Ma október 23-án, azért gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseiről, és tisztelegjünk előttük. Ez az ünnep nem csupán a múlt felidézéséről szól, hanem arról is, hogy erőt merítsünk elődeink példájából, és tovább vigyük azt a szellemiséget, amelyért ők harcoltak – kezdte a Kegyeleti parkban tartott városi emlékezésen ünnepi beszédét Szekeres-Joó Eszter, a Váci SZC Lányi Ferenc Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, aki kiemelte: az 1956 őszén fellángolt szabadságvágy olyan erőt képvisel, amely túlmutat a puszta történelmi eseményeken.
„Ez az erő a magyar nép lelkéből fakad, a szabadság iránti olthatatlan vágyból, amely generációról generációra öröklődik. Ez a nap nemcsak országunk, de városunk, Dunakeszi történelmének is kiemelkedő pillanata.
Nem véletlen, hogy városunk élen jár a vármegyében a kezdeményezések sorában, polgáraink 1956-ban is megmutatták, hogy rájuk mindig lehet számítani. Pest vármegyében először Dunakeszi lakossága állt a forradalom mellé, és alakult meg a forradalmi bizottság.
68 évvel ezelőtt a magyar nép fellázadt az elnyomó kommunista rendszer ellen, és szabadságot, függetlenséget követelt. 1956. október 23-a fordulópontot jelentett Magyarország és egész Európa történelmében. Ezen a napon a magyar nép egységesen lépett fel a kommunista diktatúra ellen, és megmutatta a világnak, hogy nemzetünk is képes szembe szállni bármilyen hatalmas birodalommal, ha az igazságért, függetlenségért és a szabadságért küzd” – fogalmazott az ünnepi szónok.
Szekeres-Joó Eszter a második világháború után kialakított szovjet típusú kommunista rendszer magyarországi hatásaira rávilágítva hangsúlyozta:
„A kommunista magyar helytartók a nemzet függetlenségét feladva, idegen érdekek mentén árusították ki és árulták el a magyarságot.
A lengyel események hatására a magyar egyetemisták és értelmiségiek is mozgolódni kezdtek. Október 23-án békés tüntetés kezdődött Budapesten, amely hamarosan országos méretű forradalommá nőtte ki magát. A tüntetők követelték a szovjet csapatok kivonását, szabad választásokat, a többpártrendszer bevezetését és az ország függetlenségének helyreállítását.
Ez a bátor kiállás Dunakeszin is visszhangra talált. Városunk lakói is csatlakoztak a forradalom eszméihez, és aktívan részt vettek az eseményekben.
Dunakeszi, bár akkor még község volt, fontos szerepet játszott ezekben a napokban. A helyi munkások, diákok és polgárok együtt emelték fel hangjukat a szabadságért. A Járműjavítóban dolgozók csatlakoztak a sztrájkhoz, ezzel is kifejezve szolidaritásukat a forradalom céljaival. Számos vállalat dolgozói is szolidaritásukat fejezték ki, mint például a MRSZ Dunakeszi Központi Repülőgép Javító Műhely dolgozói. 1957-ben be is zárták a repülőgépgyárat.
Október 24-én a forradalmárok elfoglalták a gyűlölt helyi rendőrőrsöt és átvették a község feletti irányítást. Az egyik visszaemlékező elmondása alapján október 24-én délelőtt 10 óra előtt már kint lobogott a forradalom jelképe, a nemzeti zászló, amelynek közepéről eltávolították a kommunista címert.
Városunk, bár nem volt a forradalomnak központi helyszíne, mégis aktív részese volt a függetlenségért vívott harcnak. A Dunakeszin keresztülfutó főútvonal miatt a szovjet csapatok felvonulási területe volt. Stratégia jelentősége akkor is fontos volt.
Tábla őrzi emlékét az 1956. október 31-i eseményeknek, mikor az átvonulni készülő szovjet csapatokkal vették fel hőseink a fegyveres harcot” – idézte a történelmi eseményt az igazgató asszony, aki hozzátette: „Sajnos, a forradalom nem arathatott gyors győzelmet. A novemberi szovjet invázió véresen megtorolta a felkelést. Sokan életüket adták a szabadságért, és még többen kényszerültek elhagyni hazájukat. Azok, akik maradtak, súlyos következményekkel néztek szembe: kivégzések, börtönbüntetések, és a mindennapi életet átitató félelem.
Történtek további tragikus események is dunakeszi lakosokkal. A fiatal, mindössze 15 éves Pálinkás István, aki egy szakközépiskolában tanult, a Corvin közben csatlakozott a forradalmárokhoz. A harcok során haslövés érte, amely miatt a Péterfy Sándor utcai kórházba szállították, ahol az alagsor volt kijelölve a harcokban megsérültek ápolására. Ezt megtudták a szovjetek is, és egy túlélő kivételével mindenkit kivégeztek, köztük a fiatal diákot is.
A forradalmat elfojtották, de az általa megtestesített eszmények soha nem haltak meg.
A forradalmat követő megtorlások sem kerülték el a helyi lakosokat, többeket letartóztattak és ismét ne feledjük, hogy városunk szülöttei közül is voltak olyanok, akik életüket áldozták a szabadságért. Emlékezzünk rájuk tisztelettel és hálával. Az ő bátorságuk és áldozatvállalásuk teszi lehetővé számunkra, hogy ma szabadon élhetünk” – jelentette ki Szekeres-Joó Eszter.
Az ünnepi szónok elismeréssel a hangjában állapította meg, hogy az 1956-os forradalom öröksége ma is él Dunakeszin. Utcáink, tereink őrzik a hősök neveit, emléktábláink és emlékműveink pedig figyelmeztetnek minket arra, hogy a szabadságért minden nemzedéknek meg kell küzdenie.
„Legyünk büszkék arra, hogy Dunakeszi részese volt ennek a történelmi pillanatnak. Az 1956-os események megmutatták, hogy egy kis közösség is képes nagy dolgokra, ha összefog egy nemes cél érdekében.
A mai Dunakeszi példát mutat az összetartozásról, hazaszeretetről és méltó 56 hőseihez, akik akkor szabadságról, függetlenségről álmodtak.
Ma, mikor körbenézünk fejlődést, innovációt látunk. A város erősödik, a lehetetlenből és valóságot csinál.
Ma, amikor emlékezünk, gondoljunk arra is, hogy milyen felelősséggel tartozunk az utánunk jövő generációknak.
A város az ifjúság kezébe is ad a jövő építésének kulcsaiból, ennek is bizonyítéka, hogy ma én állhatok itt önök előtt és képviselhetem iskolámat, amely egy komplex diáknegyed részese.
Amiért 68 éve küzdöttek, annak a célnak egy újabb szelete valósult meg. Az ifjak méltó módon tanulhatnak és büszke állampolgárai lehetnek a hazának.
Őrizzük meg és adjuk tovább ’56 szellemiségét, a szabadság és a demokrácia iránti elkötelezettséget.
Kívánom, hogy ez az ünnep erősítse meg bennünk az összetartozás érzését, és inspiráljon minket arra, hogy továbbra is építsük és fejlesszük szeretett városunkat, Dunakeszit.
Köszönöm, hogy meghallgattak. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza! – zárta ünnepi beszédét Szekeres–Joó Eszter.
A Bárdos Színjátszók – Hoványné Martikán Erika tanárnő rendezésében – szívbemarkoló előadással idézték fel az ’56-os forradalom és szabadságharc lélekemelő örömteli pillanatait, a magyar nemzet katartikus élményét, majd a forradalom leverésének fájdalmas következményeit, a megtorlást, a rettegés korszakát… a soha el nem múló reményt és a hitet a félelem nélküli szabadság és függetlenség megszületésében bízva. A múltidéző zenés műsorban emléket állítottak a mártír forradalmár, a költő, a sportember Gérecz Attilának, Dunakeszi hős polgárának, akinek gyártelepi lakóhelyénél emléktábla, a közeli parkban szobor és a városi tanuszoda is büszkén őrzi emberi nagyságát.
Az ünnepségen közreműködött a Dunakeszi Koncertfúvósok Szilágyi Szabolcs vezetésével.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgő – Lengyel István művésztanár alkotta – Gólya emlékműnél koszorút helyezett el a városi önkormányzat nevében Dióssi Csaba polgármester, a két alpolgármester, Sipos Dávid és Nyíri Márton, valamint Nagyné dr. Spiegelhalter Renáta jegyző asszony.
Lerótták kegyeletüket az iskolák, az intézmények, a pártok, a civil szervezetek, a nemzetiségi önkormányzatok képviselői mellett a város polgárai is.
Az emelkedett hangvételű városi ünnepséget a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe.
V. I.
Fotók: Lipák Edvin
