Miért kell a borral koccintani? Mert a bornak van illata, van íze, van aromája, de hangja nincs!
A Dunakeszi Nyugdíjas Kiránduló Klub tartja a hagyományokat, október 16-án megrendezték a szüreti mulatságot, amelyen közel 150 klubtag vett részt és érezte remekül magát. Zupka Sándor klubvezető nyitotta meg a rendezvényt, s köszöntötte a vendégeket, elsőként Dióssi Csaba polgármestert.
Klubvezető úr megnyitó beszédében ecsetelte a szőlő és az abból készült bor fontosságát, a vele kapcsolatos munkák jelentőségét és az egész éves munka megkoronázása érdekében rendezett mulatságokat. Emlékeiből fölidézte a legénykorában puttonyosként megtapasztalt, számára ma is elevenen élő fáradságos, de egyben örömteli munka érzetét, s az ott fölszolgált kemencében sült finomságok ízeit.
Zupka Sándor klubvezető úr hangulatkeltőnek elmondott egy kedves történetet is.
„A férj cimborákkal történt borozgatás után eléggé kapatosan érkezik haza. Az ajtóban az asszony rosszat sejtve fogadja, kezében a sodrófával. A férfi mentegetőzik, ahogy tud, de az asszony közbevág: Mit ittál? A válasz: pertut! Mire az asszony: Ez még csak rendben is volna, no de ennyit!?”
Dióssi Csaba polgármester szeretettel köszöntötte a népes társaságot, érezte körükben a jó hangulatot, ahogy az a régi időkben is lehetett.
Megemlítette, hogy már 1859-ben írtak a dunakeszi szőlőkről. Az akkori Borászati Lapokban szerepel, hogy „szőlőnk az nem sok, az igaz, hanem kitűnőek”. Városunk történetéből tudjuk, hogy 1730. óta folyik szőlőművelés Dunakeszin. A török időkben elnéptelenedett ugyan a település, de az emberek megművelték a földeket, csak nem laktak itt, mert a közbiztonság még nem állt helyre. Később 12 család visszatelepült s azután egyre többen tértek vissza, sőt jöttek új betelepülők is.
A mi homokos talajunk kedvez a szőlőnek, de a falu határa szűk volt, így a szőlőbirtokok sem voltak nagyok. A szőlőművelésnek szigorú rendje volt, a földesúrnak a termés egyheted részét kellett beszolgáltatni. Az egyetlen nagyobb, 200 holdas szőlőbírtok az első világháború után tűnt el, mert a területet egy bank fölparcellázta. A telkeket többnyire budapesti tisztviselők vásárolták meg, igy jött létre a Banktelep.
A szőlőnek azonban a kisbirtokokon is fontos szerepe volt. Leírásokból tudjuk, milyen volt a szekeres fölvonulás, az emberek milyen ruhába öltöztek az alkalomra. Például bíró párnak azokat választották, akik utoljára esküdtek meg a faluban. Polgármester úr is fontosnak tartotta, hogy ezeket az emlékeket megőrizzük, mert ezek a hagyományok, a kultúránk, mint a horgony segítenek megtartani minket ebben a gyorsan változó világban,
A műsorban a Vácról érkezett Obsitos dalárda és a Labdarózsa dalkör lépett föl, akik katonadalokat, bordalokat, más jókedvű éneket adtak elő. Az utolsó, jól ismert dallamokat a klub tagjai is velük énekkelték.
Később a Farkas Ferenc Művészeti Iskola Pántlika csoportja örvendeztette meg a társaságot marosszéki- és somogyi dalokkal, táncokkal. Ezt követően a klub énekkara is fellépet, vidám dalokat énekeltek.
Ezt követte a Szüreti Menet, melyet Zupka Sándor és az alkalomra kiválasztott bírópár, Nagy József és Lancsák Zsófia vezetett. Őket meg is szólaltattuk:
Nagy József. 1956-ban elhagytam a hazámat, és 2010-ig nem is jártam itthon, akkor telepedtem vissza Magyarországra. Itthon, hála Istennek megtaláltam ezt a gyönyörű nőt. Ő most a hites feleségem. Nagyon örülök, hogy visszatértem hazámba és itt élhetek.
Van önnél egy míves sétapálca, látszik, hogy régi fajta…
Igen, meséli a bíróné. Egykori apósom igen jó barátságban volt Déry Tibor íróval, akinek ez volt sétái során a kedvenc pálcája. Azonban gyermekük nem volt, akire hagyhatta volna, így apósomnak ajándékozta. Apósomtól később én örököltem, s most a férjem jár vele.
Windhager Károly
