Kultúra

A léttöbblet mesteri megalkotása – Megnyílt a XXVII. Nyári Tárlat a Magyarság Galériában

A hivatalos nyári szezon utolsó napjait tapossuk, még mindig fullasztó a kánikula, de nem kell a Dunának menni, hiszen indul a nyüzsgő kulturális szezon. Már nem fojt meg a nyakkendő, és elővehetjük az elegánsabb ruhadarabokat. Lassan nyitnak a színházak; megtelnek a mozik és a kultúrházak! Nyitja kapuit a 2024. év Nyári Tárlata Dunakeszin.

A frontok és viharok okozta párás hőség szorításában nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is igazán kellemes időtöltés ellátogatni a VOKE József Attila Művelődési Központba. A Nyári Tárlat augusztus tizenkilencedikén, idén huszonhetedik alkalommal nyitotta meg kapuit a Magyarság Galériában. Nem kevesebb, mint negyvenöt helyben élő és alkotó képzőművész kilencvenhárom egyedi világlátású alkotásával találkozhatunk az Állomás sétányon álló patinás épületben. A közösségi művészet örömteli ünnepén képviselteti magát a textil-, fotóművészet, grafika és elektorgrafika, festészet, szobrászat és kisplasztika is.

A VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója, Csoma Attila köszöntőjében elmondta, hogy idén a tárlat két hiányzója az év elején elhunyt Dusza Tibor (festő) és Gáspár Imre (karikaturista, grafikus). Ugyanakkor nyolc új kiállító is szerepel.

Alkotók:

Balogh Edit, Chiba Miklós Mihály, Csukás Ilona (Lona), Eszes István, Jánosi Irén, Királyné Aftán Csilla, Takácsné Hovánszki Andrea,Tóta Krisztián, Ádám Katalin, Bajnógel Dóra, Bartha Kata, Chiba Miklós, Czinege István, Csizmadia Klára, Debreczeni Béla, Debreczeni Márta Georgina, Debreczeni Tünde, Dohány Zoltán, Halász Géza, Ignéczi István, Juhász Terézia, Jung Erzsébet, Kabai Attila, Koó Éva Lídia, Kubó Éva, Lengyel István, Mangol Tamás, Mucsi Erika, Mucsi Tina, Nádor Géza, Nyina Tronyina, Palotás Anna, Patyus Ferenc, Peti Sándor, Pintér Julianna, Szabóné Czank Magdolna, Szilágyi Katalin, Tuzson-Berceli Péter, Vándor Gábor, Varga M. Marietta, Varjas János, Vincze József, Vörös István, Zászlósi Mária.

Az igazgató bejelentette, hogy Dióssi Csaba polgármester Facebook-oldalán indított közönségszavazást Koncz Noémi Színes kitekintés c. műve nyerte, melyet – a helyi művészek alkotó tevékenysége elismeréseként – az önkormányzat megvásárol.

A művelődési központ 2024/2025-ös évadnyitánya szám szerint a kilencvenkilencedik évad, egyben a centenáriumra való felkészülés éve is. 

A tárlatot Hupján Attila fotóművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Fotóművészeti Tagozatának elnöke nyitotta meg, aki beszédében Hamvas Béla gondolatait járta körül. „Miért is lesz valaki művész és nem sportoló vagy háziasszony? A művészeti alkotás alapja, a művészekben élő szándék önmaguk meghaladására, léttöbblet létrehozására. A művészt a természetes kiválasztódás termeli ki. Amikor alkotóközösségről beszélünk, akkor az összekapcsolódási utat keressük egymáshoz, ahogy ezen a tárlaton tapasztalhatjuk.”

A beszédeket a Duo Brillo zenekar, Juhász Terézia csellóművész, és Bergl Noémi zongoraművész előadásai tagolták. A cselló és zongora lágy hullámai repítettek minket Gershwin Summertime és Perczel Zita Kislány kezeket fel című dalainak képzeletbeli hajóján.

A kiállítást bátran ajánlom minden nyári szünettől megtört-, strandok által kifacsart, vagy „Mancs őrjárat” által terrorizált szülő szellemi feltöltődéseként, hogy megfelelő lelki munícióval kezdjék a következő iskolaévet. A kiállítás szeptember 8-ig látható.

Nagy-Laube Csilla

Fotó: Bocskay Zsolt és Kovács Zsolt

Még szintén érdekelheti...