Kultúra

Megnyílt a XI. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó

Meseszép környezetben, gazdag összművészeti programmal hívja a kultúra szerelmeseit Nagymarosra a június 20. és 23. között megrendezésre kerülő XI. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó, melyet csütörtök délután a rendezvény fővédnöke, Rétvári Bence országgyűlési képviselő nyitott meg. A színházi és zenei produkciókon túl kreatív alkotói workshopok, sportprogramok, táncház, exkluzív vezetett gyárlátogatás, szépségműhely és természetjáró kenutúrák is várják az érdeklődőket. A legkisebbeknek kinyit a VéNégy Ovi, hangszersimogató, kézműves foglalkozások, valamint bábszínházi előadások teszik teljessé az élményt.

– A XI. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó Vác után immár negyedik alkalommal Nagymaros gyönyörű természeti környezetében fogadja a fesztiválozókat – mondta Rétvári Bence, aki szerint a VéNégy Fesztivál egy különleges fesztivál, mivel egyetlen olyan fesztivál, melyen négy ország kultúrája mutatkozik be.

Heinczinger Balázs, Nagymaros polgármestere és Rétvári Bence országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke

– A fesztiválon a vendéglátó magyarok mellett a szlovák, a cseh és a lengyel színészek is bemutatkoznak előadásaikkal, de más művészetek képviselői, mint például a zenészek is színpadra lépnek, mint ahogy a fesztiválozók megismerhetik a VéNégy országok gasztronómiáját is – mondta a rendezvény fővédnöke, aki szerint Nagymaroson a legnagyobb, a legtöbb embert vonzó esemény a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

A térség KNDP-s országgyűlési képviselője célként fogalmazta meg, hogy a Dunakanyar minél több fesztiválnak adjon otthont.

Kiemelte a kultúra, a művészetek sokszínűségét, gazdagságát, amely újabb célok megvalósítására, kreatív megoldásokra inspirálja a résztvevőket és a szervezőket egyaránt. A koncertek, a színházi előadások mellett a környezet kiváló lehetőséget kínál a szabadtéri programokra, a természetjárásra. A fesztivál helyszíne a Duna mellett, a Börzsöny lábánál, gyönyörű természeti környezetben van. Lenyűgöző a táj szépsége, amely a kulturális programok mellett különleges élménnyel ajándékozza meg a fesztiválozókat.

Rétvári Bence kiemelte: kezdetek óta a fesztivál legfontosabb mondanivalója, hogy a kultúra összeköt bennünket, hogy a Közép-európai országok minél jobban megtalálják a közös hangot, mert annál inkább látjuk, hogy mennyire hasonló a gondolkodásunk, és éppen ezért mennyire hasonlóak az érdekeink is. A kultúra a legjobb közvetítő a nemzetek között. Ez az, ami a Közép-európai nemzetek között tényleg az egységet, a közös célok felismerését tudja szolgálni.

Rétvári Bence befejezésül köszönetet mondott Heinczinger Balázs polgármesternek, hogy Nagymaros befogadta a fesztivált. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára gratulált a szervezőknek az immár tizenegyedik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó színvonalas megszervezéséhez.

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató, Heinczinger Balázs és Rétvári Bence

Heinczinger Balázs, a házigazda Nagymaros polgármestere kedves szavakkal köszöntötte a hatalmas sátorban helyet foglaló közönséget. Örömmel beszélt arról, hogy idén 700 éve annak, hogy Károly Róbert városi rangot adott Nagymarosnak, amit a hetekben ünnepeltek meg látványos programokkal. A jeles évforduló tiszteletére megszületett Nagymaros dala is, és film is készült, amit a napokban mutatnak be.

Köszönetet mondott Rétvári Bence országgyűlési képviselőnek és a fesztivál rendezőjének, Kis Domonkos Márknak, akik négy évvel ezelőtt megtisztelték bizalmukkal Nagymarost, és felkérték, hogy a fesztivál házigazdájaként adjon otthont a nemzetközi rendezvénynek, amit mind a mai napig örömmel vállalnak.

Heinczinger Balázs reményét fejezte ki, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy sikere lesz a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozónak. „Érezzétek jól magatokat, Isten hozott mindenkit Nagymaroson” – hangzottak a polgármester szavai.

Kis Domonkos Márk fesztiváligazgató immár tizenegyedik alkalommal köszöntötte a fesztivál résztvevőit, a szépszámú közönséget, aki tartalmas kikapcsolódást, jó szórakozást kívánt a résztvevőknek, és azt kérte, vigyék hírét, hogy elindult 11. alkalommal is a VéNégy Fesztivál rengeteg koncerttel, színházi előadással és napközbeni programokkal. „Jó érzéssel, boldogsággal vegyétek birtokba a fesztivált, hirdessétek hírét, hogy elindult, érezzétek jól magatokat!” – fogalmazott a fesztiváligazgató, aki elmondta, hogy 12 színházi előadással és több mint 60 zenei programmal várják a közönséget a négy nap alatt.

Vetési Imre

Fotó: KesziPress
A fesztivál programjait bemutató korábbi sajtótájékoztatóról itt írtunk:

Még szintén érdekelheti...