig is a rendezvényeiken való közreműködésre, és valószínűleg ez így lesz ezután is, ha végre újra lehet nagyobb szabású közösségi programokat, fesztiválokat szervezni. De van még egy műfaja a lemezlovas működésemnek, az esküvői zeneszolgáltatás, a két társammal közösen alkotott HBT Music triónkkal, ezen alkalmakon a ceremóniamester szerepét is vállalni tudjuk. Mindent egybevetve, ha nem is több százas nagyságrendben, de azért szép számmal vannak az idei évre előre lekötött felkéréseink együtt és külön-külön, bízunk benne, hogy mielőbb újra teret nyit nekünk is a sors – zárta szavait dj Henryk.
Illetve hozzátette még: ha jól alakul az élet forgatókönyve, akkor sem hátrál ki az egészségügyi hivatásból, mert már ez is fontos része az életének, jó lelkülettel végzi a betegágyak melletti feladatait.
Ribáry Zoltán (Dunakanyar Régió)