aktuális

Dunakeszi: Koszorúzás a Nemzeti Összetartozás Napján

A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”. A törvény a békeszerződés aláírásának 90. évfordulóján, 2010. június 4-én lépett hatályba.”

Dunakeszin – mint szerte az országban és a történelmi Magyarország területén – minden évben koszorúzással emlékeznek meg a trianoni diktátumról.

Dunakeszin Dióssi Csaba polgármester vezetésével a képviselő-testület kormánypárti képviselői koszorút helyeztek el a Köröndön emelt Országzászlónál.

„Nehéz helyzetben mindig összekapaszkodunk és megtaláljuk a kiutat.  Ami nekünk természetes, azért a határon túl élő magyaroknak olykor meg kell küzdeni.
Büszke vagyok, hogy testvértelepülésünkre, Székelykeresztúrra látogatva mindig megtapasztalhatjuk azt az őszinte összetartozást, amit nem lehet szavakkal elmesélni, azt meg kell tapasztalni” – írja közösségi oldalán közzétett bejegyzésében Dióssi Csaba polgármester.

Még szintén érdekelheti...