aktuális

A Hableány-katasztrófa és a verőcei hajóbaleset áldozataira emlékeztek

Koszorúzással emlékezett a Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti katasztrófája és a verőcei hajóbaleset áldozataira a Magyar Hajózási Országos Szövetség és a Személyhajósok Szövetsége, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdán a fővárosban.

A két hajózási szervezet az előbbi tragédia helyszíne közelében, a Margit híd pesti hídfőjénél felállított emlékműnél tartott megemlékezést.
    A 27 áldozatot követelő szerencsétlenség mellett az idén május 18-án éjjel bekövetkezett verőcei hajóbaleset hét áldozatáról is megemlékeztek – tartalmazza a két szervezet közös, az MTI-hez eljuttatott közleménye.


    „A Hableány sétahajó öt évvel ezelőtti tragédiája a magyar dunai hajózás történetének eddigi legsúlyosabb balesete. Bár a fél évtizeddel ezelőtt történtek és a mostani verőcei hajóbaleset nem összehasonlítható, arra azonban mindkét tragédia rávilágít, hogy a hivatásos hajósok mellett mindenkinek (…) szigorúan be kell tartania a vízi közlekedésre vonatkozó szabályokat” – idézték a közleményben Figler Zoltánt, a Személyhajósok Szövetségének főtitkárát.
    Varga Zsolt, a Magyar Hajózási Országos Szövetség főtitkára arról szólt, a döntéshozóknak kiemelt felelősségük van abban, hogy a személyhajózással kapcsolatban olyan szabályokat alkossanak, amelyek maximálisan szem előtt tartják az utasok biztonságát is.
    A közlemény szerint Varga Zsolt ezzel arra utalt, hogy a két hajósszervezet szerint a Fővárosi Közgyűlés által legutóbb elfogadott, Duna-parti építési szabályzat kikötőbezárásokra vonatkozó passzusa komoly közlekedésbiztonsági veszélyeket rejt magában.


    A BRFK szintén a Margit hídnál, a Dunán emlékezett az áldozatokra. Terdik Tamás vezérőrnagy, Budapest rendőrfőkapitánya és a BRFK vezetői idén is koszorú vízre bocsátásával rótták le kegyeletüket az áldozatok előtt – írták a rendőrség honlapján.


    Hozzátették, a megemlékezésnek szomorú aktualitást adott a 2024. május 18-án éjjel Verőcénél történt motorcsónak-baleset, amelyben heten vesztették életüket. Emlékükre egy-egy szál virágot engedtek a folyóba a budapesti rendőrök.


    Felidézték azt is: 2019. május 29-én este a Dunán észak felé haladó Hableány turistahajót néhány másodperc alatt a víz alá nyomta a hátulról nekiütköző szállodahajó. A Hableány fedélzetén 35-en utaztak: 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. A folyóból mindössze hét embert sikerült élve kimenteni.


    A rendőrség a Duna 215 kilométeres szakaszát 19 hajóval fésülte át az esetleges túlélők, később az elhunytak után kutatva. Huszonhét holttestet találtak meg, egy embert eltűntté nyilvánítottak.
    A mentésben, a kutatásban, az elsüllyedt roncs kiemelésében és az ügy vizsgálatában is részt vett a BRFK több egysége – olvasható a közleményben.

MTI

Még szintén érdekelheti...