advent

A hit reményt keltő lángja fénylik az adventi koszorún

Az idei adventi vásár helyszíne, a Casalgrande tér minden korábbinál szebb és ünnepélyesebb külsejével fogadja a dunakeszieket és a városba látogató rokonokat, barátokat. A tér középpontjában elhelyezett, jó ízléssel díszített karácsonyfa és az adventi koszorú meghitt ünnepélyessége, a fényben pompázó fák látványa kivétel nélkül elnyerte a vásárba látogatók elismerését. Az adventi koszorún az első gyertyát dr. Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész gyújtotta meg vasárnap délután.

A lelkész asszony Máté evangéliumából vett példázaton keresztül a várakozás sokszínűségére világított rá, mely napjainkban is tetten érhető.

„Az tudja igazán ünnepelni az adventet és a karácsonyt, aki hajlandó kinyitni magát arra, hogy Isten újra belé öntse a hitet, mert a hit forrása Istennél van, és minden gyertyagyújtás ezt jelképezi. Jézus a világ világossága, az élet világossága” – fogalmazott dr. Petriné Chikán Katalin evangélikus lelkész, aki Szabó József önkormányzati képviselővel, egyházügyi tanácsnokkal és Juhos Márton önkormányzati képviselővel együtt gyújtotta meg a város adventi koszorúján az első gyertyát az ünneplő dunakesziek sokasága körében.

Advent első vasárnapján a hitet szimbolizáló gyertyagyújtás előtt Nyíri Márton környezetvédelemért felelős társadalmi megbízatású alpolgármester kedves szavak kísértében átadta az állatok világnapja alkalmából kiírt rajzpályázaton – az óvodás, az általános iskolások és a gimnazisták kategóriájában induló – legszebb alkotásokat benyújtó „kisművészeknek” az elismeréseket, az önkormányzat ajándékát.

“Hatalmas köszönettel tartozunk mindenkinek, aki részt vett a pályázaton – legyen szó szavazókról vagy különösképp az alkotókról. Fantasztikus művek születtek, és öröm volt látni a rengeteg aktivitást, lelkesedést” – mondta a polgári foglalkozását tekintve rajztanárként dolgozó Nyíri Márton.

A gyertyagyújtás után a Piros Óvoda kicsinyei kedves hangulatú énekekkel örvendeztették meg a szép számú közönségét. Az ünnepi program Pintácsi Viki remek hangulatú műsorával folytatódott, akit körbe „fontak” a gyerekek a színpadon, hogy együtt énekeljenek a szülők nagy örömére…

Meghitt hangulat lengte át az ünnepi díszben pompázó teret, melyet megtöltöttek a családok, a SZÜLETÉS nagy élményére várakozó dunakesziek.

(Vetési)

Fotó: Kovács Zsolt és KesziPress

Még szintén érdekelheti...