Dunakeszin közel száz éve működik a vasúti személykocsi gyártásában és felújításában országos hírnevet szerző üzem, amely az elmúlt évtizedek során – a kiváló mérnökök és szakmunkások teljesítményének köszönhetően – kivívta a nyugat-európai szakmai- és befektető vasúttársaságok elismerését is.
A Dunakeszi Járműjavító fennállásának egyik legjelentősebb korszaka kezdődött el tavaly júniusban az által, hogy THM Csoporthoz tartozó TMH International AG és a Magyar Vagon Zrt., többségi tulajdonába került, és elnyerte az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság (ENR) 1300 vasúti személykocsi gyártására kiírt projektjét.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-10-1024x682.jpg)
Az egymilliárd euró – 350 milliárd forint – értékű megrendelésből a Dunakeszi Járműjavító 678 vasúti személykocsi gyártására kapott megbízatást, míg a fennmaradó 622 jármű a THM International oroszországi Tver-i üzemében készül el.
Az orosz-magyar konzorcium a magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektjét valósítja meg a Dunakeszi Járműjavító révén, ahol már elkészült az első négy egyiptomi kocsi.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-12-1024x683.jpg)
A jeles eseményt egy emelkedett hangulatú ünnepséggel tették emlékezetessé a dolgozók és az egyiptomi partner számára február 9-én. Wein András, a Dunakeszi Járműjavító ügyvezető igazgatója közvetlen hangvételű ünnepi beszédében a négy új kocsi „születését” – miközben megköszönte munkatársai teljesítményét – „a mi közös gyerekünknek” nevezve utalt egy új, reményteljes korszak kezdetére is.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-8-1024x757.jpg)
Felidézte a projekt beindításának munkafázisait, a kezdeti időszakban jelentkező nehézségeket, melyeket közös összefogással sikeresen oldottak meg a megrendelő megelégedésére. A négy új kocsi február 10-én saját kerekén útnak indult a szlovéniai tengeri kikötőbe, Koperbe, ahol behajózzák őket, hogy jó egy hetes hajóút után megérkezzenek Alexandriába, ahol február 23-án az üzem képviselői ünnepélyesen adják át az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaságnak.
- A Dunakeszi Járműjavítóban – a most útnak induló négy kocsin kívül – 2023 őszéig még 674 kocsit készítünk el egyiptomi partnerünknek. A 47 darab direktventillációs kocsi gyártásával várhatóan júliusban végzünk. Ezt követően kezdjük el a másod-, és harmadosztályú klímás kocsik gyártását, összeszerelését – ismertette Wein András, aki ünnepi beszédében köszönetet mondott orosz partnerüknek az együttműködés során nyújtott szakmai támogatásért, az anyagellátásért és a dokumentáció átadásáért.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-32-1024x728.jpg)
A mai nap egy nagyon különleges alkalom, mert egy egyedi együttműködés termékét ismerhettem meg, ami különös nagyságrendű Egyiptom és Magyarország kapcsolatában – jelentette ki Ashraf Elmoafi, Egyiptom budapesti nagykövete.
A diplomata a hatvanas évek gazdasági kapcsolatainak értékét és jelentőségét hangsúlyozva felidézte, hogy a magyar motorvonatok mit jelentettek az Egyiptomi Állami Vasúttársaság és az egyiptomi emberek mindennapi életében.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-23-1024x683.jpg)
- Annak idején az egyiptomi köznyelvben, ha valaki azt mondta: én egy magyar vonattal fogok utazni, akkor az egyet jelentett azzal, hogy gyorsvonatra száll. Remélem, hogy ez a mostani eredmény és együttműködés ennél még magasabb szintű kooperációhoz vezet, mint ami az 1960-as években a magyar vasútgyártás egyiptomi megrendelését jelentette – emelte ki Ashraf Elmoafi. Egyiptom budapesti nagykövete köszönetét fejezte ki -, mint fogalmazott – az igazán színvonalas és minőségi munkáért.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-42-1024x791.jpg)
Az ünnepség végén Wein András és munkatársai az egyiptomi vasúti kocsit szimbolizáló különleges tortával vendégelték meg az egyiptomi delegáció tagjait és az üzem dolgozóit.
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-51-1024x698.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-2-1024x711.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-4-1024x651.jpg)
![](https://www.dunakanyarregio.hu/wp-content/uploads/2021/02/egyiptomi-kocsi-atadasa-5-1024x634.jpg)
Vetési Imre (Dunakeszi Polgár)
Fotó: KesziPress