A Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) tollaslabdázói több versenyen is képviselték magukat az elmúlt napokban, de haladjunk kronológiai sorrendben. Először Sándorházi Viviennek szurkolhattunk az Észtországban rendezett nemzetközi tornán.
A 16 közé jutásért azonnal a tábla 3. legerősebb ellenfelét kapta, a francia Yaelle HOYAUX -ot, aki ellen sajnos vereséget szenvedett és az első fordulóban búcsúzni kényszerült.
Pécsett, a Nation to Nation U13 nemzetközi csapatversenyen lépett pályára a magyar válogatott, amit fölényesen megnyert. A VSD színeiben Szabolcs Márton is részt vett a versenyen, aki 9 mérkőzésen kapott lehetőséget, 5 egyéni és 4 páros számban, ezek közül mindössze egyetlen egy páros mérkőzést veszített el, a többit megnyerte. Bartha Enikő, a VSD utánpótlásedzője is részt vett a versenyen, aki tanácsaival támogatta a magyar csapatot!
A sikeres szereplés a hétvégén Cegléden folytatódott a felnőtt „B” kategóriás országos ranglista versenyen is. Férfi párosban a dobogó legmagasabb fokára Ágai Zsombor – Kis-Kasza Miklós állhatott fel. Vegyes párosban Vetor Nikol – Kis-Kasza Miklós.
Középhaladó játékosok közül néhányan részt vettek a Dánszentmiklóson megrendezett 50. évfordulós emlékversenyen.
“A” kategória egyéni bronzérmese: Pintér Zsombor Máté
“B” kategória egyéni ezüstérmese: Szondi Luca
Somfai Krisztina
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/01/MG_9548-1024x683.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/01/MG_8890-749x1024.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/01/321300622_560766432350718_687856213365499654_n-1024x768.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2023/01/322355859_2204832696356533_1231979642029862631_n.jpg)