Dunakeszi város vezetői, intézményei, civil szervezetei és sokan magánemberként is jöttek emlékezni, felidézni az egykori eseményeket. Elhangzott, hogy az 56-os hősök üzenete ma is érvényes, a szabadságot nem adják ingyen, azt ki kell harcolni. Bár a forradalom elbukott a százszoros túlerővel szemben, de ismét összekovácsolta a magyar nemzetet, mai határainkon belül és túl.
Azt is megtanultuk, hogy idegen segítségre sosem számíthatunk, csak a magunk szabadságvágyára támaszkodhatunk. Így van ez a mai zűrzavaros, sőt, talán mondhatjuk, fenyegető világban, amely körülvesz bennünket. S bizony mindig akadnak idegen érdekeket magukévá tevő árulók idehaza is. Nemzetünknek jelenleg is felkészültnek kell lennie minden olyan kísérlet ellen, amely Magyarország érdekeit veszélyezteti. Mindezek bizonyára benne voltak az összegyűlt emberek gondolataiban, de érintőlegesen az elhangzottak is megfogalmazták helyzetünket.
A megemlékezés a szokott helyszínen, az öreg temetőben, a 2000-es évek kezdetén épült 56-os emlékhelynél, Lengyel István művésztanár alkotásánál, a láncra vert Gólyánál történt. Ideális hely ez, köszönhetően az akkori civileknek, akik összefogva küzdötték ki, hogy megépülhessen a Gólya, amit az akkori viszonyok közt még igen óvatosan mertek csak sokan támogatni. Az időközben Kegyeleti parknak átminősített temetőben, az itt-ott elszórtan megmaradt sírokat jelző kőből készült „fejfák” és a település legidősebb (300 éves), ma is épen álló épülete, a temetőkápolna tövében, az árnyas fák lombsátra alatt eleve ráhangolódik az emlékezésre az ember.
Dunakeszi ez évben is méltó módon állította mindnyájunk példaképévé az 56-os fiatalokat, az akkori férfiakat és nőket, akik nem parancsszóra, de belső késztetésből vágták ki a nemzeti zászlóból a gyűlölt szovjet mintájú címert…
Az 1956-os forradalom ikonikus alakja, városunk lakója, díszpolgára, Wittner Mária nemrégen történt temetése kapcsán nagyméretű fényképe és egy korábbi beszédéből idézett hangfelvétel is jelezte, hogy ő is velünk van, ha már nem is személyesen, de lélekben biztosan.
Mindezt végiggondolni segítettek a fellépő énekesek, zenészek, a színielőadás és az ünnepi beszéd, majd az ezeket követő koszorúzások. Köszönet mindezért Dr. Szentléleki Károly sebész főorvos, díszpolgár ünnepi szónokunknak, Martikán Erika tanárnő vezette Bárdos Lajos Általános Iskola színjátszó csoportjának, a Dunakeszi Városi Vegyeskarnak, a „zenekari árokban” elhelyezkedő Dunakeszi Koncertfúvósoknak, minden koszorút elhelyező csoportnak, a Himnuszt és Szózatot szívből éneklő keszieknek.
Az első koszorút Tuzson Bence országgyűlési képviselő, majd Dióssi Csaba polgármester helyezte el tisztelettel a Gólya lábaihoz.
A szép és megható megemlékezést a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe.
Windhager Károly
Fotó: Tóta Krisztián és a szerző felvételei
