Karácsonyi díszbe öltözött már az adventi időszakra is Dr. Domoszlai Erzsébet, Dunakeszi díszpolgárának otthona. Már gyerekkorában is tehetséges zongoristának számított Dunakeszin. A Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola zongoratanára, tanszak vezetője. Úgy látszik, Erzsike génjeiben nemcsak a zene, hanem a növények szeretete is benne van a kapun belépve kisebb dzsungel fogadja a látogatót. Mondja is: „két dolgot szeretek a legjobban: a gyerekeket és a virágokat.” Otthonában helyet kap nemcsak jelenlegi családja – férj, gyerekek, unokák –, hanem felmenőinek fekete-fehér képeit is büszkén mutogatja, és meséli róluk a fontos tudnivalókat.
A minap jubilált a X. Országos Farkas Ferenc Zongoraverseny, amelyre az ország minden tájáról csaknem 150 zongoratanszak-növendék nevezett be. Három napon át mérték össze tudásukat és tehetségüket a fiatalok 5 korcsoportban, 8-tól egészen 20 éves korig. A versenyt Juhász Ádám, Dunakeszi-Alag városrész alpolgármesteri megbízottja nyitotta meg.
– Nagy név lettél már a „szakmában”, hogy vált hivatássá számodra a zongora és a tanítás?
– Édesanyám egy egész életre boldoggá tett azzal, hogy ezt a pályát kitalálta nekem. Nagyon szerette a zenét, és a fejébe vette, hogy zongoratanár leszek. Ez annyira belém ivódott, hogy soha más lehetőség, út eszembe sem jutott. 5 évesen kezdtem zongorázni, az első zongorát – egy bécsi mechanikás zongorát – is édesanyám vette nekem. Az életem kislánykorom óta a zene körül forog. Tangóharmonikán is megtanultam játszani, a billentyű, az billentyű. Akkoriban 4000-en laktak Dunakeszin, falu voltunk még. Sokszor hívtak a Petőfi Kultúrházba játszani. Gyakran az utcán is megállítottak, hogy mikor lesz újra zongorajáték, vagy épp azt kérték édesanyámtól, hagyjuk nyitva az ablakot, mert olyan szépen szól… Amikor zsebpénzt kaptam, nem cukorra, édességre költöttem, mint a többi gyerek, hanem azonnal kottát vagy könyvet vettem belőle. Egy szó, mint száz, édesanyámnak köszönhetek mindent!
– És édesapád? Ő hogy állt a zenéhez?
– Édesapám rádió- és villanyszerelő volt, ezáltal sok zenét hallgattunk. Akkoriban folyamatosan a lelkemre kötötték, hogy meg ne mondjam az iskolában, mit hallgattunk és hol hallgattuk, hiszen tiltott volt a Szabad Európa Rádió. Természetesen ő is támogatta édesanyám törekvését, és mindent előteremtett ahhoz, hogy zongorázhassak.
– És a jelenlegi családod? Említetted, hogy az életed kislánykorod óta a zene körül forog.
– Az élet egy zeneszerető férjjel ajándékozott meg, akit egy koncerten ismertem meg. Nagyon szereti a klasszikus zenét, hangversenyeket. Miután megismerkedtünk, együtt jártunk koncertekre, de ő még többször is, hiszen nekem nagyon sok a szervező munkám a zeneiskolában. Ráadásul a lányunk is zongoristaként diplomázott a Liszt Ferenc Zeneakadémián, viszont ő Amerikában, Utah-ban él a családjával. Másik gyermekem itt él Dunakeszin, ott a három unokám is zenél, így már hagyomány, hogy karácsonykor együtt zenél a család. Ilyenkor a zongora mellé a dob és a marinba is előkerül. Korábban a gyerekek még belépőjegyet is szedtek ezeken az alkalmakon, egy kis zsebpénzpótlékként, de mára ez már elmaradt.
– Mi a menetrend nálatok karácsonykor? Hogyan ünnepelsz a családdal és esetleg a növendékeiddel?
– December 24-én az unokákhoz megyünk át ünnepelni, vacsorázni, karácsony első napján pedig nálunk gyűlik össze a család. Én szőlős csirkét készítek, férjem narancstortát. Ezeket a gyerekek mondhatni követelik, nagyon finom mindkét étel. Sajnos az idei karácsonyt beárnyékolja a gyász, férjem testvére pár hete hunyt el, ezért egy másik hagyományos receptet nem is főzünk meg. A növendékeimmel is tervezünk egy kis karácsonyozást, őket is meghívtam süteményezésre és ajándékozásra. Kellenek az ilyen kötetlen, meghitt pillanatok is, hogy aztán januárban együtt a koncertet is megtarthassuk.
– Apropó koncert… Milyen érzésekkel ülsz végig egy hangversenyt? Tudod felhőtlenül élvezni és átadni magad a zenének?
– Sajnos nem, nagyon figyelek és végig izgulom az egészet. A közönség nem veszi észre, én azonban kihallom, ha valami nem úgy szól, de mérhetetlenül öröm tölt el, hogy ilyen tehetséges gyerekekkel hozott össze a sors. A növendékeim közül több mint ötvenen maradtak is a zenei pályán és nekik köszönhetően szinte a világ minden tájára eljutottak már a Dunakeszin megszerzett alapok. A célom és a zeneiskola célja egy és ugyanaz: zeneszerető, igényes zenét hallgató fiatalokat neveljünk, megfelelő értékrenddel és tisztelettudattal.
– Természetes, hogy otthonodban is van zongora, felemelő érzés a játékodat hallgatni. Oklevelek, kották, babák… igazán különleges miliőt alkotnak. Mit tudhatunk róluk?
– Az oklevelek a pályám során elért eredmények írásos nyomai, ez a rengeteg kotta pedig egy Bartók-növendék hagyatéka. Képem is van a hölgyről, hamarosan ez is felkerül a falra. A sok-sok baba pedig a közönség, a növendékeket „edzik” lámpaláz ellen. Viccet félretéve, a világ minden tájáról kaptam a babákat a tanítványaimtól emlékbe. Volt egy-két darab, ebből azt hitték, hogy gyűjtöm, így általában ezt kaptam tőlük az utazásaikból hazatérve. Akaratlanul is gyűjtő lettem. Különleges darabok is vannak közöttük, a szívemhez nőtt mindegyikük
– Rengeteg a növény is, hogy jut időd róluk is mind gondoskodni?
Nagyon szeretem a virágokat, növényeket. Ezt tudják az ismerőseim, barátaim is, volt, aki a dzsungelből hozott egy különleges növényt ajándékba. Más éghajlaton vagyunk, de megmaradt, sőt, mára annyira elszaporodott, hogy időről időre szét kell ültetnem és egyre több helyet igényel. Sokszor úgy érzem, azt próbálják közölni, már útban vagyunk nekik. Leander, hibiszkusz, citrom és még sok különleges egyedünk is van. Sok gondoskodást igényelnek. Amikor nagyon jól érzem magam, szívesen bíbelődöm is velük. Az ismerősök olykor hozzám hozzák gyógyításra a virágaikat. Van olyan példány, ami már egy éve itt van, rá sem lehet ismerni. Ők a kedvenceim és a gyerekek, főként a zenét szerető gyerekek.
***
Dióssi Csabát, Dunakeszi Város polgármesterét kérdezzük, milyen visszajelzések érkeztek a minap a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola (FFAMI) felújított nagytermében tartott X. Országos Farkas Ferenc Zongoraversenyről.
Nagy örömmel tölt el, hogy a zene világában is tud a városunk olyat produkálni, amely irigylésre méltó más településeken. A csaknem 150 növendék egy háromnapos hangversenyen nagyon szép eredmény. Gratulálok minden fiatalnak, akik indultak a megmérettetésen, különösen a dunakeszieknek. Büszke vagyok arra, hogy a dunakesziek közül indult 6 versenyzőből 5 díjat is nyert.
Az ilyen események lebonyolítását segíti a két éve megnyitott Nyíltvízi Edzőközpont, ahol szálláshelyet is tudnak biztosítani a szervezők a messziről érkező versenyzőknek, kísérőknek. Ez nagyban megkönnyítheti a szervezést, mert akár többfordulósra is szervezhető egy-egy megmérettetés.
Az FFAMI nagyterme őszre újult meg, és vált többfunkcióssá, a házasságkötés gyönyörű pillanataihoz is illő új külsőt kapott. Bízunk benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a hangversenyek, zenei vizsgák alkalmával is jól szerepel. A zene terén a tervezett Művészetek Háza fogja majd meghozni az igazi áttörést Dunakeszin.
Szeredi Helga (Dunakeszi Polgár)
Fotó: filmkovács.hu
