aktuális

Augusztus 20. – Tuzson Bence: Szent István napján az állandóságot és az alkotó embert ünnepeljük

Szent István napján elsősorban az államalapító királyunk által teremtett ezer éves állandóságot és az alkotó embert ünnepeljük – jelentette ki az igazságügyi miniszter, amikor augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adott át hétfőn Budapesten.

Ugyanis Szent István alapozta meg Magyarország immár több mint ezeréves folyamatos államiságát, illetve olyat alkotott, amiből erőt és mintát meríthetünk saját életünk számára is, elsősorban a megmaradás képességét – közölte Tuzson Bence.
    Azért részesülnek kitüntetésben ezen a napon az arra érdemesek, mert az állam az alkotó ember iránt fejezi ki megbecsülését – tette hozzá.
    A miniszter úgy vélekedett, hogy érdemes végiggondolni, milyen Szent István királyt ünneplünk augusztus 20-án. Volt, aki az erős vezetőt, volt, aki a szent királyt és volt aki a hadvezért látta benne. Egy erős kezű, szent vezetőre szükség is volt abban az időben, mert akkor még nem dőlt el, hogy Magyarország el tud-e indulni a keresztény országok útján, és nem dőlt el, hogy Szent István kézben tudja-e tartani az országot.
    Amikor az államalapításra emlékezünk – folytatta – elsősorban arra emlékezünk, hogy Szent István alkotó király volt, mi, az utódok pedig a megmaradás képességét örököltük tőle.
    Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra: az Európai Unióban Magyarország mellett csupán Franciaország mondhatja el magáról, hogy folyamatos állami léte több mint ezeréves.

    Ezért az sem véletlen, hogy más országokkal szemben, amelyek állami ünnepeiken nagy változásokat vagy forradalmakat ünnepelnek, mi magyarok az államalapítással nem nagy változásokat, hanem az állandóságot, Magyarország megmaradását ünnepeljük – fűzte hozzá.
    Végül megköszönte a kitüntetetteknek, hogy a saját területükön a nemzet és az ország érdekében alkottak maradandót. Az alkotásaikkal, a tetteikkel pedig összeadják és kirajzolják azt a mozaikot, amely Magyarországot jelenti.
    Tuzson Bence augusztus 20. alkalmából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, a Magyar Érdemrend lovagkeresztje és a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetéseket adta át az ünnepségen.

Még szintén érdekelheti...